Amikor elkezdtem ezt a blogot, azzal a szándékkal tettem, hogy egy reális képet adjak arról, milyen ma a mélyszegénység, a szegregátumok világa, és mit jelent ott esélyteremtő munkát végezni.
Eleinte sok-sok egyéni történetet osztottam meg, és sokat írtam a problémákról is. Nos, ma is sokat írok erről, de meg kellett tanulnom azt, hogy a nyilvánosság eszköz is a kezemben, amit a tudósításon kívül más célokra is lehet és kell is használnom. Lehet a nyomásgyakorlás finom eszköze, és a véleményformálásé is. Saját káromon tanultam meg, hogy vigyáznom kell azokra is, akikről írok, mert, bár neveket és településeket nem írok le, mégis, akik olvassák, felismerhetnek belőle személyeket, és innen a történetek egy települési kontextusban másféle irányt is vehetnek, mint ami nekem a szándékom volt, amikor leírtam. És ebben sok helyi érdek, torzulás is lehet, amit látnom kell. Mert nem nagyobb bajt szeretnék, hanem megoldásokat.
Az intézményrendszerben, a tanult emberek között ez kezelhető folyamat, nyilván értek így is támadások, hogy merek ilyet leírni, mit képzelek, hogy a nagyvilág előtt kiteregetem a problémát.. de mivel aki megsértődött rám, nos, épp neki voltak a történetben rossz megnyilvánulásai, így kis mérlegelés után mindenki megértette, nincs értelme továbbvinni a dolgot, mert ha nyilvános lesz, kiről és miről is van szó pontosan, melyik településen, sokkal kínosabb lesz az egész, mint a névtelenségben maradva, jelenségként olvasva a dologról. Helyileg meg mindenki tudta kiről van szó, és ez hatott arra, hogy legközelebb megfontoltabb kommunikáció legyen egy-egy intézkedés mögött, vagy értelmezze az illető jobban a feladatait, reakcióit.
A cigányok között a helyzet nem ilyen egyszerű. Az ok leginkább a szocializációban keresendő, a tanulatlanságban, abban, hogy az okok és a következmények viszonylatában egy részük számára nehezen értelmezhető az összefüggés. Nos, számtalan negatív történet maradt bennem a blogírás során, egyszerűen azért, mert azt érzékeltem (a kommentek ehhez elég nagy megerősítést adtak), ha leírom ezeket, csak tovább rontok a romák megítélésén. Mert azok, akik ugyancsak a sajátos szocializációjuk és ez irányú tanulatlanságuk miatt folyton és gondolkodás nélkül általánosítva köpnek le mindent, amiben a cigány szó szerepel, nos, ők felhangosítják a történetet, és csak a „na ugye, hogy nem megy…” erősödik tovább. Ez pedig elnyomja a sikereket, a pozitív változások hangját, mert sajnos, ma azok, akik a változásokat is meglátják és értékelik, ők halkabbak, mint az agresszívan kiabáló általánosítók.
Nos, ezért kevesebb lett nálam az olyan történet, amiben a romákkal kapcsolatos konfliktusokról írok. Meg azért is, mert ez töredéke a teljes konfliktustérképünknek. Mert ilyen is van ám… érdekes ebből a szempontból is nézni ezt a munkát, hol, kivel kerül konfliktusba az a civil, aki az integráció problémájában dolgozik. Tanulságos térkép ez is. Érdekes tükre a mai Magyarországnak. És jó alap arra, hogy az ember a kockázatokat fel tudja mérni. Mert sokra fel tudunk már készülni, azért a húsz településen végzett munka tapasztalata már mutatja, melyek az általánosan is felbukkanó konfliktushelyzetek.
