Várom az új stratégiát, a romákkal kapcsolatban. A választások után vagyunk. Megvan a vezető irányzat, és a személy. Azért túl nagy reményeim nincsenek.
Találkoztam egy új CKÖ vezetővel. Már korábban megegyeztünk, hogy keressük majd egymást, ezen a településen még kisebb számban élnek romák, de sokan költöztek már ide az utóbbi időben. Megalakult hát a helyi érdekképviselet. Természetesen együtt fogunk majd dolgozni. Mert csak együtt lehet.
Most keresett. Hogy beszámoljon az eddigiekről. És országos összefüggésekben is elhelyezze magukat. A kapcsolatrendszerben. A miheztartás végett.
Beszélgetünk. Arról beszél, milyen nagy eredmény, hogy itt megalakulhattak. Mert nem volt egyszerű egy ilyen önkormányzat mellett…. Kérdezem, miért, mi volt a gond? Hát, voltak… – hümmög sokatmondóan. Tovább érdeklődöm. A támogatás hiánya. Az volt a gond.
Az önkormányzat a többi környékbelihez hasonlóan küzd a fennmaradásért, a csökkenő közmunka lehetőségekkel, de fenn kell tartani az intézményeit, alig bírják. Amikor erről beszélek neki, már nem megyünk ezen a vonalon tovább. Nem tud mondani szándékosan ellenük irányuló támadást, csak a pénztelenséget.
Inkább én kérdezek tovább. Hogy mit szeretnének csinálni? Mondja, hogy esélyegyenlőséget adni a romáknak. Meg felzárkóztatni őket. Mert így nem lehet. És ebben minden segítséget megkapnak majd az új vezetéstől. Megígérte nekik. Pénzt, paripát, fegyvert….
Most már érdekel. Hogy túl tudunk e lépni a sztereotípiákon, vagy ennyi a terv.
Kérdezem, hogyan tennék mindezt, mi a konkrét elképzelésük? Hát, az van, mondja, hogy nincs meg a romák esélyegyenlősége. Meg nem kapnak segítséget a felzárkózáshoz. És most nincsen még pénz, de ha majd lesz, akkor megkezdik a felzárkózást. Csak forszírozom. Mit tennének?
„Van egy kilenc pontból álló programom:”-mondja, mire felderülök. Végre. Na, erről beszéljünk! Mi van benne? Az első, hogy meg kell adni az esélyt a romáknak. Mindenhol. A második, hogy segíteni kell felzárkóztatni őket. Tovább megint nem jutunk.
Próbálom még mindig konkretizálni. Elmondja, hogy civil szervezetet szeretnének. A pályázatok miatt. Az majd összedolgozna a CKÖ-vel. Hallotta, hogy ez jó. Ez segíti őket. Azt még nem tudja hogyan, de fogja majd. Végül a családjára tereli a szót. Hogy az anyósa le van százalékolva, és most lehet, hogy nem lesz. És ez nem jól van. Tenni kell valamit. Igen, mondom, sokan vannak így. Cigányok és nem cigányok egyaránt.
Mennem kell. Megbeszéljük, hogy leülünk, és átgondoljuk a helyzetet. Megpróbáljuk a máshol már működő dolgokat itt is.
Az alapállás már megvan. A sztereotípiák szintjén. Csak egyoldalúan. Szó sem esik róluk, az ő teendőikről, csak a többséggel szembeni berendezkedésről. Ez is a sztereotípiák szintjén. Ugyanúgy, mint a többségnél. Az eleve elzárkózás. Innen indulunk. Mindig. A berendezkedés a másikkal szemben. A védelem, a vádló hang, a másik helyzetébe bele nem gondolás. Magunk pozicionálása az ellenséggel szemben. Mindkét oldalon naponta megtapasztalom ezt.
Ezért várom az új stratégát. Hazai és uniós szinten is. Hogy túl tudunk e lépni a sztereotípiákon, vagy ezeket szajkózzuk tovább, kisebb-nagyobb indulattal, mindkét oldalon. Vagy végre tényleg kitalálhatunk valamit.
