97. Csak krumpli

97. Csak krumpli

97. Csak krumpli

A család helyzete sosem volt könnyű…pedig a jövedelmük alapján lehetne jó életük is. Az árvasági és a családi, ami több gyereknél itt emelt szintű, elég lehetne. Náluk valahogy mégse működik.

Sokáig az uzsorások szedték el minden pénzüket.

Aztán egy rokon segített. Cigány törvények szerint, ahogy ő mondja. Most ő osztja be a pénzt. Sokszor tartoznak. Villanyszámlával, iskolai-óvodai étkezéssel. Amikor a pénzt megkapják, látványosan bevásárolnak. De hónap végén mindig nélkülöznek.

Az óvodában, ahova a családból kettő is jár, szigorúak a szabályok. Fejtetűvel nem lehet bemenni. Ezért sokan kimaradnak napokra, hetekre. Mert ha van is fejtetűirtó, szinte állandóan használni kellene, az ágyak, párnák, ruhák, folyton visszafertőzik a gyerekeket.

 És nem mehet az sem, akinek tartozása van. Csak, ha kifizette. A faluban nem sokan vannak, akiknek a jövedelmük alapján fizetni kell. Leginkább csak azok, akiknek meghalt az apjuk, és az árvaságit is kapják.

 Pedig az óvoda nagyon fontos. Nemcsak azért, mert otthon nincsen játék, mese, báb, rajzolás vagy éneklés. Azért is, mert sokan itt jutnak normális ételhez naponta. Olyanhoz, amire szükségük van a fejlődéshez. Nem jó nézni némelyiket, ahogy eszik. Túlságosan elmélyült közben, túlságosan az ételre figyelő. Semmi nem tereli a figyelmüket evés közben.

 A két gyerek heteken át nem ment oviba. Mindig ígérte az anyjuk, hogy a következő héten befizeti a tartozást. De ez az időpont sehogy sem akart eljönni. Éreztem, egyre romlik a helyzet. Ha mentem, mindig kérdeztem, mit főz, mit esznek. „Farhátat” – szólt a leggyakoribb válasz. Nem mindig tudtam elhinni. Kérdeztem, hogy készíti el. „Most csak úgy, megfőzöm, minden nélkül” – mondta az utolsó héten az asszony. Pár napra megint mentem. Kora délelőtt. A két kicsi éppen evett. Sima főtt krumplit. Minden nélkül. De azt is láthatóan élvezettel. Mert éhesek voltak.

 Az óvoda meggyőzhetetlen. „Ki tudnák fizetni. Jó lenne, ha nekem lenni annyi. Hova teszik azt a sok pénzt?”- kérdezi az óvónő. Pedig ő is tudja a választ.

Már nem tudom tovább nézni, ezért a rokonhoz fordulok. Aki segít nekik beosztani a pénzt. Mindketten tudjuk, mi a helyzet. Kérem udvariasan, és bizalmasan, fizessék be az elmaradt hátralékot. Megteszi. Máskor is volt már így.

A következő hetet az óvodában töltik a kicsik. Boldogan. Ők csak annyit értenek az egészből: néha lehet menni, néha nem. Mindkettőhöz alkalmazkodnak.

És örülnek, ha mehetnek.

Facebook Comments