Az önfenntartás képességének fejlesztése fontos területe a munkánknak. Hiszen vidéken, minden ház körül ott vannak a kertek…művelésre alkalmas földekkel. Amit be lehet vetni és ott van hamarosan a krumpli, zöldség.
Persze nem ilyen egyszerű a dolog. Vannak ugyan családok, akiknél a kertművelés része a családi tradíciónak. Ők, a legöregebbek is, felássák a kertet, sőt, a vetőmagot is megtermelik maguknak. Persze ha kapnak hozzá, adományban, az, külön öröm. Őket nem kell rábeszélni semmire. Tudják, generációk óta, hogy könnyebb lesz a család élelmezése, ha van a kertben ez-az.
Másoknál meg nincs benne a családi tradícióban. Az ő kertjeiket felveri a gaz, majd a fajövések, a végén áthatolhatatlan „fácán nevelde” lesz a házak mögött, ahogy egy polgármester mondta. Pedig a hónap második felében már nincs mit főzni, és még egy fej hagymáért is menni kell a boltba. Nos, náluk nem elég egy-egy csomag vetőmagot adni. Mert ettől nem lesz kert. Még kiskert sem. A vetőmag pénzzé lesz, könnyen talál gazdát pár forintért, vagy egy doboz cigiért azoknál, akik tudják és akarják is a kertművelést.
Emlékszem, milyen dühös voltam, mikor tavaly a megyei lapban megjelentek a cikkek a falvakban lebonyolított vetőmag és kisállat program sikeréről. Az egyik faluban, ahol mi is dolgozunk 100 %-os sikerről számoltak be. Azért voltam mérges, mert tudtam, nem igaz. Pontosan tudtam kik azok a családok, akik azon pillanatban túladtak rajta…. Aztán próbáltam megtudni, hogy lesz ebből 100%. Láttam, pont úgy, ahogy sok minden másból, a kényszeres sikerbizonyítás és a kudarcok fel nem vállalása útján.
De végül is nem ez a lényeg. Engem nem ez izgat, hanem épp az, amiért évekkel ezelőtt ezt a munkát elkezdtük, az, hogyan lehet ezekben a közösségekben az embereket rávezetni pl. a kertművelésre, amit sosem csináltak.
Tavaly próbáltuk először. Mert akkorra megérett a helyzet arra, hogy erről is lehetett gondolkodni. Kiskertekkel kezdtünk. Vetőmagot adtunk azoknak, akik kérték, és vállalták, hogy akár egy pár négyzetméteren is, de feltörik a földet, és termelnek rajta. Sok szép kiskertünk volt. Együtt figyeltük, dicsértük. És ígértük, jövőre folytatjuk majd, ha kérik.
Ősszel kezdték mondogatni, nem lehetne e nagyobbat, nem lehetne e felszántatni a házak végében levő, nagyjából fél hektáros kerteket. Hatalmas öröm volt nekünk ezt hallani…. Mondtuk, aki megtisztítja, hogy szántható legyen, annak segítünk majd. Sokan nekiláttak. Volt aki feladta. Túl sok volt a gyökér, az akáctönk. De 23 kertet megtisztítottak, és azok felszántásban, boronálásban, ahogy ígértük, segített az alapítvány.
Aztán vetőmagra pályáztunk. Sikerrel. Persze nem elég a kertekbe, ennyihez túl nagyok, még vennünk kellene, meg fő is a fejünk a gaz miatt, hiszen a régen művelt földben rengeteg a gyommag, nem tudjuk, hogyan oldjuk majd meg a locsolást, ha aszály lesz, nincs mindenkinek kapa, gereblye, de ott vagyunk, és bízunk benne, együtt sikerül majd.
Persze a falu másik fele dühöngött: az övékét miért nem szántatjuk fel? Ezek úgyis ellopják majd…kár kínlódni vele…Próbáljuk magyarázni, hogy azért nekik segítünk, mert nélkülünk ők nem tudnák…meg, hogyha mindenkinek van, akkor majd nem kell ellopni egymástól…de egyelőre ezek nem érvek.
Volt aztán egyéb gond is. A pályázatban paprika, paradicsom és karfiolmagvak is vannak…ezekből előbb palántát kell nevelni. Fólia alatt, külön figyelve…. Ezt hogy fogjuk megoldani? Aztán eszembe jut a csöppnyi cigányasszony. Akinek tavaly a legszebb veteménye volt. Aki még savanyúságot is tett el. Megválasztjuk a kertprogram helyi segítőjének. Vállalja a palántanevelést. Veszünk fóliát, palántaföldet. Mikor visszük, mutatja, mit eszkábálnak a férjével. Kidobott ablakredőnyből készítenek kivehető aljú kis vályúkat. Ebbe teszi majd a földet, abba sorban szépen a magokat, és így majd adagolható a palánta, nem törik, csíkonként kiemelhető… Ügyes gondolat…Mosolygok, dicsérem. – Hát, tudja, láttam már hasonlót, dolgoztam valamikor kertészetben – mondja büszkén.
Szóval megint léptünk egyet. Nem nagyot, de türelmesek vagyunk. Haladunk, az a lényeg.
Persze féltem, hogy a hétvégére kiosztott vetőkrumpliból sok végzi majd a fazékban…hisz a hónap utolsó napjain már nem sok főznivaló akad…..de ma megnéztük. A földbe kerültek, majdnem mind, és az is megvan, ami még nem.
Mert igen, amikor átvették, szerződésben rögzítettük ezt is, mint mást. Amiben az alapítvány és a család is rögzíti a vállalásokat és meghatározza a felelősségeket. És az együttműködés felrúgását, meg annak a következményeit remélhetőleg már senki sem vállalja közülük azzal, hogy eladja, vagy nem műveli majd.
Valami már kialakult közöttünk. A bizalom, amiben nincs helye a csúsztatásnak. Biztosan lesz most is, akinél nem sikerül. De sokaknál menni fog. És remélhetőleg egyszer, talán pár év múlva, a mi ténykedésünk nélkül is megáll majd a kertprogram. Saját szándékból és saját erőből.
