62. Csicska

62. Csicska

62. Csicska

Sokféle szerepet, életformát termel ki a szegénység. A falvakban nincsenek hajléktalanok. Akinek semmije sincs, az is fedél alá kerül. Sajátos szerepben, ahogy ma nevezik, csicskaként. Előfordul mindenféle felállásban. Ezt tényleg nem lehet etnicizálni.

Az öreget régóta figyelem. Nehezen tudom megítélni a korát, de hetven fölött van biztosan. Először kerülte a velem való találkozást, még a szemkontaktust is. Egy tőle jóval fiatalabb párnál van, kor szerint lehetnének a gyerekei is. Nem élnek jól, őket is segítjük. Nagy a család, munka nincs.

Szinte mindig dolog közben találom. Mosogat, takarít, fát vág, havat söpör, boltba megy, ha kell, főz is, vigyáz a gyerekekre… Aztán, amikor a fiatal pár nem volt otthon, és én épp akkor látogattam meg őket, próbáltam beszélgetni vele. Próbáltam megérteni, hogy jut valaki ebbe a helyzetbe.

Megkérdeztem őt is, azokat is, akiknél van, és a környezetet is. Azóta persze kiderült, nincs egyedül. A faluban többen is vannak.

Az öreg azt mondja, senkije sincs. Egyedül nem tud megélni, hát itt van. Segít, amiben tud. Itt kap egy tányér ételt, melegben van. És nincs egyedül. Kínosan vigyáz, nehogy rosszat mondjon. Halkan beszél, hadar, inkább a gyerekkoráról mesél, mint a mostani életéről. Ha zajt hall, összerezzen, elhallgat. Nem akar beszélni.

A fiatal pár arról beszél, hogy felkarolták az öreget, nem volt senkije, hát ők befogadták. Mert ők jók. Segít az öreg, de hát segítsen is. Semmi sincs ingyen. Csak épp arra válaszolnak, amit kérdezek. Inkább elterelik a szót.

A környezet bőbeszédűbb. Persze csak titoktartás mellett.

Az öreg egyedül maradt. Gyerekei felnőttek, az asszony elhagyta, hát igen, az ital, a kocsma, aztán egyszer csak nem volt pénz, italra sem, hát kapott mástól, majd ledolgozza, aztán…. le kellett dolgozni. Elment a ház, a kevés kis jövedelme már nem az övé, hát ez maradt. Dolgozik, sokat, szinte mindent. megcsinál a ház körül. Semmiért nem szól. Meghúzza magát. Néhányszor megpróbált elszökni. Nyáron. Visszahozták.

Talán még sem jó neki. De más lehetőség nem maradt. Csicska lett. És talán még el is hiszi, hogy hálásnak kell lennie érte.

Facebook Comments