Egy rendezvényre hívtak, ahol a nemzeti identitás volt a téma. A 7. Berlini Biennálén, a Krétakör szervezésében. Sok területről mentünk, sokféle gondolkodású és beállítottságú civilek, sajtósok. Az egyik téma a cigánykérdés volt.
Amikor megtudtam, a gój-motorosoktól is lesznek, nem mondom, hogy feldobódtam. Mert megtapasztaltam már sokszor, és megtapasztalom most is, hogy a probléma megközelítésében, a kiútkeresésben feloldhatatlan ellentét van köztem, és a hozzájuk hasonló politikai nézeteket vallókban. Ami persze nem lenne baj, ha erről lehetne vitázni velük. Értelmesen. De nem lehet.
Eddig sem érintett meg túlságosan, amit kommunikálnak, de mivel szerencsére tőlünk, ettől a vidéktől távol maradtak, csak a híradásokban figyeltem őket. A logójukon még mulattam is, vicces képzavar grafikusi szemmel is a kerekeken gördülő csodaszarvas, rajta a visszafele nyilazó figurával…. most azonban volt módom a többi szimbólumaikat is megnézni közelebbről, hiszen a fekete póló, mellény tele van vele, rovásírás, szimbólumok, ja és persze a feliratok, pl. „ne pimaszkodjatok sorstalanok!” és mások.
A buszon hallgatva a cigány bűnözésre irányuló harsány, és magabiztos fejtegetéseit, úgy éreztem, nem fogom kibírni. Aztán, ilyenkor mindig arra gondolok, ha a tolerancia jegyében dolgozom és gondolkodom, nem lehet, hogy ne próbáljam őket is megérteni valahogy. És ez ment is. Hallgattam, ahogy vitázik a többiekkel, figyeltem, hogyan lágyul az álláspontja, ahogy a vitapartnerei a kényes, bizonyításra váró téziseinek bizonyíthatatlanságára rákérdeznek.
A rendezvényen német fiatalokkal együtt vettünk részt. Olyanokkal, akik nem sokat tudnak Magyarországról, akik munkanélküliek, sok közülük bevándorló, és velünk együtt gondolták át a nemzeti identitás kérdését, megpróbálva párhuzamot vonni az ő megtapasztalásaik szerinti német és magyar állapotok között. Már az elején féltem, nem lesz e az ő harsánysága, hangja túl erős, és nem hiszik e majd Magyarországról azt, hogy ránk ez a jellemző?
Az első nap vitájában még úgy tűnt nekem, szórakoztatónak találták a német fiatalok a beszólásait, a szabadszájúságát. Később, mikor őket sem kímélve alázta le pl. a mexikói bevándorlók gyermekét, már ők is megértettek valamit ebből a szellemiségből.
A cigánykérdés megvitatásakor aztán elszabadultak benne az indulatok. Az együtt töltött idő első felében határozottan lehetett érezni, hogy közeledik az álláspontja a többiekéhez, és engem is meglepett, ahogy ehhez képest megnyilvánult. Gondolom, érezhette, vesztes pozícióban van, egyre obszcénabb kifejezésekkel véleményezett, többször kivonult, majd vissza, eldobta a mikrofont…és bár érzésem szerint ő beszélt a legtöbbet, sérelmezte, hogy kevésszer kap szót. De amikor beszélt, akkor sem lépett igazán előre…nem tudom, hányszor hallgattuk meg, mikor alakult a szervezetük, és náluk a hét óra az hét óra, azt, hogy náluk elemi szabály, miszerint nem vágnak egymás szavába, és először ők udvariasak, de másodjára már nem, sőt harmadjára már aztán…stb…. ennél többet, ja, meg persze, hogy a cigánybűnözés van, nem igazán tett hozzá a történethez, akárhányszor szólalt is meg.
Nagyon zavart, ahogy a fotós prezentációmat végig kommentelte, gúnyolódta “a f…-mat érdekli az oktatás” stb. megjegyzéseivel. A moderátor a végén megkérdezte tőle, támogatná e a hasonló programokat, amiket én képviseltem. Határozott nemmel válaszolt. Később otthagyta a rendezvényt, meg sem várva a végét. Másnap reggel, a hazautazáskor még tajtékzott, az egyik kedves, fiatal teremtést, aki a hajléktalanügy elkötelezettje, akit szintén nem kímélt a vitában, és aki ennek ellenére úgy vélte, csak beszélgetni kellene vele kicsit, hogy levezetődjenek az indulatai, nos, őt még minősíthetetlen szavakkal küldte el a francba, örültem, hogy a hotel reggeliző terében csak mi értettünk magyarul. Az első megállónál még leliberáliskurvázott minket, aztán lassan, amennyire képes volt, lehiggadt.
Nagyon elgondolkoztam ezen az egészen. Az ő reakcióin, a mieinken…ezen az egész, széthúzó, kirekesztő szemléleten. Megértettem, hogy a „gój” az számukra nemcsak „nem zsidó”, de „nem cigány” és „nem liberális”. Megértettem, hogy számára nincs kompromisszum ebben a játékban.
Pedig kellene. Hiszen mélyen egyetértettem pl, a filmjükben szeplő problémafelvetéssel, hogy mekkora gondot jelentenek a máshonnan betelepülő cigányok, akik egy másfajta értékrenddel kezelhetetlennek tűnő állapotokat hoznak egy-egy faluba. Biztosan tudnánk beszélni az életvitelszerűen bűnözésből élő családok problémáiról is. És még sok másról. Mert a probléma-meghatározásaink a cigánykérdésben nem képviselnek feloldhatatlan ellentéteket. De belőlük hiányzik az átgondolás. Az ok-okozat keresés. Számukra általánosítva csak a megfélemlítés és a kirekesztés a megoldás. És ez az elfogadhatatlan. Ők csak a tapasztalatig mennek el, mi pedig azon túl, azok megértéséig is. Mert a tények lehetnek igazak, senki sem mondja, hogy Olaszliszka nem történt meg…de a történések elemzése nem mutathat egyféle, általánosító megoldás felé.
Azt kérdezte a vitában, hogy akkor mondjuk meg, miért őket hívják rendet tenni? A gój motorosokat?
Szerintem csak ott hívják őket, ahol hiányzik az az erő, akik próbálnak tenni, megérteni, megoldani a gondokat. Ahol nem veszik észre a figyelmeztető jeleket, és amikor történik valami visszafordíthatatlan, csak a bűn megtorlása marad. A megelőzhetőségről, arról a bizonyos hálóról, aminek működnie kellene mindenhol, akkor már nem beszél senki. Pedig nem hiszem, hogy egy faluban nem látták, baj lesz. Nem érzékelték a családgondozók, a pedagógusok, a rendőrség, a védőnők, a hivatali dolgozók, a lakosság, hogy lassan kezelhetetlen irányba fordul egy-egy család, nagycsalád…hogy az agresszió felülemelkedik mindenen. Olyan nincs, hogy ne legyenek jelek!
Lassan tisztul le bennem is ez az egész találkozó. És azt hiszem, fontosak az ilyenek. Mert sokszor hívnak engem is, mindenféle fórumra, beszélgetésre, de ott mindig azokkal beszélgetek, aki egyetértenek. Legfeljebb kevesebb információval bírnak a témáról. Azokkal is meg kellene találnunk az érintkezési pontokat, kialakítani a vitastílust, akik a másik oldalon vannak.
Most azt éreztem, a szélsőjobbtól balra levő civilek erre készek. A másik oldal viszont nem. Keresni kellene erre is a megoldást. Mindannyiunk érdekében.