Milyen lesz ez a tanév? Biztosan nem lesz egyszerűbb, mint a korábbiak. A szegregált oktatás nem szűnik, sőt, egyre határozottabb jellemzője lesz a leszakadó térségeknek. Oktatási deszegregációs törekvéseket nem látni, félrefordulás, elhallgatás van, mintha nem létezne a dolog. A kaposvári program, ami pilotja lett volna a megyei jogú városok esetében ennek, nem járt sikerrel. A nálunk elindult egyeztetés is leginkább a megállapodás aláírását kommunikálhatja sikerként, a szándékot, hogy a problémában érintett szereplők szándékoznak együtt dolgozni a társadalmi kohézióért. Az időhúzás a legfőbb jellemző, mindenhol, minden szinten, a kérelmekre adott válaszokra hónapok óta nem jön semmi, „folyamatban van”, „még nem sikerült”, „még tart az adatgyűjtés”, „minket nem kötelez a hivatali eljárásrend időkorlátja”, stb.
Nem is értem, mit remélnek ettől, hogy elfelejtődik majd a dolog, és hagyja mindenki, hogy a települések gyerekeinek két iskolába történő elkülönítését megszokjuk majd, hogy megbékélünk ezzel a helyzettel? Hogy elfogadja majd mindenki a kirekesztést? Lehet, ezt települési szinten sokakkal el lehet fogadtatni, akik nem akarnak integrált oktatást, ők képesek taktikázni, időt húzni, tisztességtelen eszközöket használni, háttér-alkukat kötni, és építeni arra, hogy akik a szegregációba szorulnak, nekik úgy sincs érdekérvényesítési képességük, ők úgyis kussolnak majd. Elszomorító, hogy ebben a kormányzatra is bizton támaszkodhatnak. De nem fogadja el ezt szerencsére mindenki, mi sem, no meg ott vannak az uniós szabályok, sőt az egyetemes emberi jogok, amelyeknek betartatását nemzetközi szervezetek vigyázzák, és előbb-utóbb muszáj lesz visszafordulni ezen az úton. Mert ez nem vezet sehova, még akkor sem, ha ezt a szabad iskolaválasztás demokratikus vívmányával, és a keresztyénnek álcázott beiskolázási szabályokkal próbálják megmagyarázni.
Mert pontosan tudja mindenki, hogy ez így nem is demokratikus és nem is keresztyén. Hogy alapjogokat sért. És az is világos, hogy tenni kell a megszüntetéséért.
Félelmetes, ahogy ide jutott az oktatásunk, pár év alatt, ennyire eszköze lett a társadalmi szakadék növelésének, hosszú időre meghatározva a sorsokat, melyek időben ide kötődnek. Az pedig külön bántó, hogy ezt az egyház teszi. Akinek egyébként a szegények felé fordulás alapelve lenne. Sokszor elgondolkodom, hiszen sok nagyszerű papot, egyházi iskolafenntartót is ismerek, vajon, azok akik itt és máshol is harcolnak azért, hogy ne kelljen felvenniük halmozottan hátrányos helyzetű, roma gyereket, vajon ők ezt belül hogyan magyarázzák meg maguknak? Hogyan hozzák összhangba ezt a krisztusi küldetésükkel? Az a bajom, hogy én így nem érzem hitelesnek az egyházat, amivel egyébként semmi bajom nem lenne, de így nem tiszta, nem egységes az az üzenet, amit naponta hangoztatnak, a tisztesség, az emberiesség jegyében. Mert ez így nem lehet példa… nem lehet út, mert nem lehet valami egyszerre befogadó és kirekesztő is. És tudom, látom, közöttük is vannak ilyen emberek is, meg olyanok is. De a vezetőiknek csak valami egységes és a bibliai által meghatározott út mentén kellene gondolkodnia, és tennie is.
Azt hiszem, engem ez feszít leginkább az oktatásban, meg persze más is, a gyerekek túlterhelésétől a tankönyvek hibáiig, a pedagógushiánytól a Nemzeti Alaptanterv újratervezéséig, amiből megint kizárták a szakmát, azokat, akik kritikusak, és a legjobban értenek hozzá. Mert ez a kettő összefügg, és ezt el kellene fogadni, még akkor is, ha sokkal kényelmesebb olyanokkal dolgozni, akik nem kérdőjeleznek meg semmit, csak megcsinálják amit előírnak nekik. Megint sok ad-hoc dolgot érzek, bedobnak új témákat, amelyekre felhördül a szakma, aztán, ha túl nagy hullámokat ver, akkor elhallgatnak róla, de többnyire akkor is bevezetik, csendben, apránként, minden tiltakozás ellenére.
Legjobban azonban az zavar, hogy a központi kommunikáció és a valóság teljesen eltávolodott egymástól. A szegregált iskolák környezetéből nézve lassan már tényleg érthetetlen minden elhangzott mondat.
