Nem tudom, mennyire kellene rugalmasnak lennie egy jól működő rendszernek. De azt látom, hogy ma a rendszer a fontos. Az ember nem lényeges.
Az egész nem jól indult. Az állami gondozott fiatal lány, és a korábban bűnöző életmódot folytató fiatalember kapcsolata.
Volt benne minden, verekedés, késelés, megalázás, lopás, minden, ami a normális élettel és a törvénnyel ütközik.
Aztán a lány terhes lett. Mire az otthonban is megtudták, már túl késő volt. Ők ketten így akarták. És éltek tovább, zűrösen. Később, a terhességének előrehaladta javított a kapcsolatukon. Elköltöztek onnan, ahol a konfliktus állandóan adott volt, a férfi dolgozni kezdett, igaz, feketén, de dolgozott, hogy legyen pénz, ház, szoba, berendezés, mire a kicsi megszületik.
Lett ház, ugyan nem olyan fényes, mint amit a rendszer elvárna, de tiszta, meszelt, rendezett. Sokkal rosszabb körülmények közé is születnek ma gyerekek a kapcsolatrendszerünkben. A férfi munka után meszelt, festett, a lány figyelte, és örültek. A férfi minden beszélgetésünknél átadta a telefont a lánynak is, hogy a saját fülemmel is halljam: ami rossz volt, az már a múlté, ezután majd minden másképp lesz.
Az előrehaladó terhesség a rendszerben is megváltoztatta a lány helyét, papíron átkerült a lakásotthonból az anyaotthonba. Csak papíron, hiszen igazából állandóan szökésben volt, néha feltűnt egy-egy tárgyaláson, aztán egy nap után újra visszament oda, a párjához. Ez különösebben nem izgatott senkit, bezárni nem lehet, hát volt, ahol volt. Leendő gyermeke apjánál. Nem jelent meg az otthon által előírt orvosi vizsgálatokon, az anyaotthonban csak a helye volt meg.
Aztán eljött a szülés. Baj nélkül, egészséges kisfia született az állami gondozott fiatalkorú lánynak, és a férfinak, aki szakítana a múltjával, és családra vágyik, gondoskodni akar róluk, immár apaként.
Közben, hogy bonyolódjon a helyzet, a szülés utáni napon, az apát a kórháznál igazoltatják, és mivel körözés alatt áll, beviszik a rendőrségre. Az ok egy régi ügy, ami miatt Budapesten meg kellett volna jelenjen egy kihallgatáson, lopás miatt. Nem értem, hogy miért ez a legköltséghatékonyabb megoldás, de ilyenkor autóval felviszik, 250 km-ről, a fővárosba, és odaadják neki az idézést, amit nem vett át korábban. Másnap már otthon van.
Hív, kér, hogy segítsek. Mert szeretné, ha otthon lehetnének, együtt. A rendbe hozott kis házban. Mint egy család.
Már előtte próbáltam. A szülés napján. A gyámja szerint esélytelen. Az anyaotthonba fogják vinni, a kórházból, mindkettőjüket. Kérdezem, tudják e garantálni, hogy ott marad. Nem, dehogy. Onnan is megszökhet. Bezárni nem lehet. Ha egyedül megy el, akkor a gyerek átkerül a csecsemőotthonba. Ha vele szökik, akkor majd egyszer, ha elkapják a rendőrök, elveszik tőle a kicsit. És nem fogja többet visszakapni. Állami gondozott lesz. – A lánynak ezt tudnia kell – mondja a gyámja. Tudom, tudja is, de hogy hinné el, mikor ő is elment, amikor maradnia kellett volna, és nem történt semmi.
A férfi újra hív, segítségért könyörög, bizonygat, akarja a lányt, és a gyereket is. Azt mondja, ha nincs esély rá, akkor elszökteti őket. Tudom, hogy így lesz. Aztán majd, ha nem jól bujkálnak, elkaphatja őket a rendőrség. Mondjuk egy véletlen igazoltatásnál. Mert direktben senki sem vállalja. Sosem jöttek érte, akkor sem, amikor még terhes volt, és bujkáltak. Akkor sem, amikor tudták, hol van. Akkor sem, amikor kellett volna. Mikor kértem, mert baj volt. Nem vállalta senki a kétes kimenetelű cirkuszt.
Szóval, ha kihúzzák addig, amíg a lány nagykorú lesz, megmenekülnek. Ha nem, akkor a kicsi állami gondozásba kerül. És majd pár évre rá örökbe is adható. Hogy milyen lelki sérülései lesznek, azt csak jósolni lehet.
Persze, tudom, ezek a szabályok. Ehhez kell igazodni. De én el tudom képzelni másképp is. Hogy hazaadják a kicsit az anyjával, hogy segíti a rendszer, hogy állami gondozottként családban élhessen, ha már így történt, támogatva, segítve, erős, segítő felügyelet alatt. Lehet, így sem ment volna. De egy lehetőséget kaptak volna.
Így viszont hónapokig bujkálnak majd, a babát nem látja orvos, nem kapja meg az oltásokat, nem lesz segítség a fiatal lánynak, aki sosem gondozott kisbabát, mennek majd, rokonoktól ismerősökig, lopással megkeresve a megélhetés fedezetét, és minden elvész, ami egy kisbaba normális fejlődéséhez kellett volna. Elvész az esély is. És kapunk a végén egy talán már nem is egészséges kisbabát, akit az állam felnevelhet. És talán örökbe is adható lesz majd. Persze ha kell valakinek.
