Az állami támogatásunk csökkenése, az iskola anyagi ellehetetlenülése mélypontra vitte a jövőképemet. Az, amiben eddig hittem, amiért eddig küzdöttem, alapjaiban ingott meg azzal a döntéshozói üzenettel, amit a pályázatunk elutasítása hordozott.
Amikor lelkes támogatónk buzdítására belevágtam az örökbefogadós kampányba, még nem hittem a sikerben. Nem hittem, hogy sokan állnak mellénk. Kit érdekel ma a művészeti oktatás? Pláne a hátrányos helyzetű gyerekek….még inkább a cigányok…De tévedtem. Özönleni kezdtek a levelek. Kérdések, tanácsok, felajánlások….Már tudom,igen, tudom, hogy sikerül. Hihetetlen, ami történik velünk.
Az, hogy földrajzilag mekkora távolságot lépünk át, az internet világában már nem újság. De az talán igen, hogy Washingtontól Sydney-ig akadt támogatója az Igazgyöngy ügyének. Hogy jöttek levelek és támogatások Brüsszelből, Londonból is, és még ki tudja honnan, hiszen sokan nem írják, hol élnek, csak a furcsa internetcímek, és az ékezet nélküli betűk jelzik, külföldről jöhetett a levél.
A támogatók sokfélék. Van közöttük üzletember, aki régóta segíti munkánkat, és olyan is, aki most találkozott velünk először. Van nyugdíjas pedagógus, és egyetemi hallgató, aki azért támogat, mert tananyag vagyunk ott, ahol tanul…. és albérletben lakó egyetemisták is jelentkeztek, együtt, akik megemelték a közös költséget egy támogatás árával…. Családok, ahol a gyerekek is adtak bele a zsebpénzükből.
Írtak oktatók, különféle egyetemekről, kaptam óvatos leveleket, hogy kevesebbel lehet e támogatni, jelezve, hogy a családi büdzsé nem igazán tűr el effélét… de akarnak mellénk állni. Pedagógusoktól, akik a módszerünket sajátították el, és használják, ez által lettek sikeresek, és most akarnak segíteni…még a határon túlról is kaptunk tanároktól, pedig ott sem magasak a pedagógusbérek…Írtak szaktekintélyek és olyanok is, akiknek nincs közük az oktatáshoz. Szülők, akik tudják, mit jelent az iskola. Olyanok, akik maguk is szegénységből indultak, és tudják, mit jelent a támogató kéz.
Ismeretlenek, akikkel sosem találkoztam, de olvassák a blogot, hallottak itt, vagy ott, látták a munkánkat, és nem akarják, hogy abbamaradjon a dolog. Alapítvány, aki gyűjt, és jó ügyeket támogat, minket is, és most felvette ezt a programot is. Megható odafordulások, rengeteg embertől. Olyanoktól, akik tudják, érzik, tenni kell valamit a leszakadó csoportokért, még akkor is, ha ők messze vannak a problémáktól, és nem érzik közvetlenül a veszélyt. De előre látnak, és tudják, a baj ott van, és még nagyobb lesz, ha nem segítenek.
Van, aki anonim kérte. Vagy, mert nem érzi fontosnak a nevét az adományozáskor, vagy, mert magát félti, vagy, mert engem. Mindent megértek. Sokan hezitáltak, majd azt írták: most olyan időket élünk, amikor névvel kell egy ilyen ügy mellé állni…és döntöttek. Mások azért vállalták névvel, mert remélték, így ismerőseik is beszállnak. Van, aki egész kapcsolatrendszerét megmozgatta, rá hivatkozva érkeztek egymás után a levelek. Mások csak utaltak, email, bejelentkezés nélkül.
Napok óta a gép előtt ülök. És érzem, valami megmozdult. Érzem, jó a világ, jók az emberek, akarnak jót tenni, bíznak abban, hogy jó helyre kerül a támogatásuk. Bíznak bennünk, és mi meg fogunk felelni a bizalmuknak.
Van, aki a bátorságomat dicséri, hogy helyette is merem továbbvinni. Mert ő nincs abban a helyzetben, hogy bátor lehessen. Sokan figyelmeztettek is: ezzel az akcióval csak még inkább magamra haragítom a döntéshozókat. Eljátszom az utolsó lehetőségét is annak, hogy állami támogatást kapjak. Rebesgetik, hogy normatíva sem lesz, csak a kiválasztottaknak, akik közé ezek után mi biztosan nem esünk bele. Hallgatnom kellene inkább, szemlesütve várni, „másfajta kommunikációt” választani.
Lehet. Tudom én is, közadakozásból nem lehet közoktatási intézményt fenntartani. Most azonban a civil összefogás adott nekem egy tanévet. Ez alatt pedig kitalálhatom, hogy lehet továbbvinni azt a célt, amitől eltérni már nem tudok.
Talán az is hiba volt, hogy annyira a rendszeren belül akartam. Meg akartam mutatni, hogy ugyanolyan keretek között is lehet másképp, vannak más alternatívák is, mint a központilag maghatározott. Be kell ismernem, tévedtem. Túlságosan megbíztam az alapokban, amit a rendszer adhat. Most le kell tisztáznom magamban mindent. Közben pedig dolgoznom kell tovább, azokért, akik nem tudják, mi a normatíva, mi a közoktatás, az integráció, csak azt, hogy mi az Igazgyöngy.
Köszönöm mindenkinek, aki esélyt ad arra, hogy megmaradhassunk.