Mindenhol vannak ellenünk dolgozó romák is. A mondat, hogy „leszégyenít minket”, az ő szótárukból származik. Mert szerintük leszégyenítés az, ha arról beszélek, írok, hogy milyen problémák vannak a szegénységben. Ezeknek a problémáknak többnyire ők a forrásai, akik mások nyomorúságából élnek, kamatoznak, pénzért fuvaroznak, bűnözésből szereznek bevételt, lent tartva a nyomorultakat, elvéve a halvány reményét is annak, hogy onnan kitörhessenek. Mert az nekik nem érdekük. És mivel van pénzük, nincsenek rászorulva a segítségünkre. Sőt, inkább zavarjuk őket, hiszen az volt nekik a jó, mikor nem voltunk, és szabadon uralhatták a települést, amikor ők diktálták a szabályokat. Amiben az volt a lényeg, hogy hatalmuk volt a többiek felett, és jól meg is éltek belőle. Persze ma is megélnek, de már nem olyan jól, hiszen egyre nagyobb számban csatlakoznak hozzánk azok, akiket sikerül meggyőzni egy másfajta élet értékeiről.
Nos, ők azok, akik támadnak. Nem lokálpatriotizmusból, azt nem is ismerik, és nem is az identitás miatt, mert az is zavaros…egyszerűen csak azért, mert csorbul a hatalomérzésük és az érdekeik. A szöveg általában ugyanaz, ügyelve, hogy az ingadozókat is ellenünk hangolják: lejárt szavatosságú élelmiszert osztunk. (Egy hálózat tagjaként, a majdnem lejárt szavatosságú élelmiszereket kapjuk egy áruházlánctól, nagyon szigorú szállítási és osztási rendszer szerint, amiben ez nem fordulhat elő. Mindig kiosztjuk, a lejárat előtt.) A másik vonal, hogy leszégyenítjük a falut. Mert ha bemutatjuk a nyomorúságos házakat, az ott élők esélytelenségét, az szerintük leszégyenítés. Ők többnyire jobb házakban laknak, és autójuk is van, no meg ott a „holdudvaruk”, akiket többnyire anyagi függőséggel magukhoz kötnek, így aztán nem is egyedül bizonygatják mennyire károsak vagyunk, ja, és persze azt is, hogy mi ebből gazdagodunk meg.
Pedig azt gondolom, a romák számára ők a legnagyobb szégyen. Akik tanulatlanul, mások nyomorúságából élnek. Akik számára a pénz jelent minden értéket. Akik állítják, nekik „jár” minden. És nem érdeklik őket a szabályok. Agresszívak, nagyhangúak és alpáriak a mondataik. Az ő attribútumaik a gazdagságot mutató ékszerek, a drága italok, autók. Mindebből a vidéki szegregátumokba ez csak gyengébb kivitelbe jut, hamisan csillogó bizsuk, az italok is csak az olcsóbb fajtából, az autó is öreg, de ezekben a közegekben az is gazdagságnak számít. Az ő gyerekeik illeszthetők a legkevésbé a programokba, mert mindig beszólnak valakinek, lenézik a többit, ők azok, akik látványosan tolják el maguktól a tábori kaját, hogy na, ők aztán ilyet meg nem esznek (miközben tudjuk, otthon nincs különb étel). Ők azok, akiknek a tanulás sosem lesz érték, mert a minta azt mutatja, nem ebből van a pénz.
Azt hiszem, ők a cigányság igazi szégyenei.
Nem tudom, ez a réteg változik-e valaha. Biztosan mindig meglesz, és nagyon szeretném megtalálni azokat a pontokat, amivel a vonal megtörhető… hogy a gyerekeik mások legyenek. De még nem találom. Sajnos azt is látom, hogy egészen nagy befolyással bíró szintekig ott vannak ők, ezzel a mentalitással és tudással, a pénz és a hatalom pedig felruházza őket a „mindent megtehetek” érzésével.
Szerencse, hogy itt ebből kevesen vannak. És többen vannak azok, akikre számíthatunk. Akik értik már, hogy mit akarunk. És velünk gondolkoznak arról, hogy lehetne még jobb. Számomra ők jelentik a munkánk értelmét. Az írásaimban pedig úgy kommunikálok, hogy rájuk vigyázzak. És őket mutassam, a változásaikkal, eredményeikkel. De ezt a másikat sem húzom gyakran elő a történetekben. Nem miattuk, és nem is magam miatt, hogy ne támadjanak. Hanem azok miatt, akik azt hiszik, ők a cigányság.
