279. Ki lehet valamit találni?

279. Ki lehet valamit találni?

279. Ki lehet valamit találni?

Amikor elkezdtem, még én is másképp gondoltam. Pl. hogy ezekben a mélyszegénységben élő közösségekben a mentálhigiénés programok a legfontosabbak. De hamar rájöttem, semmi sem hoz olyan látványos javulást, mintha értelmes, teremtő munka körvonalaz valami jövőt számukra.

Persze nehéz ott munkában gondolkodni, ahol semmi sincs. Sok dolgot végigfuttatunk már, amikről írtam is a blogban. Elsősorban mezőgazdasághoz kötődő tevékenységeket, kecsketenyésztést, sajttermelést, kertészetet, ja persze a nyulat is, és a Kiút Programot, a mozgóárustól a koszorúkészítőig, mindenfélét. De hiányzott a forrás, a szaktudás, az infrastruktúra. Csak a vágy volt, hogy tennünk kell valamit. Az is inkább csak bennünk.

Aztán visszatértünk valamihez, ami még az elején szintén felmerült. Amihez értünk, hiszen az alapítványunk egy művészeti iskola fenntartója is. Az esztétikához, kézművességhez, a szép megteremtéséhez. Nyáron keresett meg egy debreceni pachwork klub vezetője, egy afgán projektet küldve, hogy nem próbálnánk e meg valami hasonlót. A projektben autentikus afgán hímzéseket készítettek ottani szegény asszonyok, amiket a klubhálózat megvásárolt, volt dizájn pályázat is, a végén márka lett, ami ma is eltart embereket. Az ötlete az volt, próbáljuk magyar népi hímzésekkel. Ám nálunk a hímzőasszonyok, a népművészek sem élnek meg, pedig gyönyörű kézimunkájuk mindenkit ámulatba ejt. Hogy tudnák ezt megcsinálni azok, akik tűt sosem fogtak a kezükbe?

Aztán csak nem hagyott nyugodni az ötlet. Gondoltam, készítsünk keresztszemes hímzést. Az könnyen megtanulható. Motívumként pedig próbáljunk gyerekrajzokat felhasználni. A rajzok adottak voltak, remek, bájos alkotások  százával vannak már rögzítve az archívumunkban…

Elkezdtük a hímzést. Először két asszonnyal. Remegő kézzel próbálták. Egy sort ők, egyet én. Nagyon nehezen ment. Aztán egyszer csak megindult…. elkészültek az első darabok. Mások is akarták. Együtt örültünk. Ma már a faluban 26 asszony hímez, hímzi a gyereke, unokája, rokona gyermeki fantázia szülte formáit, változatos öltéstechnikával, egyre gyorsabban és egyre szebben. A hímzések bájosan naivak, ugyanakkor a felnőttek ösztönös átírása is bennük van, néhol sajátos, roma színvilággal, olyan „art brut”-os, szerethető, őszinte formákkal.

A hímzések feldolgozása az ötletadó segítségével indult meg, a pachwork technikával körbevett hímzések táskákká, gyermek lakástextilekké épültek. Amihez persze varrógéppel kell tudni varrni. Pár asszony tud. Más faluban. Ők is csinálják. De akartuk a faluban is, azok között, ahol a hímzést indítottuk, akik már hisznek benne, akiknél megindult a dolog. Most négyen tanulnak, két nyugdíjas tanárnő utazik naponta, hogy segítse megtanulni a fogásokat, hogy menjen ez is. És megy. Nagyon akarják. Már ők is képesek megvarrni a táskákat, párnahuzatokat.

És közben megindult valami más is. Megindult bennük dolgozni a rég elfeledett hit abban, hogy lehet valami itt is, ebben a kis faluban, ahol a nyomor szervezi régóta az emberi kapcsolatokat is. A cigányasszonyok stabil magja mellett megjelentek a „hímzőkörben”a nem cigány asszonyok. Sőt a románok is. Akik más öltéstechnikákkal bírnak. És megosztják a tudást. Elkezdtek közösségként működni. Ami az erősödésével folyamatosan szorítja vissza a konfliktusokat. Ami az ellenségeskedést képes együttműködéssé alakítani.

Persze közben a projekt is formálódott. Láttam Brüsszelben egy nepáli alapítványt, ahol az asszonyok kasmírsálakat szőnek. A befolyó pénz munkabér, anyagköltség, és oktatás hármas tagozódásában segíti a nyomorban élőket. És láttam egy karitatív célú vásárban egy dobozkát. Amit megfogtam, mert gyönyörű volt. Amikor kinyitottam, egy kis kártya csúszott ki belőle. Amin az állt, ha megveszem, segítek vele valakin. A szép tárgy nyújtotta jó érzés után átjárt valami más is. Amit csak az ember érezhet. Hogy segíteni jó.

Nos, most készen állunk az indulásra. 19-én indul az alapítványunk honlapján a Szuno (Álom) projekt szociális web-shopja. A beharangozó képeket már feltöltöttük. A kézműves termékek remélt bevétele teljes egészében az alapítvány esélyteremtő munkájára fordítódik. Egy része a projektben dolgozók krízishelyzetinek elhárítását szolgálja, élelmiszert, tűzifát, gyógyszert kapnak majd azok, akiknek nincs miből fedezni ezt, más részét persze visszaforgatjuk a projektbe, az anyagok, cérnák biztosítására, harmadik részét más szociális projektekre fordítjuk, amiről a közösség dönt majd. Közösen. Amiből előbbre mozdulhatnak mindannyian.

Mindannyian, akik szívüket-lelkület adták a tárgyak elkészítésébe, a gyerekektől a szülőkig, bízva abban, hogy ezek pozitív üzenete másokat is megérint majd. És ebben a pozitív üzenetben talán benne van egy jobb jövő is. Ami a kezük által formálódik. Ami talán majd igazi munkahellyé nőheti ki magát.

Facebook Comments