Nem tudom, hogy van ez, de elég gyakran előfordul, hogy nem tudunk megoldani egy-egy helyzetet, és pont akkor, mikor úgy tűnik nincs megoldás, valahogy megoldódik.
A Mikulás a kezdetektől ilyen dolog volt. Amikor elkezdtünk Mikulás-ünnepséget tartani, és a kis piros csomagokat osztani, egy teljesen új dolgot vittünk be a gyerekek életébe. Mert a szegénységben sok mindenre nem jut, efféle luxuskiadásokra meg pláne nem. Mindig addig nyújtózkodtunk, ameddig lehetett….volt, hogy csak pár szem szaloncukrot adtunk át, vagy tábla csokit kaptunk, és ebből tudtunk mikulásozni, máskor télapóval szervezett körutat tudtunk lebonyolítani, sok-sok csomaggal, sőt egyszer narancsokat is kaptunk. Sok jó ember fogott össze mindig, iskolákban gyűjtöttek nekünk a „toldd meg egy csokival” akciókban, vagy hallgatók szerveztek koncertet, ahol a belépőjegy egy mikuláscsomag volt, amit aztán lehoztak hozzánk, postán csomagokat kaptunk olyan emberektől, akik szerettek volna örömöt szerezni a gyerekeknek, és ott volt az Élelmiszerbank is, ahonnan mindig kaptunk édességet.
Most azonban nehezen indult. Sok most is az odafordulás, de inkább a karácsonyhoz kötődve, még javában folynak a gyűjtések. A Mikuláscsomagok nehezen körvonalazódtak. Volt persze két édességcsomag egy kedves csokigyártó cégtől, meg pár kiló szaloncukor is, de fogalmunk sem volt, miből készítünk annyi mikuláscsomagot. Mert nehéz ott megszakítani a hagyományt, ahol egyszer ilyen élményhez szoktattuk hozzá a gyerekeket. Ők persze izgatottan kérdezik már hetek óta: jön majd a Mikulás? És emlékeztettek a tavalyi játékra, mikor kis led- égős rénszarvasokat kaptunk valahonnan, amiket ki kellett tenniük az ablakokba, és a Mikulás oda ment be, ahol ilyet látott…..Nehezen tudom én is feledni a törött ablakokon világító kis figurákat, és a mögöttük kukucskáló arcocskákat.
Szóval, épp nagy tanakodásban voltunk reggel, mennyiből tudnánk kihozni egy csomagot, melyik faluba hogy vigyünk, kik kapjanak, milyen osztási szempontokkal. Mivel nem találtunk megnyugtató megoldást, elnapoltuk, hátha másnapra kitalálunk valamit. És akkor jött egy telefon. Egy férfi volt, poénkodott, hogy ő a Mikulás, és 200 csomagot szeretne hozni nekünk…..nem hittünk a fülünknek….
A története pedig egyenesen meseszerű. Másnap fiatal pár érkezett az alapítványhoz, és, miután felhordtuk a csomagokat, kérdeztem a férfit, hogy akadt ránk. “Nos, az úgy volt, – mondta – hogy otthon a fürdőszobában, a mosógépen volt egy gyöngyszem. Nem igazgyöngy, de egy kis gyöngy, amiről senki sem tudta, hogy került oda. Egyszerűen nem akadt gazdája a családban, senki sem tudott róla semmit. Akkor én leültem a számítógép elé, és a böngészőbe beütöttem a „gyöngy” szócskát. És a keresőprogram az Igazgyöngy Alapítványt dobta ki. Megnéztem a honlapjukat, és tudtam, megtaláltam azt a helyet, ahol jól jön a segítség. Mivel mindjárt itt a Mikulás, gondoltuk, akkor ezzel segítünk majd.”
Ennyi a történet. Ugye, vannak csodák? És persze nem áll meg a dolog. Mert jelentkezett azóta iskola, ajánlott fel cég nápolyi csomagot, és az Élelmiszerbank is újra tud adományt közvetíteni.
Most két történet jut még az eszembe. Az egyik az asszonyé, akivel ma délután beszéltem, épp elfogyott a tűzrevalójuk, holnapig még kihúzzák, mondja, még langyos kicsit a kis pléhkályha. Mondom neki, holnap megyünk majd, próbálunk vinni fát, pelenkát a kicsinek, meg két mikuláscsomagot is. Mit? -kérdez vissza értetlenül. Magyarázom neki. – Én még sosem tudtam nekik venni effélét….Még sosem kaptak ilyet.
A másikban, két gyerekkel, akik bejárósak, már nem találkozunk péntekig, óra végén, amikor mentek haza, megkapták a csomagot. Jó lenne most azt a tekintetet megosztani mindenkivel, ahogy nézték. És a mozdulatot is, amivel magukhoz ölelték, amit kaptak.
Szóval, megy majd újra a Mikulás, megy majd a kis zsákfaluba, megy a cigánysorok rosszul megvilágított kis utcáiba, azokhoz, akiknek efféle öröm nem nagyon jut. Újra izgalommal telik majd az este, és újra lehet vitatkozni, igazi volt e a Mikulás…És igazi lesz. Mert a meséket nem szabad elvenni a gyerekektől.
