Civilként az embernek létfontosságú lehetőségek a pályázatok. Nem panaszkodom, elég jó aránnyal nyernek a beadott projektjeink, most is volt, ami sikerült, de volt olyan is, ami nem. Amire nem kaptunk elég pontot.
Kikértem az értékelést. Mert tanulok belőle, ha megtudom, mit nem közelítettem meg jól. És akkor legközelebb talán nem vész kárba a befektetett munka és sikeresebbek lehetünk.
Én is végeztem már pályázatértékelő munkát, tehát pontosan tudom, hogyan működik. Nem csináltam különösebb ügyet abból, hogy a beadás után hiánypótlásban azt kérték, ami benne volt a pályázatban. Mert elhiszem, hogy nehéz átlátniuk ezeket a hosszú adatlapokat, még ha a karakterszámok határt is szabnak a szövegeknek.
Persze dühítő, ha látom, olyanokért vontak le pontokat, amit nem érzek jogosnak…Próbáljuk majd észrevételezni, de az esély, hogy elfogadják ezt, egyenlő a nullával.
A pályázati kiírás civil szervezetek infrastrukturális fejlesztéséről szólt. A felhívás szerint a hátrányos helyzetű célcsoportokkal, a természetvédelemmel és az állatvédelemmel foglakozó szervezetek nyújthattak be pályázatot. Nagyon örültem a kiírásnak. Mert főleg egy olyan kistérségben, mint a mienk, az ember nagyon örül, ha a civilek infrastrukturális fejlesztésére lehetőség nyílik. A mi projektünk hat faluban kívánt segíteni a mélyszegénységben élőkön, pl. biobrikett készítés eszközeivel, és megtanításával, meg kézműves munkákkal, melyek később munkahellyé nőhetnék ki magukat.
Mert azt tapasztaljuk, a két terület, az önfenntartás és a munkavégzés mozdíthat el arról a mélypontról, amiben ezek az emberek élnek. Sokan. Nagyon sokan.
Nos, most nem tudtam a bírálók (vagy a kiírók?) fejével gondolkodni. Mert nem terveztem pl. OKJ-s képzést. Mert erre nem kellett. A biobrikettet gyerekekkel kísérletezte ki egy egyetemista önkéntesünk, nincs akkreditált tanfolyama. Mondjuk, nem is kell hozzá. A kézműves tevékenységünk is másképp szerveződött volna, mint a szokásos kosárfonó tanfolyamok, melyekből itt a környéken is rengeteg volt már, bár megélhetést még senkinek sem adott. De annak van akkreditációja, a mi innovációknak meg nincs, tehát nem ér pontot.
A másik, hogy szerintük nincs elég tapasztalatunk ehhez a munkához. A hatból egy pontot kaptunk erre. Nem értem. Hiszen ezt csináljuk, nap mint nap, hetente jönnek hozzánk nézni mindenfelől, tanulni, mit, hogyan próbálunk. Jönnek a tapasztalatainkért…..Aztán, hogy ekkora projektet még nem csináltunk, tehát nem is biztos, hogy meg tudnánk csinálni. Csak azt nem tudom, hogyha nem kapunk lehetőséget sosem, hogy előbbre lépjünk, mert túl nagy a költségvetése, akkor honnan lesz tapasztalatunk ekkora költségvetéshez.
És még más baj is volt. Hogy a szükségletfelmérést interjúzás módszerével készítettem el, megkérdezve a képzettségről és a lehetőségekről a családokat, de nem készítettem belőle statisztikai elemzést. Bár ez nem volt kötelező, és hiánypótlást sem kaptunk erre vonatkozóan. Aztán, hogy nem végeztem piackutatást, a kézműves termékek értékesítésére vonatkozóan a kistérségben, és mivel itt nincs ilyen tevékenység, ebből az következik, hogy nincs is rá igény….
Szóval, sok baj volt a pályázatunkkal.
Persze megnéztem a szerencséseket is. Akik tudtak a kiírók, értékelők gondolatmenete szerint dolgozni.
Örömmel láttam a nyertesek között pl. a Debrecen Vívásáért Alapítványt. Akik 27 milliót nyertek az esélyegyenlőség feltételeinek komplex mozgásfejlesztéssel és szenzomotoros terápiával történő biztosítására.
Nekik bizonyára jó volt a szükségletfelmérésük is.
Megpróbálok legközelebb én is körültekintőbben eljárni.
