A hét eseménye volt, hogy aláírtunk egy megállapodást, melyet a helyi kormányzati, egyházi és civil szereplők (három településen), valamint az EMMI és a Tiszántúli Református Egyházkerület is fontosnak talált és el tudott fogadni, így a bihari térség társadalmi kohéziójában és integrációjában egy hivatalos együttműködés veszi kezdetét.
A történet elejéről írtam itt is, a blogban, az egyházi iskolák államira gyakorolt szegregáló hatása késztetett lépésekre ezen az úton, még az előző tanév elején. Akkor eléggé elkeseredett levélben kértem a Miniszter urat és a Püspök urat, gondolják át a folyamat hatását, üzenetét, és ne romoljon tovább az amúgy is nagyon nehéz helyzet.
Mert nemcsak itt, de nagyon sok helyen az országban, ahol egyházi iskola nyílt, és a településen vannak rosszabb társadalmi státuszú családok, villámgyors oktatási szegregáció indult meg, az egyházi iskolák hamar a „fehérek” iskolái lettek, míg az államiakban maradtak a hátrányos helyzetűek, még inkább a halmozottan hátrányos helyzetűek, vagyis elég látványosan érzékelhetően a cigányok. Már az egyházi iskola megnyitásakor érződött ez, az adott évfolyamról azonnal kiszippantották a nem hátrányos helyzetű gyerekeket, aztán évről évre ugyanez történt. Végül az állami iskola szegregálódott, annak összes nehézségeivel, amivel a mai oktatási rendszerben képtelenség megbirkózni.
A helyzet pedig már érzékelhetően romlik, nemcsak az iskolán belül. Mert a szegregálódó, vagy már szegregált iskola nem képes megfelelő színvonalú oktatási munkát végezni, hiszen ahol szinte csak plusz hozzáadott pedagógiai munkát igénylők vannak, miközben sem a központi elvárások, sem a feltételek nem teszik lehetővé ezt, annak a hatása hamarosan nemcsak iskolai, hanem települési is lesz. Az iskolán kívül is kezdenek működni a negatív hatások, a középiskola nem képes az alapkészség-hiányos, magatartászavaros gyerekekkel mit kezdeni, kiesnek hát az iskolarendszerből, és maradnak otthon, munka nélkül, a kriminalizáció kockázata pedig nő, hiszen pénz kell, élni kell nekik is. És velük nem lehet betölteni a lehetséges álláshelyeket sem, mert nem a képzettség, hanem a tudás- és képességhiány, és az átörökített szocializáció határozza meg a munkához való viszonyukat. Ez pedig mozgásteret leginkább a szociális megélhetésben enged számukra.
A hatás pedig gyűrűzik tovább, a túl korán vállalt gyerekekben realizálódik leghamarabb, akik az iskolarendszerben ugyanazt az utat járják be, mint a szüleik, ugyanazzal a problémahalmazzal, egyre tömegesebben jelenve meg a településen. A folyamat már rég önjáró, állami beavatkozást nem látni, ezekhez a családokhoz nem ér le semmi a hangzatos felzárkóztató programokból.
A szabad iskolaválasztás demokratikus vívmánya állami szabályozás nélkül így válik társadalmilag romboló hatássá. Azt pedig, hogy itt a vonzerő nem az egyházi oktatás iránti elköteleződésről, sokkal inkább a cigánymentes osztályokról szól, valahogy nem akarja kimondani nyíltan senki. Csak a magánbeszélgetésekben. Csendben, mintha valami bűnös dologról lenne szó.
Nos, amikor elindult egy egyeztetés, az elmúlt tanévben, azt leginkább a Püspök úrnak köszönhettük, szerintem ő érti és érzi, tenni kell valamit. Aztán csak megakadt, túl sok volt a félreértett szándék (főleg az én szándékaimat érezték egyház-ellenesnek, átpolitizáltnak), és persze az sem segített, hogy ebben az időben szálltam ki az Antiszegregációs Kerekasztal munkájából, amit sokkal inkább értelmeztek pártpolitikai szembeszegülésnek, mintsem szakpolitikai kritikának. Az egyeztetés koordinálása elkerült tőlem, a helyi tankerülethez, ott meg az átszervezések miatt csúszott minden…de végül most, csak elindult.
Szóval, pénteken aláírtuk. Az esemény nagyon pozitív hangulatú volt, mindenki kifejezte a szándékát, hogy változtatni szeretne a helyzeten.
