Mi is azt szeretnénk, ha a jogkövető magatartás általános lenne, ott is, a szegregátumokban, és mindenhol, ahol az ott élők megjelennek.
Sokat beszélünk erről, gyereknek, felnőttnek, ám a hatás akkor a legerősebb, ha valami konkrét eset történik, amiben megsértik a szabályokat, és ezért büntetés jár. Ilyenkor a visszacsatolásnak gyorsnak kell lennie, mi is akkor tudjuk továbbvinni a hatást, ha ott van még a megtapasztalás, az eset, és a következmény is.
Ez így leírva logikus, és működőképes. A gyakorlatban azonban másképp fest a helyzet. A rendszer ugyanis nem e szempont szerint kezeli a dolgot, hanem a hivatalos protokoll szerinti menetben. Az adminisztráció pedig ezt a menetet megterheli. Idővel, energiával, és a végén az, ami miatt az „ügy” van, már nem töltődik meg tartalommal, adminisztratív dolog marad csupán, aminek van eleje és vége, lekövethetően a sorok között.
Számtalan esetben történik a gyerekekhez kötődve valami, amit csírájában kellene elfojtani, lopás, iskolai, vagy bolti, verekedés, zsarolás, amit az intézmény már nem bír kezelni, és a rendőrség segítségét kéri. A rendőrség gyorsan megindítja az ügy kivizsgálását, jegyzőkönyvek születnek, hiszen a gyerek vétett a szabályok ellen, de nem büntethető, tehát megy a folyamat tovább, bevonják a gyámhivatalt is, a gyereket védelembe veszik, erősebb megfigyelés alatt tartva az ügy miatt őt és a családot is.
Ez így rendjén is lenne. Ha a két pont között nem hónapok telnének el. A gyakorlatban ez ugyanis nagyon gyakran úgy néz ki, hogy mire a védelembe vétel megtörténik, már senki sem emlékszik arra sem, mi történt, nemhogy átélné a tettének súlyát. Például, ha volt egy bolti lopás (mondjuk csoki, vagy energiaital), annak a következményei sokszor csak hónapok múlva éri el a családot. Akkor hívatják be a szülőket, és közlik velük a védelembe vétel tényét. Nem egyszer hosszasan kell magyarázni nekik, mi is volt az eset, és olyan is van, amikor utána is történt hasonló, de annak következményei még csak később várhatók. Talán a halmozódás megállítható lett volna, ha már az első esetnél megvan a gyors visszacsatolás. Így azonban úgy tűnhet a gyereknek, nincs semmi következménye annak amit tett, megismétli hát újra, miért ne?
És így van ez az iskolai hiányzással is. Most is van egy szülő, aki a gyereke tavalyi hiányzása miatt a héten került a felelősségre vonás szakaszába. Most, mikor az új iskolaév kezdődik. Az elmúlt tanévi hiányzásért.
Amúgy, ez a hiányzásjelzés is nehézkes. Az igazolatlan hiányzásokat nagyon szigorúan kezeli a rendszer, jogosan. Tény, hogy a családi pótlék megvonásának lehetőségétől az igazolatlan hiányzások száma csökkent, bár a probléma továbbra is jelen van, sok gyerekre, családra nem hat ez sem, a háziorvosokat továbbra is sokan keresik fel betegség nélkül is, hogy az adott napra igazolásuk legyen. Sok szülő vonja meg a vállát, a családi pótlék elvesztésekor is, hogy nem tud mihez kezdeni a gyerekkel, és a hiányzás miatti évismétlés, 16 év fölött pedig a kimaradás gyakori e miatt most is.
Ha a gyerek nem megy suliba egy napot, másnap vinni kellene az igazolást. De ezt gyakran elmulasztják. Elfelejtik, vagy nincs is, „majd hozzuk” – mondják. Az osztályfőnök vár. Nem akarja jelenteni, hátha befut valami mégis, utána újabb adminisztráció, ügyintézés terheli, hogyha visszavonja a jelzést, mert a hiányzás mégis igazolva van. Előfordul, hogy a szülőt csak akkor éri el az információ a gyermeke igazolatlan hiányzásáról, amikor már az órák száma miatt a családi pótlék folyósítása felfüggesztésre kerül. Bár még ez előtt kap egy figyelmeztetést, de mire megérti a veszélyt, és hatással bír lenni a gyerekre, az már kihiányozza a maradékot is.
Ilyenkor persze elindul a hárítás, a szülő arra hivatkozik, hogy nem tudott semmiről, ő elengedte a suliba, és a gyerek el is ment, a felelősség nem az övé, hanem az iskoláé, miért nem tudják ott tartani, a hivatal meg azt, hogy milyen szülői felelősség van ott, ahol ez megtörténhet, milyen nevelés, milyen napi nyomon követése lehet abban a családban a gyereknek.
Persze mindkét fél álláspontjában van igazság. Az a nehéz, hogy a felelősségek ebben az egészben nem tisztán körvonalazhatók. És persze a protokollszemléletű ügyintézések nehezítik a helyzetet. A végén meg bemerevedik a felelősség hárításába mindenki, és az okokat nem bogozza már senki, a helyzet megoldatlan marad, bár adminisztratív úton lezárták.
Nehéz ez is. Azt azonban tisztán lehet látni, hogy a gyors visszacsatolások, akár pozitív, akár negatív dologról van szó, hallatlanul fontosak ott, ahol a szocializáció és az élethelyzetek csupán rövid távú gondolkodást engednek. Mert ahol nincs mód hosszú távú tervezésre, ahol nincs jövőkép, nincs beosztható jövedelem, ahol a közösségnek nincsenek íratlan, de betartandó szabályai, és ahol a jogkövető magatartás alapjait is fel kell építeni, ott azonnal kell láttatni, mi a jó, vagy mi a rossz. A pár hónapos, vagy egy éves csúszások érvényüket nem, de értelmüket mindenképp elveszik a büntetéseknek. A dolog így hatékonyságát vesztett eszközzé válik. És ennél azért többet kellene kihozni belőle.
