Sokszor szembesültem már ezzel, mióta próbálkozom. A szakemberek előítéletességével, sztereotip gondolkodásával. Azokéval, akiknek a munkája elképzelhetetlen némi elfogadás, tolerancia nélkül. Mert csak akkor lehet sikeres. Vagy ez nem is annyira fontos?
Főleg azt nem értem, hogy lehet nap mint nap bemenni közéjük, dolgozni velük, miközben alapvetően negatív érzelmeket élnek át.
És most próbáltam finoman fogalmazni….
Emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor egy általam jó szakembernek tartott pedagógus, aki a környék egyik általános iskolájában tanított, olyanban, ahol magas a cigánygyerekek aránya, egy rendezvényen félrehívott.„Azt szeretném megkérdezni tőled, vagyis inkább mondani neked, hogy te egy olyan tehetséges képzőművész – pedagógus vagy. Miért nem a tiszta magyar értékekkel foglalkozol? Miért ezzel a mocskos, tetves….…?” A folytatás elképzelhető…
Nemrég egy kolléganő mesélte, hogy az általam is segített kooperatív tanulásszervezés és integráció kapcsolatát bemutató képzésen, amit egyik északi megyénkben tartott, a fél tantestület talpig fekete, egyenruhaszerű ruhában volt. Egyszerűen nem tudta közös gondolkodásra hívni ezeket a pedagógusokat, bármennyire próbálkozott. És ebben az iskolában is sok cigány tanult.
Azóta persze más területen is hallom, figyelem. Egyre rémültebben, és elkeseredettebben.
A segítő szakemberek között. Nem tudom, hogy lehet ez. Kettős tudattal dolgoznak? Vagy ezt időben képesek korlátozni? 8 órában segítő, aztán magánemberként másképp gondolkozó?
Hallgatom a mondatokat, amiket egy szakembernek, akinek a munkája ezekhez az emberekhez, gyerekekhez kötődik, nem lenne szabad kimondania.
De kimondják. Egymást erősítve, biztosan tudva, csak nekik lehet igazuk.
Alaposan elemzik ezt a „túlfizetett” réteget, akik 150-200 ezret is kapnak havonta, míg ők alig visznek haza 100-at. Az, hogy ezt egy nagycsalád kapja, vagy a szegényeket sújtó uzsora hogy hat erre, vagy az átörökített mechanizmusok, esélytelenségek, a sok, gátló tényező, nem érv nekik. Úgy vélik, el kellene venni tőlük a családi pótlékot is, mert nem gondoskodnak megfelelően a gyerekekről.
Az „eminens csapat” mondja egyikük gúnyosan az egyik legrosszabb helyzetben levő családra, és hosszan elemzi a hajukat, lakókörnyezetüket.
És persze nem marad el a beszédből a genetikai meghatározottság sem.
Más, arról beszél, hogy nem kellene nekik segíteni. Semmit. Mert nem tudnak kérni. Bemenni az irodába, és rendesen elmondani a gondjukat. És nem is adják meg a kellő tiszteletet. Csak követelőznek. A rendszer meg mindent megold nekik. Pénzt ad, óvodát, iskolát, étkezést, és még a fejtetűt is ki kellene szedni…hát nem.
A konklúzió közös: nincs jövőkép velük kapcsolatban, a fejekben kellene rendet tenni (természetesen csak a cigányokéban), de a hogyan?-ig nem jutunk el. Hogy hogyan kellene ezt megoldani, a rendszerben levő gyerekek sérülése nélkül.
Nem mondom, hogy a tények egy részében nincs igazuk. Mert a lakókörnyezet csakugyan elhanyagolt. Sokan csakugyan elfecsérlik azt a keveset is, amit kapnak. De a tények mögött okok felszülnek, és a szakembereknek ezekkel is foglalkozniuk kell. Mert a tények önmagukban kezelhetetlen problématermelést hoznak csak. Bár ezeket bizonyára szépen be lehet terelgetni a sokat emlegetett törvényi szabályozások rendszerébe, de ezzel nem változik semmi.
A leegyszerűsített, csak bűnöst kiáltó szemléletet a szakemberektől nem tudom elfogadni. A negatív, elutasító, kiközösítő, gyűlölködő hangot nem értem.
Ha magunk sem hiszünk a munkánk értelmében, nincs távlat. Ha pedig még ehhez elutasítás is társul, az eredménytelenség borítékolható.
És abban is biztos vagyok, hogy hosszú távon ez őket is rombolja.
