Próbálom megérteni a működését. Hogy hol tűnik el benne a logika, és főleg az emberség. Nehéz.
A családnak egyébként is kacifántos az áramtartozása. Sokáig hitték, hittük, hogy tartozásuk van, aztán kiderült, hogy nincs. Sőt túlfizetésük van. Most mindenesetre hónapokig rendben voltak, nulla forintos számlák érkeztek csupán.
Örültünk. Végre egy család, ahol az áram, hála a HÉRA támogatásának, rendben van.
Aztán váratlanul érkezett egy csekk. 5 napos befizetési határidővel, 160 862 forinttal, különben bíróság elé kerülnek.
Kicsit szokatlan volt így, mindenhol van legalább egy figyelmeztetés, felszólítás, egy kis türelmi idő, vagy részletfizetési lehetőség. Itt most nem volt előzmény. És a család képtelen eljárni. Megérteni ezt meg végképp nem. Nekünk sem egyszerű.
Először meggyőződünk a tartozás valódiságáról, csakugyan létezik, évekkel ezelőtti. Aztán megkérjük a részletfizetési lehetőséget. Mert az lehetőség, csak nem írták meg. Megadják. Márciustól kértük, de ők már februártól számolnak vele. Azonnal be kell fizetni az első részletet, mondják, ha nem, azonnali szerződésbontás, bíróság, stb… Egyszer már voltunk ezen a ponton.
Nincs egyetlen nap türelem sem, azonnali a határidő – mondják a telefonban.
Kellene egy csekk, amin a részletet be lehetne fizetni. De nincs. Csak, az, amelyiken a teljes összeg szerepel.
Újabb telefonok, különféle ügyintézőkkel, ugyanattól a cégtől. Az első szóba áll velünk, a második is. Értelmezzük a problémát, nem sok sikerrel. Igaz, nem kapunk két egyforma információt. A harmadik egyből lepattint: csak az ügyféllel hajlandó beszélni telefonon. Közvetítő alapítvány számára nem létezik. Ezen mindig mosolygok. Mert a telefonba bárki mondhat bármit a személyazonosságáról. De mi becsületesek vagyunk. Követjük a szabályokat. A vicceseket is. Nem hazudunk, …de nem is hagyjuk magunkat ennyivel lerázni, megy a felhatalmazás, faxon. Most már szóba áll velünk, igaz, nevet sem kér. Innen már mindegy. Eddig volt fontos csak.
A csekkel kapcsolatban nem jutunk dűlőre. Aztán a háznál csak kerül egy régi, üres csekk.
Befizetés, a csekk elfaxolva, fellélegzünk. Telefon megy a családnak, hogy nem lesz bíróság, csak fizetni kell a részleteket, sorban. Fogadkoznak, és köszönik.
Pár óra múlva újabb visszahívós sms a családtól. Rémültek megint. Mert jött egy sms a behajtó cégtől, hogy ha nem fizetnek azonnal, feljelentés, bíróság….
Újra telefon, most már részünkről ügyiratszámmal, faxszámmal, minden adattal felvértezve.
Az ügyintézőnél kis zavar: a telefonszám, ahová a fenyegető sms-eket küldik, az ügyiratszám, és a név nem stimmel. Ja, az összeg sem. Nem érti. Mi sem.
Hosszas tisztázás megint.
Aztán összerakja nagy nehezen, a mi segítségünkkel az adatokat. Megerősíti, hogy rendben van minden. Megint örülünk. A család is. Pár óráig. Aztán újra megy a figyelmeztető üzenet.
Kezdjük elölről a telefonos játékot. Lassan már mindenkivel beszélünk a cégnél…. Rendben van minden, mondják, és üzenik a családnak, hogy nem kell ám figyelembe venni azokat az üzeneteket, mert ezek automatikusan kimennek. Akkor is, ha az adott részlet be van fizetve. És ezen nem lehet változtatni…
Nem számoltam össze a telefonálással töltött perceket. Sem azt, hányszor kellett elölről elmagyaráznunk a dolgot, nem hagyva, hogy lesöpörjenek bennünket.
Mert minket nem lehetett. De őket biztosan le lehetett volna. Persze, ha lett volna pénzük a telefonokra. De nekik nem megy ez. Sem anyagi forrás, sem ismeret, sem szókincs nincs hozzá.
A behajtó cégnek meg nem kell pontosnak lennie. Semmiben. Ők az ügyfelek pontatlanságaiért vannak. És ez nagy fegyver.
