Nincs komment, továbbra sem, én azért élénk levelezést folytatok azokkal, akik megosztják velem a gondolataikat.
Meg kell, hogy mondjam, sok esetben adnak nekem erőt a további munkához. Erőt és muníciót, hiszen a legtöbb támogató a blog révén érkezik hozzánk, és azt, hogy sok adományt tudunk eljuttatni a rászorulókhoz, azt elsősorban a blognak köszönhetem. A múltkor hallottam egy beszélgetést a rádióban, a blogok olvasottságával kapcsolatban. Azt hiszem, mi nagyon jól állunk ezzel a kérdéssel…. Érdekli az embereket. És ez jó. Jó, mert mutatja, nem olyan kétségbeejtően rossz a helyzet.
A gyűlölködőkről most nem beszélek. Bizonyára örülnének, ha most itt róluk szólnék, hiszen ezzel elérnék a céljukat, de nem teszem. Elégedjenek meg a szimpátiaszavazatok manipulálásával. Egyre inkább meggyőződésem egyébként, hogy nem tömegekről van szó, csupán egy kisebb csoportról, akik energiát és időt nem kímélve gerjesztenek negatív hullámokat.
Hozzám azonban elérnek a pozitív hullámok is, még, ha ezek nem is ezzel a szándékkal íródnak. Most picit visszanéztem az utóbbi hónapok leveleire. Azt hiszem, mindennél többet elárulnak szakmáról, emberségről, helyzetektől. Talán érdemes pár gondolatot megosztanom belőlük, még akkor is, ha a szubjektív válogatás miatt nyilván az én üzenetemmé formálódnak.
Az első csoportban a szakmaiakból idézek:
„Nálunk az irodában (szociális pályázati ügyekkel foglalkozunk) “kötelező olvasmány” az Ön blogja.”
„Nagyon sajnálom, hogy így kell érezned és szégyenlem magam a szóban forgó (és hasonló) kollégák helyett is. Helyettük kérek bocsánatot. Ez a gőg tehetetlenséget, a felelősség lerázását palástolja…..”
„Az idei esztendőben több tantárgyhoz is kapcsolható az Ön által végzett szociális munka. Szeretném megkérdezni, tudná-e fogadni a hallgatókat egy látogatásra, bemutatva a munkáját, az Alapítványt, az együttműködéseket, az akciókat és mindent, amit fontosnak tart. Hallgatóink számára a saját élmény segíthet a szakmai személyiség alakulásában is.”
Aztán a segítségkérőktől:
„Az interneten találtam meg a blogját, és ezért fordulok Önhöz segítségért! Édesanyámék Pesten élnek, és sajnos kikapcsolták náluk a villanyt. Többszörösen védett fogyasztók (alacsony az egy főre eső jövedelem, van tartós beteg is a családban, édesanyám aktív korúaknak való támogatáson él), de adminisztrációs okok miatt két napig nem élt ez a védelem, és elrendelték a villany kikapcsolását……”
„2007 októbere óta nincs áram a lakásban. Három gyermeket nevelek egyedül, a fizetésem alacsony. Sajnos a Családsegítő és a Polgármesteri Hivatal is elutasított a tetemes tartozás miatt…. Egyedül sajnos nem tudom megoldani ezt a problémát.”
Egy CKÖ-től: „Sajnálattal kell önökhöz fordulok…. A munkanélküliség 100% , ha akarnának se tudnának az emberek dolgozni ,menni , mivel ha van is munka az alacsony iskolázottságunk A miatt nem alkalmaznák. …. Elhiszem , hogy az önök erőforrásai is végesek,de még is arra szeretném kérni , mivel már nem tudok kihez fordulni ,mert senki nem jön ki hozzánk , nem győződnek meg a szemműk kell, e-mailen meg elutasítanak minket…”
És most pár a megerősítők, segítséget ajánlók népes táborából:
„Nagyon szívesen olvasom a nyomorszéle leveleket…. ami igazolni látszik, mennyire nem jól működik valami. Sok minden.”
„Van néhány ember, akiknek én valami különleges erkölcsi díjat adnék. Pl.:Jordán Tamásnak azért, hogy ilyen szívósan próbálja a fiatalokkal megszerettetni a költészetet. És vannak még. Nem nagyhangúak, csak teszik szívósan a dolgukat. Az ilyenek miatt van még remény. Az írások alapján ide tartozik Ön is.”
„Nagyon megrázott a cikke. Természetesen tudom, hogy élnek így emberek. Mégis több ember kellene, aki tud és akar is tenni valamit…”
„Véleményünk hasonló, csak Ön lényegesen bátrabb mint én. Én egész egyszerűen nem mernék ezekkel az emberekkel foglalkozni.”
„Nagyon csodálom Önt a munkájáért, a segíteni akarásáért, amely- valljuk be őszintén- legtöbbünkből hiányzik, vagy csak elméleti szinten van meg, de tettekké nem formálódik.
Nekünk, akik többé- kevésbé jólétben élünk, fogalmunk sincs az Ön által bemutatott világról. Persze hallunk róla nap mint nap, de nem igazán gondolunk bele, mit is jelent ez a való életben, mikor nincs víz, áram, ennivaló…”
„Sok olyan ember van, akik szintén szeretnének segíteni, de talán nincs bennük ennyi türelem, mint Önben. Magamat is ideértem, sok olyan szituációt leírt már a történeteiben, amelyekben nem is tudom, magam hogy viselkedtem volna. Nagyon köszönöm, amit tesz, ahogy gondolkodik, érez. Hatalmas változások alapjait rakja Ön és csapata le, mindannyiunkért, még akkor is, ha most nem így látszik.”
Köszönöm mindenkinek a megerősítését. Erősnek kell lennem, előre néznem, de néha nagy szükségem van nekem is a kapaszkodókra.
