Sok dolgot próbálunk ebben az egész problémahalmazban, hogy elmozdulás történjen. Hogy a negatívumokat a gyerekek érdekében pozitívumok váltsák fel. Van, ami egyértelműen sikeresnek tűnik.
Ilyen az ösztöndíjprogramunk. Másfél éve kezdtük. Öt gyerekkel, egy faluban. Ma 33 gyerek kapja, nyolc településen. Az ösztöndíj teljesen civil támogatókkal finanszírozott. Azt gondolom, az eddigi eredmények azt igazolják, elérte a kívánt hatást.
Pár szót írok róla, mert korábban már írtam, de hátha van, aki nem ismeri a fő jellemzőit. Azt, hogy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kaphatják (cigány és nem cigány is), tehát olyanok, akik a létminimum alatt élnek, és a szülők iskolai végzettsége nem haladja meg a nyolc általánost. Olyanok, akiket az állami ösztöndíjrendszer nem nagyon ér el. Mert ők nagyon messziről indulnak, és a lemorzsolódás ebben a társadalmi csoportban sokszoros a többi gyerekhez képest. Általában 10 éves korra olyan erőssé válik a visszahúzó hatás, hogy az alsóban még ügyes, igyekvő gyerek elkezd rontani. Láttam már alsó tagozatban még jeles, felsőre magántanulói jogviszonyban bukdácsoló gyerekeket.
Nyilvánvaló volt, hogy olyan beavatkozási pontot kell keresni, ami a gyerek és a család számára is egyértelművé teszi a tanulás fontosságát. Ott is, ahol a leggyakrabb mondat a gyerek teljesítményével kapcsolatban ez: „Mit csináljak vele? Én is megbuktam…. mégis itt vagyok.”
Nagyon körültekintően terveztünk hát. Fontos volt, hogy az ösztöndíjprogram épüljön be a rendszerünkbe, melyben a segítségnyújtás-elvárások közösség által megfogalmazott rendszere a mérvadó.
A legjobban tanuló öt gyerek (ha nagyobb a település, lehet több) általános iskolai eredményét vettük alapul. Nem baj, ha ez csak hármas volt… Néztünk persze mást is, az iskolai magatartást, a művészetis órákon a tevékenységet, a szülők együttműködését, agresszió, bűnözés kizáró ok lehet. A feltételeket szerződésben rögzítettük. Az ösztöndíjat pedig a hónap utolsó hetében kapják. Amikor már nincs pénz a családban. Együtt, megbeszélve, mire fordítják. Elszámolással. És a hét utolsó napjaiban minden falat kenyér azt mutatja a családnak, hogy a tanulásnak van értelme. Mert pénzt és élelmet hoz a semmibe, ahova akkor már semmi nem nyújt segítséget a túléléshez. Mert a huszonkétezer forintos szoc. járadék mellé ez a tízezer nagy összeg. És nagy üzenete van.
A félévi értékelések, az esetleges személycserék elindították a versengést a gyerekek között. Az első csere idején nagy sértődés volt. Mára már megszokták. A nagyobb rontásoknak is tudjuk az okát, de következetesen tartjuk a szabályt, és a kiesőből fél év után visszatérő gyerekek igazolják, jól gondolkodunk.
Azt hiszem, az ösztöndíjprogram sikerét nem is a megmaradó jó teljesítmények mutatják igazán. Nem az, hogy aki tavaly 4,1 volt, most is az. Bár tudom, nélkülünk valószínűleg már kevesebb lenne. Hanem, hogy olyan gyerekeknél, családoknál is elindult valami, akiknél a tanulás sosem volt érték. Ahol írni-olvasni nem tudó szülő, vagy testvér van. Ahol sosem készült házi feladat. Sosem volt verstanulás, felmondás. Vagy az, hogy a jó eszű, de magatartásával rengeteg problémát jelentő gyerek visszafogja magát. Nem verekszik, nem szidja a másikat. Akar megfelelni.
Létrehoztunk egy ösztöndíj-előszobát is, ötezer forinttal. Mert tudjuk, pontosan tudjuk, hogy a 2,8-ból soká lesz még annyi, hogy elérje a többiek szintjét. De látjuk, micsoda erőfeszítéssel küzd, és már nem bukik, már akar, már tud eredményeket felmutatni. És ezt az erőfeszítést most kell honorálni. Hogy legyen erő tovább.
Az ösztöndíjasainkra mi is büszkék vagyunk. Nevük, fotójuk ott van a honlapunkon, és a közösségben is kihangosítjuk újra és újra a dolgot. Az ösztöndíj mellé kaphatnak mást is. Most pl. egy támogató jóvoltából kis íróasztalokat, sőt, páran számítógépet is.
Talán már 33 gyerek lemorzsolódását akadályoztuk meg. Talán még többet ösztönzünk tanulásra. Talán a szülők is változnak, partnerek lesznek a tanulás fontosságát megértve, biztatva, segítve. Talán a gyerekek jó szakmát tanulnak majd, esetleg főiskolára mennek.
Hogy sok a talán? Biztosak majd akkor lehetünk, ha felnőttek. De azt már most egészen biztosan látom, hogy ez a fajta segítség hatékony. Megerősít valamit, ami eddig nem volt jelen. Magasabb szintre emel egy érzést, miután tapasztalatokkal kialakította. A tudás értelmének érzését. A messzire gondolkodást. A jövőképet.
Köszönet azoknak, akik támogatásukkal biztosítják az ösztöndíjakat. Mert velünk együtt hiszik, tenni kell azért, hogy a nyomor újratermelődését megállítsuk.
