Sokat töröm a fejem, miért megy ilyen nehezen. Hallgattam most is egy beszélgetésen mások bemutatóit. Kicsit irigykedtem. Mert nekem nem megy ennyire. Nyilván megint, mint annyiszor, azon gondolkodtam, akikkel mi dolgozunk, ennyivel nehezebbek, vagy én csinálom rosszul…. esetleg nálunk nincs meg valami, ami ott megvan.
Mondták, hogy náluk minden szülő partner. Nincs hiányzás az iskolában. Szakmát tanulnak, és el is tudnak helyezkedni. A másik faluban is dolgozik mindenki, nincs lógás, mindenki termel otthon a kertjében is. És a lakásokat is megbecsülik, amihez juttatják őket, nem teszik tönkre. Ha pedig valakinek a családjában bűnöző, vagy nem megfelelően viselkedő egyén van, elég szólni neki testületi ülésen, és ő úgy elszégyelli magát, hogy hazamegy, és megoldja a problémát a családon belül.
Jó lehet ott…. Nálunk nem mindenki partner, sajnos. Pár családdal folyamatosan küzdünk, keressük a hozzájuk vezető utat, de nem megy. Errefelé nem akarja alkalmazni senki a cigány fiatalokat sem, igaz, nem is sok kerül ki az iskolarendszerből használható tudással. Nem tudnak elhelyezkedni, hiába jelentkeznek, a felnőttek sem. És nálunk nem szégyelli magát, akit lopáson, hazugságon kapunk, hazudozik, és ha végképp rábizonyítható a dolog, akkor sem hatódik meg különösebben. A családjuk többnyire azt mondja, hogy nem tudnak mit csinálni vele. Olyan. A lakásoknál is nagyon észnél kell lennünk, figyelni, nem adják-e el azokat az adományokat, amelyekkel a gyerekek miatt segítjük őket.
Megkérdeztem, hogy náluk minden megy? Mert persze nálunk is sikerül egy csomó dolog, de nem ilyen rózsaszín a kép. Nekem vannak kudarcaim is. A felvetésemre mindenki magyarázni kezdte, hogy hát azért megy, mert ők a törvényeket betartatják, de akit megbüntettek, újra kap esélyt. Kicsit hülyén érzem magam, hiszen mi is így teszünk, mi sem hunyunk szemet a törvények megsértése felett, sőt, ha kell, együttműködünk a rendőrséggel is, és adunk, mindig adunk új lehetőséget is a bizonyításra. Nekünk mégsem olyan problémamentes a munkánk.
Gondolkodom hazafelé, az okokon, persze. Nem lenne-e egyszerűbb erős kézzel, „zéró toleranciával”, ahogy mondták, kezelni ezt az egészet? Vagy lehet, nekik azért megy jobban, mert mindegyik településen vallási közösségek vannak? Mondták, az egyik faluban olyan erős vallási közösség van, hogy pl. nincs ivászat, nincs bulizás. Úgy nyilván könnyebb…
Lehet, ez a baj? Hogy nálunk ez a terület nem erős? Most az a központi üzenet, hogy az egyház, az egyházi nevelés megoldást nyújthat mindenre. Mostanában többen ajánlják más cikkeimnél, a kommentekben, hogy a vallás a megoldás. Lehet, azért nem látom ennyire a jelentőségét, mert én nem vagyok hívő?
Errefelé, bár a cigányság vallásos, mégis kis részüket vonja közösségbe valamelyik egyház, és közülük sem érzékelhető mindenkinél folyamatos pozitív hatás.
Vajon tényleg lehet akkora hatása, hogy megoldhatja a cigányság problémáját? Persze úgy tűnik, azért itt is van állami akarat. Mert nem minden vallás egyformán kezelt.
Eszembe is jut az egyik gyerekünk (15 éves) nyárról írt fogalmazása. Úgy írom, ahogy ő is írta.„Voltunk a Királyság teremben, és olvastuk a Bibliát elolvastam a Bibliában hogy a dohányzás károsítsa az egéséget. Nem szabad disznóhúst eni de mi eszünk néha.” Vajon ez a vallási hatás, ha célt ér, elfogadható? A kisegyházak hatása? Ha igen, akkor miért nem kaptak támogatást az oktatásban?
Persze gondolkodom azon is, mi az, amit hozzáadhat a vallás a megoldáshoz.
Úgy vélem, amit a vallás nyújthat, az egy erkölcsi értékrend szerinti élet, vagy, ha úgy tetszik, kicsit leegyszerűsítve, a tízparancsolat betartása. A másik, a karizmatikus vezető, a pap (mindegy most az elnevezés), akire hallgatnak. A harmadik talán, hogy olyan közösségi élményekhez juttatja őket, ami pozitív hatású.
Most nézzük ezeket a pontokat a mi oldalunkról, akik nem a vallás eszközeivel közelítjük meg a problémát, bár ha efféle lehetőséget, segítséget kapunk, ezt is könnyedén be tudjuk illeszteni a stratégiánkba.
Az említett erkölcsi szabályok betartása szerintem nem a valláshoz kötődik. Én is betartom azokat. A törvénytisztelet, az élet, a másik ember tisztelete természetes közösségi értékként kellene, hogy jelen legyen. Az, hogy ezek a mélyszegénységben élő közösségek a családok szintjéig szétestek, az bizonyos. Mi próbáljuk ezt felépíteni újra, de úgy, hogy a szabályok fontossága, betartása bennük fogalmazódjon meg, hiszen akkor sokkal mélyebb, és akkor képes önerőből is szervezni egy ember életét. Mi nem a vallásból kiindulva próbáljuk ezt közvetíteni.
A vezető…hát igen. Sokan még mindig azt mondják, a cigány vajdák ideje, az volt a jó. De ez az idő már lejárt. Nem lettek igazán közösségi vezetők a cigány kisebbségi önkormányzatok vezetői sem. Ma inkább az a jellemző, hogy annak a legnagyobb a szava, hatalma, akinek több pénze van, és ez gyakran nincs szinkronban a betartandó erkölcsi szabályokkal. Ahol nincs cigány pasztoráció, ott a pap, vagy vallási vezető nem lehet efféle hatással, ott rá csak a temetések vannak bízva, és nem is akar többet vállalni ebből az egészből. Ám mindenhol vannak olyan cigány emberek, akik rendelkeznek tudással, képességekkel (és ez nem jelent feltétlen iskolázottságot), amivel lehetnének helyi erők, de segítség nélkül alárendelődnek a nyomorúság és a szétesett közösségek erővonalainak, az felemészti őket, és képtelenek meghatározó szerepet betölteni.
A közösség élmények. Persze, a közös ima nagy hatású. De más közösségi élmény is lehet ilyen. A közösségi kert, a munka, kirándulás, közös főzés, beszélgetések, közös zenélés, alkotó tevékenységek, mind, ami építi a közösséget, ami együtt történik, pozitív hatású, érzelmekre ható.
Szóval, bár sokan ebben hisznek, én nem hangsúlyoznám túl a vallás szerepét a megoldásban. Azt viszont érzem, hogy erősítheti a pozitív hatást. De csak, mint lehetőség. Szabad választással, döntéssel. Ebben is.
