Dühös vagyok persze én is. Nem ezt az eredményt vártam, és nagyon elkeseredtem. Változást akartam, esélykiegyenlítő oktatást, normálisan működő egészségügyet, a stadionok helyett pl. szociális bérlakásokat, a szegénység csökkentésére tett rendszerszintű megoldásokat, a civil szervezetek szabad működését, a korrupció és a gyűlöletbeszéd csökkenését, és még sok mást, ami élhetőbbé tette volna számomra az országot.
A sokkoló eredmény után fokozta a döbbenetemet a vidék, a szegények és a cigányok hibáztatása. E miatt én is kaptam több üzenetet. „Támogassa magukat ezután Mészáros Lőrinc…”, vagy „az Igazgyöngyöt a stop soros törvény fogja törölni és ezt nem is fogják megérteni….és ezentúl az odafordulást is nehéz lesz elvárniuk az értelmiségtől. A kollégáid majd elmondhatják talán nekik, hogy az ő szavazataik miatt szűnt meg a támogatás.” Mi történhetett, „hiszen Toldon működik a talán legkomplexebb közösségfejlesztési program”? stb…
Ami igazán elkeserített, hogy ennyi éven át sem sikerült megértetni a problémát a most őket, és persze minket is hibáztató emberekkel. Akik szerint a legfontosabb dolgunk az lett volna, és a munkánk sikerét is az bizonyította volna, ha a kapcsolatrendszerünkbe tartozó szegények a Fidesz ellen szavaznak. Mivel nem tették, ez igazolja a munkánk értelmetlenségét is. Sokak szerint el kellett volna magyaráznunk nekik, hogy mi a helyzet. És megtanítani nekik, hogy a médiából érkező híreket hogyan kell értelmezni.
Évek óta kiabálok, mert egyszerűen felfoghatatlan, hogyan hagyhatta az oktatás szinte érintetlenül a szegregátumokban élők felnőtt generációját, akik sem a családjukból, sem a társadalmi közegből nem tudtak elég muníciót felszedni az életük megváltoztatásához, de úgy látszik, ez eddig nem igazán izgatta a most őket hibáztatókat. Igaz, mindaz az ő életüket szűkítette be, nem másét. Most, viszont, mivel a döntéseik másokra is hatottak, hirtelen leesett a tantusz. De nem úgy, hogy a kérdésen elgondolkodjanak, vajon miért alakulhatott így, hanem úgy, hogy hibáztassák őket. Amit persze az előítéleteket és a kirekesztést tovább növelő cikkekkel, videókkal tovább fokoz a média.
Nos, lehet, most sokakat elriasztok tőlünk, de az Igazgyöngy Alapítvány nem a politikai viszonylatok értelmezését tűzte ki céljául a szegregátumokban. Persze a céljaink között ott szerepel a részvételi demokrácia kiépítése és megerősítése, de ez előtt sok olyan lépésre van szükség, amivel elérhetünk arra a szintre, ahol ez értelmezhető. Mert ezt meg kell előznie pl. a közösségi értékek elfogadásának, a közösségi szabályok szerinti működésnek, amiben a jogkövető magatartás, a tanulás és a munka értéke is megjelenik. Hogy egyszerűbbre fordítsam, a „fogadd el a másikat”, „ beszéljünk egymással megfelelően”, „ a konfliktusainkat intézzük el agresszió nélkül”,„járjon a gyerek iskolába, és tanuljon is”, „ha normálisan dolgozunk, azért normális fizetés jár”, „ne vegyünk fel uzsorakölcsönt”, “ne vegyük el másét”, „próbáljuk beosztani a havi jövedelmet”, „műveljük a kertünket”, „tegyünk a sorsunkért, ne azt várjuk, hogy más oldja meg a problémáinkat”, „tervezzük tudatosan a családalapítást” „felnőttként is tanulhatunk olyat, amit gyerekként nem tanultunk meg” stb. tételmondatok mentén dolgozva jutunk el majd oda, ahol a „ne döntsenek rólam, nélkülem” és a “nekem is van részem a jövő megváltoztatásában” is tudatossá válhat.
Hogy nincs eredménye a nyolc éves munkának?! De van…rengeteg. A közösség, ami egyre több dologban képes maga is szervezni, dönteni, hatni. A tanodában tanuló gyerekeink javuló eredménye. A bűnesetek számának minimalizálódása. Az, hogy nyáron elindul a harmadik munkahelyteremtő társadalmi vállalkozáselemünk. Az elindult adósságrendezések. A javuló lakhatás, stb. Hol vannak már azok a problémák, amelyek nyolc éve voltak? Mikor rászakadt a ház egy családra… vagy a ruhátlan, éhes gyerekek…vagy, mikor nekünk is a rendőrséget kellett hívni, mert veszélyben voltunk…
Ez talán nem eredmény? Alapkészséghiányos, generációs tanulatlanságban és generációs függőségben élő emberekkel dolgozunk. És igenis, eredményesen.
