Az, hogy hol és hogyan alszik egy gyerek, tapasztalatom szerint sokat elárul a család körülményeiről. Néha rákérdezek egy-egy gyereknél: te kivel alszol egy ágyban, vagy egy szobában?
Hallgatom, ahogy sorolják, ki hány családtaggal osztozik az ágyon, a szobán, ki alszik lábtól, ki fejtől. Vannak, ahol ezeket a fogalmakat csak az irodalomból ismerik.
Ma voltam egy családnál. A házuk nagyon kicsi. Két helyiségből áll, az egyikben egy heverőféle, a kályha, és egy asztalszerű valami, néhány edénnyel. A másikban egy normálméretű franciaágy, és egy ajtó nélküli polcos szekrény. (Ebben ruhák, iskolai felszerelések, néhány csomag liszt, kenyér.) Más berendezés nincsen. Víz az utcai kútnál, WC kint sincs.
Itt most nyolcan laknak. A nagyfiú, aki most 18 éves körüli, az első helyiségben, a külön heverőn tölti az éjszakát.
Bent a szobában, az egyetlen ágyon heten alszanak. Az apa, az anya, a 12 éves nagylány, a 10 éves öccse, a 9 éves húga, és a két kicsi, az egyikük 5, a másik 3 éves.
Kérdezem, hogy férnek itt el. Nehezen – mondja az asszony – egymás hegyén-hátán alszunk, ahogy férünk.
A múlt héten egy másik házban kérdeztem ugyanezt. „Anyósom a fiúkkal a másik szobában alszik”-mondja a fiatalasszony, de tudom, nem így van. A másik szobában ugyanis nincsen fűtés. De nem szólok, mert érzem, még előttem is szégyelli, hogy kilencen alszanak az egyetlen szobában.
Hát innen, ezekről a helyekről kellene kipihenten érkeznie a gyerekeknek másnap az iskolába.
Innen, ahol késő estig szól a közös helyiségben az egyetlen dolog, ami a modern kort képviseli, a tv.
Innen, ahol a nyugodt alvást nehezen tudja elképzelni egy kívülálló, akinek saját ágya van.
Innen, ahol az éjszakákat még tovább nehezítik az élősködők.
Ám az iskola reggel nem tesz különbséget. Ott, és akkor mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok. Azok a szabályok, amelyek pihentető, nyugodt, álmokkal teli gyermekéjszakákat feltételeznek.