Nem tudom, mennyire kellene rugalmasnak lennie egy jól működő rendszernek. De azt látom, hogy ma a rendszer a fontos. Az ember nem lényeges.
Az egész nem jól indult. Az állami gondozott fiatal lány, és a korábban bűnöző életmódot folytató fiatalember kapcsolata.
Volt benne minden, verekedés, késelés, megalázás, lopás, minden, ami a normális élettel és a törvénnyel ütközik.
Aztán a lány terhes lett. Mire az otthonban is megtudták, már túl késő volt. Ők ketten így akarták. És éltek tovább, zűrösen. Később, a terhességének előrehaladta javított a kapcsolatukon. Elköltöztek onnan, ahol a konfliktus állandóan adott volt, a férfi dolgozni kezdett, igaz, feketén, de dolgozott, hogy legyen pénz, ház, szoba, berendezés, mire a kicsi megszületik.
Lett ház, ugyan nem olyan fényes, mint amit a rendszer elvárna, de tiszta, meszelt, rendezett. Sokkal rosszabb körülmények közé is születnek ma gyerekek a kapcsolatrendszerünkben. A férfi munka után meszelt, festett, a lány figyelte, és örültek. A férfi minden beszélgetésünknél átadta a telefont a lánynak is, hogy a saját fülemmel is halljam: ami rossz volt, az már a múlté, ezután majd minden másképp lesz.
Az előrehaladó terhesség a rendszerben is megváltoztatta a lány helyét, papíron átkerült a lakásotthonból az anyaotthonba. Csak papíron, hiszen igazából állandóan szökésben volt, néha feltűnt egy-egy tárgyaláson, aztán egy nap után újra visszament oda, a párjához. Ez különösebben nem izgatott senkit, bezárni nem lehet, hát volt, ahol volt. Leendő gyermeke apjánál. Nem jelent meg az otthon által előírt orvosi vizsgálatokon, az anyaotthonban csak a helye volt meg.
Aztán eljött a szülés. Baj nélkül, egészséges kisfia született az állami gondozott fiatalkorú lánynak, és a férfinak, aki szakítana a múltjával, és családra vágyik, gondoskodni akar róluk, immár apaként.
Közben, hogy bonyolódjon a helyzet, a szülés utáni napon, az apát a kórháznál igazoltatják, és mivel körözés alatt áll, beviszik a rendőrségre. Az ok egy régi ügy, ami miatt Budapesten meg kellett volna jelenjen egy kihallgatáson, lopás miatt. Nem értem, hogy miért ez a legköltséghatékonyabb megoldás, de ilyenkor autóval felviszik, 250 km-ről, a fővárosba, és odaadják neki az idézést, amit nem vett át korábban. Másnap már otthon van.
Hív, kér, hogy segítsek. Mert szeretné, ha otthon lehetnének, együtt. A rendbe hozott kis házban. Mint egy család.
Már előtte próbáltam. A szülés napján. A gyámja szerint esélytelen. Az anyaotthonba fogják vinni, a kórházból, mindkettőjüket. Kérdezem, tudják e garantálni, hogy ott marad. Nem, dehogy. Onnan is megszökhet. Bezárni nem lehet. Ha egyedül megy el, akkor a gyerek átkerül a csecsemőotthonba. Ha vele szökik, akkor majd egyszer, ha elkapják a rendőrök, elveszik tőle a kicsit. És nem fogja többet visszakapni. Állami gondozott lesz. – A lánynak ezt tudnia kell – mondja a gyámja. Tudom, tudja is, de hogy hinné el, mikor ő is elment, amikor maradnia kellett volna, és nem történt semmi.
A férfi újra hív, segítségért könyörög, bizonygat, akarja a lányt, és a gyereket is. Azt mondja, ha nincs esély rá, akkor elszökteti őket. Tudom, hogy így lesz. Aztán majd, ha nem jól bujkálnak, elkaphatja őket a rendőrség. Mondjuk egy véletlen igazoltatásnál. Mert direktben senki sem vállalja. Sosem jöttek érte, akkor sem, amikor még terhes volt, és bujkáltak. Akkor sem, amikor tudták, hol van. Akkor sem, amikor kellett volna. Mikor kértem, mert baj volt. Nem vállalta senki a kétes kimenetelű cirkuszt.
Szóval, ha kihúzzák addig, amíg a lány nagykorú lesz, megmenekülnek. Ha nem, akkor a kicsi állami gondozásba kerül. És majd pár évre rá örökbe is adható. Hogy milyen lelki sérülései lesznek, azt csak jósolni lehet.
Persze, tudom, ezek a szabályok. Ehhez kell igazodni. De én el tudom képzelni másképp is. Hogy hazaadják a kicsit az anyjával, hogy segíti a rendszer, hogy állami gondozottként családban élhessen, ha már így történt, támogatva, segítve, erős, segítő felügyelet alatt. Lehet, így sem ment volna. De egy lehetőséget kaptak volna.
Így viszont hónapokig bujkálnak majd, a babát nem látja orvos, nem kapja meg az oltásokat, nem lesz segítség a fiatal lánynak, aki sosem gondozott kisbabát, mennek majd, rokonoktól ismerősökig, lopással megkeresve a megélhetés fedezetét, és minden elvész, ami egy kisbaba normális fejlődéséhez kellett volna. Elvész az esély is. És kapunk a végén egy talán már nem is egészséges kisbabát, akit az állam felnevelhet. És talán örökbe is adható lesz majd. Persze ha kell valakinek.