Persze megvezethettük volna őket mi is. Ha minden közösségi foglalkozáson azt szajkózzuk, hogy a kormánypárt az ellenség. Ha azt mondtuk volna, hogy nem segítünk, csak annak, aki a Fidesz ellen szavaz. De mi nem erre szerződtünk, mikor ezt a munkát elkezdtük. És szégyenletesnek tartom, ha egy kormány ezt teszi velük. Megvezeti és megveszi. Kihasználja a tudatlanságukat, a befolyásolhatóságukat, patikamérlegen kimérve szuggerálja napról napra, óráról órára őket, azokkal az érzelmi szálakkal, amit a legjobban lehet használni náluk. Pontosan ismerve őket. Pontosan tudva a csatornákat, amelyeken keresztül elérhetők és befolyásolhatók.
„Hát minden órában elmondták a tvben, hogyha nem a fideszre szavazunk, akkor idejönnek a migránsok, és megerőszakolják a lányainkat…meg elveszik a munkánkat…” „Hát persze, hogy a fideszre szavaztunk. Mert mi nem akarjuk azokat a migránsokat.”
Az a média, ami a szegregátumokba eljut, ezt sulykolta beléjük, hónapokon át. Persze megkérdeztük néha, ha a beszéd kiforogta, hogy látott-e valaki migránsokat… de egy olyan társadalmi csoportban, amiben a tv információra való támaszkodás az egyetlen számukra hiteles tájékozódási pont, hiszen más nem jut el hozzájuk, ebben szocializálódva nem sokat ér, hogy helyileg ki, mit mond.
Aztán a végére még, mintegy utolsó megerősítésként bejött a Roma Kisebbségi Önkormányzatok üzenete is. Itt is pontosan tudva a befolyásolás legmegfelelőbb módját, „bulira” híva a roma települési vezetőket, akik aztán teljesítve a feljebb való utasítását, még ráerősítettek közöttük a döntés megkérdőjelezhetetlenségére. Mert egy függőségben szocializálódott társadalmi csoportot így is jól lehet manipulálni. Ígéretekkel. Vélt hatalmi pozíciókban belengetésével, a „feladat” teljesítéseként.
Ja, és ki ne hagyjam a vidék kisnyugdíjasait. Akiknek saját élményű megtapasztalása igazán sosem volt a demokráciáról. Akik abban szocializlódtak, hogy az életben nekik mindig mindent megmondtak, és ők meg is csinálták. Akik a Dankó Rádiót hallgatják, és nem is értik már, ami a hírekben van. Még velünk vannak ők is, sokan. Akiket soha senki nem ajándékoz meg, „csak úgy”, 10 ezer forinttal. És ez akkora üzenet nekik, ami elég a voksukhoz. Ők nem adják tovább az utalványt civil szervezeteknek, mint sokan a nyugdíjasok közül nekünk is, amit itt is megköszönök. Őket ezzel győzi meg a kormány arról, hogy rá kell szavazni, és akkor remélhetnek még újabb támogatást.
Mielőtt valaki általánosítással vádol, természetesen nem minden romáról, és nem minden nyugdíjasról beszélek. De tömegekről.
És végük itt a vidék kérdése. A leszakadó térségeké, ahol csak a közszférában és a közmunkában van igazán munkalehetőség. Ami mindkét esetben erősen kormányfüggő, és az egzisztenciát meghatározó.
Szóval, ami történt, az egy pontosan kimért, pontosan ható kampány volt, amiben minden eszköz a választások mostani eredményét szolgálta. És igen, tisztességtelen eszközökkel, mert akikre irányult, ők védtelenek voltak ezekkel szemben.
Az Igazgyöngynek pedig az a dolga, hogy ezt a védtelenséget megpróbálja felszámolni, hogy a belső közösségi és egyéni védelmüket kialakítsa. És ez nem megy gyorsan. A stratégiánk 20 évre tervezett. A következő generációért dolgozunk. A mostanit csak próbáljuk annyira formálni, hogy a következőnek biztosabb alapot adjon a változáshoz. A tudatos világlátás, a tájékozottság a mai helyzetben mindenkinek nehéz. Nem a vidék, nem a szegények, és köztük a cigányok hibáztatása a megoldás. Hanem egy olyan rendszer megteremtése, ahol mindenki megkaphatja azt az oktatást, és azt a tudást a családból és az őt körülvevő társadalmi közegből (beleértve a médiát is), amiből hiteles képet alkothat magában a lehetőségekről.
A tudatlanságban és függőségben tartás nem egy előremutató folyamat. Mi ez ellen dolgozunk. És folytatni szeretnénk a munkát. Ami most, minden valószínűség szerint nehezebb lesz.