Persze kérdés, hogy ezután mi történik majd. Több érdekes pont is van, amin fordulhat így is, úgy is a dolog. Lendíthet, vagy további akadályokat gördíthet elénk. Itt van pl. a tanoda-pályázat. Amiből mi csúfosan és azt hiszem, az EMMI számára eléggé nehezen védhetően kimaradtunk, mi nem kaptunk támogatást, ám a szegregáló hatású egyházi fenntartó igen. Vajon miféle tanodát indítanak itt majd, és kinek?
Aztán itt van az a bizonyos „Felvételi és átvételi szabályzat”, ami az egyházi iskoláé, és amit én több ponton is törvénysértőnek érzek. Leginkább azt a pontját, amiről ezt írják: „Az átvételhez szükséges feltételek a következők, melyeknek együttesen kell hogy teljesüljenek: lelkészi ajánlás (vajon ajánl-e egy mélyszegénységben élő cigánygyereket?); a tanuló legyen megkeresztelve; a szülők rendezett egyházi kapcsolattal rendelkezzenek (ez vajon mit takarhat, és mennyire objektív?); a tanuló tantárgyi (magyar nyelv – és irodalom, matematika, angol) szintfelmérőt köteles írni, a tanuló szintfelmérő során nyújtott teljesítménye minden tantárgyból érje el a 40 %-ot (nem tudom, általános iskolában ez mennyire jogszerű, nyilván az ombudsman meg tudja majd mondani); a szülő írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy az intézmény dokumentumait megismerte és annak tartalmát magára és gyermekére nézve kötelezően elfogadja.”
Az érvényben levő köznevelés törvény ebből ennyit ír elő: „a) a nevelési-oktatási intézmény vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként működhet, és ennek megfelelően a gyermekek vagy a tanulók felvételének előfeltételeként kikötheti valamely vallás, világnézet elfogadását, és ezt felvételi eljárás keretében vizsgálhatja.” illetve még itt: „f)[7] SZMSZ-ében és házirendjében a vallási közösség tanításával összefüggő viselkedési és megjelenési szabályokat, kötelességeket, jogokat és hitéleti tevékenységet írhat elő”. Nincs szó felvételiről, 40%-ról, és másról sem.
Szóval, egyelőre nem úgy néz ki, mintha a helyi szereplők nyitottsága meglenne…. De elindulunk. Kérdés persze, milyen tempóban, és milyen beavatkozási pontokkal. A kis beszédben, amit én is, mint minden szereplő elmondott az aláíráskor, jeleztem: eddig is türelmetlen voltam, és ezután is az leszek. Mert akarok változást. A lehető leggyorsabban. Túl sok gyerek lett már áldozata ennek a helyzetnek. Szeretném, ha meg tudnánk állítani ezt a folyamatot. Hiszek a lokális megoldásokban, ezen a területen az alapítványunk úgy érzem, egyre sikeresebben mediál. Ám nyilván türelmes is leszek, ha látok szándékot a változtatásra. Mivel a vezetők a legmagasabb szinten képviseltették magukat, és érzem az ő elköteleződésüket, bizakodó vagyok. De mindent az határoz majd meg, ki, mit vállal fel ebből.
Mert azt én biztosan tudom, egy generáción át, a gyerekekkel és a szüleikkel is foglalkoznunk kell, hogy változás legyen. És ez nagy kompromisszumokkal, nagy munkával, és lemondással is jár majd. Kérdés az is, tudunk-e egy kicsit messzebbre nézni. Mert hamarosan rákényszerülünk. A gyereklétszám ugyanis csökken, és több gyerek leginkább a halmozottan hátrányos helyzetű családokból érkezik. Furcsa helyzet lesz (és ez igen közeli), ha nem lesz egy osztályra való gyerek a településeken. Mert akkor dönteni kell: az egyházi iskola indít első osztályt, és felveszi a cigányt is, vagy az állami, és akkor muszáj lesz odavinni a szülőknek a nem cigány gyerekeket is. Akkor melyik iskola szakítja meg az évfolyamainak folytonosságát, kockáztatva ezzel az iskola létét? Hogy kezeli ezt majd a pedagóguslétszámmal? Vajon ebben az állam hogy foglal majd állást?
Akkor azt hiszem, nehezebb kérdéseken kell majd töprengeni… az állam és az egyház viszonyában.
