Megint nem tudom, hol van. Az iskola első két napja után szökött el. Fogalmam sincs, merre lehet.
Nemrég volt a 15. születésnapja. Másfél éve állami gondozott. Most megy
hatodikba. Tavaly végre nem bukott meg. Mellette vagyok most is, ahogy ott
voltam, mikor ki kellett emelni a családból, mikor az átmeneti otthonból a kis
falu lakásotthonába került, mikor elszökött, mikor bajban volt. Sok konfliktust
vállaltam fel érte a rendszerrel, akinek a gondjaira rábízatott.
Legutóbb nyáron szökött el. A szakemberek, akik ezen a területen dolgoznak, azt mondják, ez természetes, gyakori, nem igazán tudnak mit tenni ellene. Ő is gyakran szökik, mint a többi, sokszor ok nélkül, csak úgy, megy, neki a nagyvilágnak. Nem sok hely van, ahová mehet, én általában egy-két nap alatt kapok valakitől üzenetet, megtudom, hol van. És persze pár nap után hív is, kér valakitől annyi pénzt, hogy egy utcai fülkéből megcsörgessen, én pedig visszahívom. Aztán találunk megoldást, hogy kerüljön haza, vissza a biztonságos lakásotthonba.
A nyári szökése is ilyen volt. Értelmetlen, ok nélküli. Pár napig tartott megint, körbejárva a rokonokat, szembesülve azzal, hogy sehol sem kell, némi cél nélküli kóválygás után, véletlenül az utcán találtam rá. Nagyon meleg volt. Szomjasan, fáradtan, engem keresett. Aztán visszakerült az otthonba.
Pár hét múlva, talán három héttel később telefonált az anyja, hogy keresik nála, otthon a rendőrök a lányt. Mert körözés alatt áll. És azt mondják, lehet, már külföldön van, és prostituált lett.
Nem értettem. Előtte két nappal volt bent nálam, a suliban, az ügyeleti napon…. talán történt valami, amiről nem tudok? Hívom egy telefonszámon, másén, felveszi. Kérdésemre, mit csinál, vidáman válaszolja: palacsintát süt. Nem is mondok semmit, visszahívom az anyját, hogy megvan, az otthonban, jó helyen, nincs baj. Csak a rendőrség kicsit lassan ment az infó után, és valószínűleg nem vonta senki vissza a körözést, mikor megkerült….
Aztán az első tanítási napon sírva jött be hozzám, a suliba. A barátnőjével együtt volt, aki kicsit idősebb, mint ő. Egyikük sem ment iskolába. Zokogott, hogy a fiú, akihez kötődött, akibe szerelmes, el kellett hogy hagyja az otthont, mert nagykorú lett, és most nem akarja őt felhívni, és ezt nem lehet bírni….
Hosszan beszélgettünk. Fél éve kezdődött a vonzalom, tudom, minden részletét átbeszéltük. Az először védelemnek induló barátság lassan vált szerelemmé, legalábbis a lány így érzete. A fiú érzelmeiben sosem volt biztos. Én sem. Mindig visszatértem „arra” a dologra is. Hogy szóljon, előtte, beszéljük meg a védekezést, nehogy baj legyen. Tudtam a veszekedéseikről, a kibékülésükről, és tudtuk azt is, innen mennie kell. A fiú leérettségizett, és keresett új középiskolát, a nagyvárosban, ahol még két évet tanulhat tovább. Beszéltünk a jövőről, sokszor együtt is voltak bent nálam, bár leginkább a lány, egyedül.
Aztán a költözés után minden felborult. A fiú egyelőre nem kezdte meg a sulit. A lány pedig két eltöltött iskolanap után, megint elszökött. Végighívtam mindenkit, ahol lehet. A fiút is. Azt mondta, egy hete nem látta.
Most nem tudom, merre jár. Pénze nincs. Mit ehet? Hol aludhat? Egyedül van? Vagy azokkal a lányokkal, akik vele együtt szöktek el?
Most egy hétig külföldön voltam. Volt egy hívásom, egy fővárosi szám. A konferencia szünetében próbáltam visszahívni. Nem sikerült. Azt hiszem, egy utcai fülke lehetett. Talán ő volt. Talán nem.
Nem bírok ennyi munka mellett elég támasz lenni neki. Ő egy teljes embert kíván. Aki minden pillanatban segít neki tartani a jónak ítélt utat. Az én erőm csak rövid szakaszokra bír hatni.
A rendszer pedig tehetetlen. Az előírásoknak megfelelően kiadták most is a körözést.
A nyomor miatt vannak ők is, az ilyen kóborló, szerencsétlen, nyughatatlan gyerekek. Mert nem kapnak meg a családban semmit, a rendszerben sem eleget, nekik csak álmaik vannak, ám képtelenek valamit is tenni érte. Hagyják, hogy megtörténjenek velük a dolgok.És azok megtörténnek. Én pedig tehetetlen vagyok.
