Elviselhetetlen a meleg, mindenhol. A leszakadó térségekben is. A klímaválság hatása mindenhol érződik, de eltérő mértékben vannak jelen a túlélési lehetőségek ebben is.
Szerencsére most egy kicsit javult a helyzet, de félő, hogy csak időszakosan, és visszatér még a hőség. A földek lehangolóan néznek ki, elszáradt a kukorica, lekonyult a napraforó, kiégett minden.
Ma megrázó fotókat kaptam az ügyeletes kollégától. Az egyiken egy kisgyerek aludt, csapzott hajjal, két kézzel, szorosan ölelt magához egy cumisüveget, amiben víz volt. A kis talpa koszos, láthatóan mezítláb mászkált előtte, és csak egy pelenka van rajta, amit bizonyára csak az alvás idejére adtak rá. Egy heverőn feküdt, a takaró tetején, közel a falhoz, nehogy leesen.
A másik fotón egy őz volt, a kerítés tövén feküdt, elcsigázva, a lábát maga alá húzva, az egyik közösségi kertünkben.
Hosszasan néztem a fotókat. Azon gondolkodtam, mennyivel erősebb a kép, a fotó ereje, mint a szavaké. Mennyivel nehezebb leírni egy-egy látványt, pedig az okok és következmények kifejtése is fontos lehet.
A lakhatási szegénységben is nehéz a hőséget elviselni. A víz a legtöbb helyen nincs bevezetve, marad a közkút, onnan kell vinni a háztartási szükségletekhez szükséges vizet. Nem kis kihívás ez sem 40 fokban, néhol nagyobb távolságban van csak utcai kút.
Bent, a házakban áll a levegő. Az ajtó nyitva, a legyek ellen egy függöny véd valamelyest, mindenki izzadt, bágyadt. A szerencsések gázzal főznek, így legalább nem kell begyújtani. Bár ebben a melegben enni sem úgy esznek az emberek, mint amikor hűsebb az idő. A hűtők most nagyon fontosak, muszáj használni, bolt nincs, ha bevásárolnak, nem lehet kint hagyni a melegben…gyorsan megromlik. A gyerekek is nehezen viselik a hőséget, nyűgösek, főleg a kicsik.
A védekezés a meleg ellen szűkre szabott: besötétítenek, huzatot próbálnak csinálni, hogy mozogjon kicsit a levegő. A nagyobb lavórt, esetleg kiskádat megtöltik vízzel, abban mossák meg időnként az arcukat, karjukat, hogy lehűtsék kicsit magukat.
A házak melletti kertek, az út melletti sávok mind elszáradtak. Túl kell élni valahogy… majdcsak elmúlik. A vízzel való spórolás itt adott, ugyan, hogyan lehetne pazarolni? A faluban is kicsi a mozgás, árnyékot keres mindenki. Még sosem éltünk meg ilyen hosszan ekkora hőséget.
A falu környékén nincs sem természetes vízfolyás, sem vízzel telt csatorna. Az állatok is szomjaznak. Annyira, hogy nappal is bejönnek a lakott területre, így tévedt be az őz is az egyik közösségi kertbe. A kollégák megitatták, ő pedig maradt az árnyékban. A településen más is van, aki itatja a vadakat, mélyedéseket ás, fóliával kibéleli, abba tölt vizet.
Az Igazgyöngy kertjeiben vannak fúrt kutak, köbös tartályokkal, csepegtető öntözéssel meg tudjuk tartani a termesztett növényeket, a mulcsolás is bevált, így nem vész kárba az eddig befektetett munka. A kiskertekben sajnos ez nem megoldott. A kútfúratás, a szivattyú olyan többletkiadás, amit a családok nem tudnak bevállalni. Nem megy, még a vízbekötés sem.
Ebben az egész országot sújtó krízishelyzetben is elképesztőek a különbségek. A “hűsítő” lehetőségek sokaknak segítenek a különféle közösségi terekben. Hiszen a nagyobb településeken, ahol többen megfordulnak, ott osztanak ásványvizet, kapható jeges limonádé, fagylalt, vannak párakapuk szökőkutak, strandolási lehetőségek, hűtött terek, üzletek, vendéglők, ahova be lehet ülni, túlélni pár órát, lehűlni kicsit. Otthon vehetnek egy hideg zuhanyt, bekapcsolhatnak ventilátort, a szerencsésebbek légkondit is.
De van, ahol ebből semmi sincs meg. A leszakadó térségek kis falvai ilyenek. És sokan nem is tudják elérni ezeket, mert ahhoz utazni kell, és az pénz. No meg megszervezni sem egyszerű, hiszen közben pénzt is kell keresni, alkalmi munkával, vagy itthon kell maradni, ha a közmunkába van bejelentve. Ahol aztán éppen nem látni most semmiféle munkavégzést ebben a hőségben.
Szóval, tudom, mindenhol nehéz kibírni… de van, ahol még nehezebb. A fogyasztói világ, a pénz mindenek-felettisége, a profitszerzés, a mindig erősebb kényelmi és birtoklási törekvések idézték elő a klímaválságot, amelynek a következményeit most már mindenki érzi.
Az ember érezheti azt, hogy ebben a helyzetben is tehetetlen, sodródik. Hogy olyan dolgok történnek, melyekre nincs hatása. Pedig van. Ott vannak a saját döntések, a fogyasztói attitűd változása, és az is, hogy ne hagyjunk olyan folyamatokat elindulni, amit a szakemberek régóta jeleznek, de a politika más érdekek mentén működve figyelmen kívül hagyta azokat.
Nemrég olvastam valakinél ezt a Závada Pál idézetet: „Mi nem csináltunk semmit, csak vártunk, hogy mi lesz. Utána meg néztük, hogy most mi van.”
Hát igen. Pontos meglátás. Vajon ez a nyár tudatosabbá teszi a társadalmunkat? Vajon képesek leszünk tenni is valamit a jövőnkért?