A héten írtam egy cikket. Elismerem, kicsit talán cinikusabb hangvételű volt a tőlem megszokottnál, a „Klinghammer egyszerű befőttje” címet adtam neki, le is közölték a HVG véleményrovatában, sok egyetértő visszajelzést kaptam utána.
A cikk egy riport alapján készült, igen, az alapján, ami a „kockásinges” tiltakozást elindította, és azért írtam, mert úgy éreztem, az a rész, amiben olyan egyszerű hasonlattal indokolja az elkülönített oktatás szükségességét, hogy olyan ez, mint a befőtt, ahol „2-3 rossz szem az egész üveget elronthatja”, nem kapott elég hangsúlyt a riportról megjelenő kritikákban, elemzésekben.
Az írásban, a témáról való kormányzati hangok kapcsán röviden megemlítettem még két megnyilatkozást, Balog Zoltántól, és Kósa Lajostól is, azért, hogy időben és stílusában elhelyezzem Klinghammer István megközelítését is.
Aztán nem várt fordulat következett. Telefonos és emailes megkeresést is kaptam az EMMI-ből, amiből kiderült, gond van vele. Nem a teljes cikket kifogásolták, hanem csak a „szeretetteljes szegregáció” kifejezéssel kapcsolatban merült fel probléma: „Hol s mikor hallotta ezt a kifejezést Miniszter úr megnyilatkozásaként? Nem hallhatta, hiszen ő sohasem mondott ilyet.”… „Arra kérjük Önt, maradjunk partnerek, s mindkét fél számára terhes és időigényes procedúrák helyett vonja vissza állítását, vagy kérjen ugyanott elnézést a leírtak miatt.”- írták, jelezve az is, hogy ilyen esetekben perre viszik az ügyet.
A levélre természetesen válaszoltam, hogy én nem állítottam, hogy ezt mondta, én csupán annyit írtam, hogy ezt a kifejezést már nem tudja lemosni magáról. Az én szövegértelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy a kifejezés az ő személyéhez a közbeszédben kötött szó, amit nyilván a sajtó tett rá, függetlenül attól, hogy szó szerint kimondta vagy sem, a tartalmat pedig bárki leellenőrizheti a nyíregyházi per jegyzőkönyvében, fent van a neten: http://arhiv.cfcf.hu/hu/component/content/article/279-balog-zoltan-tanuvallomasa.html
Ennyit állítottam, és nem többet. És ugyanilyen lett a „vakkomondoros”jelző, vagy lesz most a „kockásinges” sztori, Klinghammer úrhoz kötődve, őt is így fogja megjegyezni a rövid távú emlékezet. És ezt nagyon nehéz megállítani, írtam a válaszban azt is, hogy „beütöttem az inkriminált szavakat a google-ba, és 0, 41 másodperc alatt 4450 bejegyzést dobott ki a net”. Ha tovább visszük, meglesz a 4451.
A telefonos megkeresésekben az is elhangzott, hogy ha nem teszem meg a helyreigazítást, vagy nem kérek elnézést, ártok az ügynek. Hosszasan gondolkodtam ezen is. Ha elnézést kérek érte, vajon mi változik az ügyben? Megállítják a szegregációt? Az egyházi iskolák is bevezetik az integrált oktatást? És egyáltalán miért vagyok én ennyire fontos ebben az egészben? Naponta sokkal durvább cikkek százai jelennek meg mindkét oldalról.
Igen, számomra is az ügy a fontos. És nem azért írok cikkeket, hogy az ügynek ártsak. Azért muszáj újra és újra megszólalnom, mert egy olyan társadalmi csoport esélyteremtéséért dolgozom, akiknek nincs tudásuk, lehetőségük szólni önmagukért. Akik nem tudtak pénteken kockás inget felvenni, mert nincs nekik. Az sem. És nem is értenek semmit ebből az egészből. Értük dolgozom, és értük emelek szót, nem magam miatt.
És igen, szeretném megértetni ezt szakpolitikai szinten is. Mert még mindig azt gondolom, hogy az a normális, ha együtt dolgozunk. Nyíltan, a nyilvánosság előtt is vállalhatóan. Amíg láttam értelmét, ott voltam, vitatkoztam a szakpolitikai fórumon is. És nem bántott, hogy nem értettünk egyet. Nem ez bántott, hanem az, hogy nem változott semmi.
Tudom, az EMMI nem ezt várná tőlem. Hiszen az oktatás béreit tőlük kapjuk, és segítettek is, mikor a bankcsőd miatt bajba kerültünk. De ezt sem hallgattam el, kihangosítottam, megköszöntem, de ez nem jelenti azt, hogy csendben maradok, ha olyan problémát észlelek, ami mellett nem tudok elmenni. Kihangosítani pedig azért kell, mert másképp semmi sem történik. Mondjuk, így se nagyon, de így legalább az emberek tudnak róla.
Ha kérnek tőlünk, kiállítást, rajzokat, igent mondunk. Mert az oktatási rendszer részei vagyunk, alapítványi iskolaként. Ott voltunk a rendezvény molinóján pár éve azon a nemzetközi konferencián is, Balog Zoltán háta mögött, ami a roma integrációról szólt. Előadóként általuk szervezett konferenciára már nem hívnak, jól emlékszem az elsőre (ami egyben az utolsó is volt), az elkerekedett szemekre, mikor én egyedül, nem a sikerekről beszéltem, hanem a problémákról. Már ott tudtam, ilyen fórumra nem hívnak többet. És azt hiszem, csak egyszer fordult elő, hogy nemet mondtam, mikor egy konferencián, ahol a rajzaink adták a hátteret, szavalnunk is kellett volna. Wass Albert verset, amit ők választottak volna ki. Több gyereket kellett volna felkészítenünk, afféle casting típusúan képzelték el, hogy majd leutaznak, és kiválasztják, ki lesz a megfelelő. Na, akkor nemet mondtam. De egyébként partneri viszonyra törekszem, velük is, mint mindenkivel. Ameddig lehet.
Próbáltam persze megfogalmazni most is azt a pár sort, helyreigazításképp, amiben mindezt megfelelően el tudom magyarázni, de képtelen voltam rá. A nyilvánvaló késlekedés miatt még szombaton is kerestek, hogy nem látják a helyreigazító nyilatkozatom. Még csak most tudtam megírni, és csak itt tudom gyorsan megjelentetni. És csak ezt. Tudom, nem ezt várták. De ennyit tudok bevállalni ebből az egészből, hogy a tőlem telhető legjobb tényszerűséggel leírom itt, mi történt.
A többit a hvg-re és az EMMI-re bízom. Az ügyvédeikre. Mert azt hiszem, ettől a ponttól ez az ő kompetenciájuk. Bár az is elhangzott, hogy ez nem a hvg ügye, ezért nem őket keresték, hanem engem. Mert ez az én ügyem, és nekem kell helyreigazítani. Nem tudom, gondolom, ennek is megvan a rendes útja. Én eddig még csak olyan helyreigazításokat olvastam, amit az újságok írtak meg. Ami mindig így kezdődik: „….cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy…”stb.
És most az jutott eszembe, hogy én is szeretnék egy helyreigazítást. Az oktatási rendszerét.
Kérem szépen, ezzel kihez kellene fordulni?
