Az embernek vannak tervei. Mikor ebbe az egészbe belefogtam, nem gondoltam, hogy ennyi fronton kell harcolni, ennyi tényező befolyásolja, hátráltatja a munkát, és azt sem láttam akkor még, hogy mennyire mély és összetett problémáról van szó.
Sokat tanultam, nagyon sokat. Nagyon fontos tapasztalatokat szereztem, sok dolgot el kellett engednem, mert megértettem, hogy nem jó utat láttam, és még mindig tele vagyok ötletekkel, annyi remek dolgot lehetne elindítani, ha lenne rá elég kapacitás. Leginkább emberi kapacitás, munkaerőben, aminek azonban bérvonzata van. És ez aztán komoly tervezésre készteti az embert. Bár nagyon sokan segítenek önkéntesen, pro-bono is, de az igazi változásokat a mindennapos hatás indítja el, folyamatosan jelen kell lenni, és ez nem várható el az önkéntes segítőtől.
Talán már írtam, hogy amikor Ashoka-fellow lettem, az első bécsi programon, ahol különböző területek szakemberei, üzletemberei segítettek a tervezésben, azt javasolták, ne dolgozzak minden területen egyforma intenzitással, mert ezt nem lehet bírni, így nem lehet hatékonyan működtetni ezt az egészet. Évente döntsek, válasszak ki egy-egy területet, fókuszáljak arra, és a többit csak tartsam szinten….Tervezzem meg, melyik évben mi lesz a fő terület.
Próbáltam, persze. Megy a terület kiválasztása, a fejlesztés megtervezése, de közben olyan változások történnek, amelyek átírják az én jó kis, logikusan felépített tervemet. Olyan szépen megterveztem pl. a foglalkoztatást. Haladtunk is, sokan jöttek, a nyári időszakban listákat írtunk, mikor, ki dolgozik a kertben, készíti a biobrikettet. Szuperül haladtunk a munkavállalásban, önkéntes munkában. Aztán jött a közmunka rendszere, és leamortizálta, amit addig felépítettünk. Minek dolgozzanak nálunk keményen, mikor a közmunkán, igaz, kicsit kevesebbért, de nagyságrendileg kevesebb elvárással is el lehet lenni?
Aztán terveztem komoly integrációs módszertani munkát, pedagógus-továbbképzéssekkel az oktatásban. Ki gondolta, hogy az oktatásirányításban egyszer csak az integráció kikerül a fontos kérdések közül?
Terveztem, hogy együtt teszünk majd itt valamit az oktatási szegregációért, hiszen azt a törvény is tiltja. Aztán kiderült, más a helyzet, az egyházi iskolák szegregáló hatása fölött szemet huny a döntéshozó.
Terveztem, hogy miután a tanodák fejlesztésébe fontos tudást tettünk, vihetjük ezt tovább, nyilvánvaló, hogy akik kidolgozzák, azok majd támogatást is kaphatnak a munkájukhoz, de nem, alaptalan indokokkal utasították el az Igazgyöngy tanodapályázatát. Ki számított erre?
Terveztem, hogy megkeresem az uniós pályázatok között azokat, amelyek forrást biztosíthatnak a további fejlesztéshez, de nem nyerünk, egyet sem, az alapítvány pályázatai sorra elutasításra kerülnek. Nem baj, gondoltam, akkor majd keresek külföldi forrásokat. Ki gondolta, hogy lesz a civiltörvény, és ki tudja, miféle következményekkel számolhatunk majd, azért, mert külföldről (is) támogatnak minket? A sort folytathatnám….
Szóval, tervezek, de a mai helyzet nem az én terveimnek kedvez.
Azért óvatosan, de elkészítettem a húsz éves stratégiánkat. http://igazgyongyalapitvany.org/strategiank/ Benne van eddigi tapasztalatunk, és benne vannak a céljaink, időbeli és térbeli megtervezése a munkánknak.
Arra az optimális helyzetre készült, mikor tudunk dolgozni. Mikor a körülmények nem úgy változnak, hogy ez lehetetlen lesz. No meg, ha találunk folyamatosan forrást a működtetéshez. Amihez persze próbálunk bevételt is generálni. Most a stratégia terv nyolcadik évben vagyunk. Az eddigi eredményeink adnak erőt és alapot is a tervezéshez. No meg mindazok biztatása, támogatása, akik mellettünk vannak.
Mert ezt sem gondoltam, hogy ennyien lesznek. Hogy ilyen sokan hisznek bennünk. Velük merek kicsit tervezni…. De sok bennem a félelem. Képes leszek-e olyan csapatot felkészíteni, akinek lesz ereje és tudása a huszadik év végéig elvinni ezt a fejlesztést? Milyen világra készítsem fel őket? Milyen lesz a civilek jövője? Az oktatásé? A szegregáció meddig tör előre? Milyen jövőképet adhatunk a mélyszegénységben élő gyerekeknek? És mi lesz a cigányokkal, nekik hol lesz a helyük ebben az országban?
Tervezés, tudatos stratégiai tervezés… ez lenne az alap. De annyi bizonytalansági tényező van. Még akkor is, ha most a támogatóink segítségével saját ingatlanba költözhetünk. Még akkor is, ha fejlődünk, folyamatosan.
Akkor is mindig bennem van a kérdés: vajon milyen jövőt tervezhetek az Igazgyöngynek?