Az Igazgyöngy művészeti iskolája is beindult, nagy dolog is történt velünk, a köznevelési megállapodásunkat egy évre meghosszabbította az EMMI, nem is hittünk a szemünknek, mikor megjött az értesítés. A pályázati elutasításaink után szinte biztosra vettünk, hogy itt is kizárnak minket. E nélkül a kiegészítés nélkül nagyon nehezen lenne fenntartható az oktatásunk, még akkor is, ha sokan, jelképes „örökbefogadás”-sal segítenek minket. Persze az ellenőrzések is folytatódnak, még csak most indultunk, de már három is van, törvényességi, tanfelügyeleti és KIR-rendszeri. Nem gond ez, a törvényes működés számunkra is alap, nemcsak az iskolában, de az alapítványi munka minden területén. Bár kíváncsi lennék, vajon az ellenőrzések szektorsemlegességével mi a helyzet….
Visszük hát tovább az iskolát, mellette a tanodánkat, az ösztöndíjprogramot, az iskolán kívüli programokat, táborokat, kirándulásokat, abba a komplex rendszerbe ágyazva, mint eddig. Abba, ami megakadályozza a gyerekekre irányuló hatások leamortizálódását. Mert felismertük, hogy e nélkül az oktatás hatástalan marad, a generációk óta szegénységben élő családok gyerekeit érintetlenül hagyja. Így lesznek a munkánk színterei a családok, a helyi közösség, az intézményrendszer is. Így foglalkozunk közösségfejlesztéssel, az önfenntartási képességek fejlesztésével, és munkahely-teremtéssel is. Mindenütt a megoldáskereső, segítő attitűddel dolgozunk tovább, akkor is, ha ez egyre nehezebb.
És persze remek és izgalmas projektjeink is lesznek. Tovább folytatjuk a járás iskoláiban most már első-második-harmadik osztályban is a szociális kompetenciák fejlesztését fókuszba helyező vizuális nevelés pilot programját, a Tankerülettel együttműködve. A vizuális nevelésünk integrációt segítő programjával bekerültünk egy nagy oktatásfejlesztési projektbe is, persze nem pályázóként, hanem szakmai megvalósítóként, ha minden jól megy, akkor több mint 40 iskolában kerül majd kipróbálásra, akkreditált pedagógusképzésekkel, mérésekkel. Aztán elkezdünk egy érdekes fejlesztést, villámgyakorlatok kidolgozásával és kipróbálásával, amit az OSI Grassroots projektje keretében viszünk, és főleg figyelemkoncentrációra ható fejlesztéseket jelent, kisiskolásoknak. Ebben nemcsak a vizuális kommunikációs vonal, hanem a tanodánk is képviselteti magát. És ebben a tanévben indítunk majd online-képzéseket is, vizuális nevelési területen, és a társadalmi együttműködések kialakításának területén. És még sok érdekes dolog körvonalazódik körülöttünk, de ezekről majd akkor számolok be, ha már megindultak.
Vannak már kiállítási meghívásaink is, egészen tavaszig…. nemcsak itthon, hanem külföldön is. Továbbképzés- és hazai és nemzetközi konferencia-felkérések is. Biztosan nem tudunk mindent elvállalni, de igyekszünk. Sok felajánlásunk van egyéb iskolai programokra, előadásokra, képzésekre, amelyeket mind becsatornázunk majd a települések gyerekihez. Újra lesznek egyetemi hallgatók nálunk gyakorlaton. Lesznek az idén könyveink is. Szóval, ha tudunk dolgozni, ha hagynak, akkor ez a tanév az Igazgyöngyben újra egy nagyon pörgős, sok izgalmas dolgot adó tanév lesz.
Persze ez nem menne a támogatónk nélkül. Akik júniustól majdcsak ezer felszerelt iskolatáskát juttattak el hozzánk, és ezeken felül is rengeteg iskolaszert, tornafelszerelést. Akik havonta segítenek minket támogatásokkal, csomagokkal, rendezvényszervezéssel, figyelemfelhívással, tudással, adománygyűjtéssel, szolgáltatással, mindennel. Mert csak ezekkel tudjuk a programjainkat tovább vinni, és a gyerekek fejlődését „megtámasztani” az alapítványi szociális munkával. E nélkül csak egy művészeti iskola lennénk, elsősorban azok számára, akik meg tudják fizetni. De mi az Igazgyöngy vagyunk. És ez más, sokkal több, mint amit egy művészeti iskola jelenthet.
Tudom, látom, mennyi emberre jellemző, hogy szorong, bizonytalan, kétségbeesett. Én nem is tudom, miért kezdem az új tanévet mégis optimistán. Talán miattatok, akik naponta megerősítetek, hogy mellettünk vagytok. Hogy ne féljünk. Erőt, hitet tudtok adni nekem. És én ezt továbbadom a kollégáimnak, és a gyerekeknek is. Ebben az iskolaévben is.
