A 13 éves lánnyal sokat küzdök. Lassan egy éve. Sokáig azt hittem, sikeres lesz a munkám vele. Most be kell látnom, alulmaradtam. De nem bírom elengedni. A semmibe, a bizonytalanságba, a kihasználásba. Egyszerűen nem megy.
Azt hiszem, már a szakadék széléről hoztam vissza. Senki sem bírt vele, mindenki feladta. Eddig működött a kapcsolatunk. Most újra szökik.
Tegnap reggel még telefonált, vagyis visszahívós sms-t küldött az anyja, hogy kérdezzem meg majd a suliban, bement e. Mert ő felrakta az iskolabuszra. Negyed óra múlva a lány küldte az sms-t. Hogy mégsem ment el, visszajött, mert fáj a foga. Elmegy az orvoshoz, mert fel is dagadt az arca. Kértem, utána menjen be a suliba. Megígérte.
Dél körül érdeklődtem. Nem ment be az iskolába. Telefon ide, oda, haza, a rendőrségre, senki sem tudta, hova lett.
Végre éjszaka a rendőrök jelezték, megvan. Néhány faluval arrébb, a nővérénél. Sejtettük, hogy arra veszi az irányt. Pedig ott sem kell senkinek. Ezt már próbáltuk….
Másnap reggel az anyával beszélek telefonon: nem bír felkelni, rosszul lett, nincs pénze sem, nem tud érte menni.
Nem baj, hívom a családsegítőt. Ők nem mennek érte. Erre nincs pénz sem, spórolni kell, és nem látják értelmét, úgyis újra elszökik majd. Újra hívom az anyát, próbáljuk a faluban, de a „tanácsi kocsiért” is fizetni kell.
A családgondozó próbál velem egyezkedni: jöjjön haza a busszal, ahogy elszökött. Kérdezem, ha útközben baja esik, kinek a felelőssége. Az anyjáé, hangzik a válasz. De hát ő azért fordult hozzánk, mert nem képes megoldani a problémát. Ezért fordult az ellátórendszerhez.
Tovább győzköd: értsem meg, a lány nem érdemli meg, hogy ennyit törődjek vele, hagyjam a csudába, nekik rajta kívül még 150 van, akire nem jut ennyi figyelem….
Mondom, nekem meg 160 a környező falvakban. De nem bírom elhagyni. Nem bírom elengedni a kezét, mert akkor végérvényesen maga marad. Kihasználják, megalázzák, ki tudja, mi történne vele.
Délután sikerült hazahozatni. Már beszéltünk is, telefonon.
Nem igazán tudom, mit tegyek. Ha közlöm vele, hogy ennyi volt, becsapott, nem törődök vele tovább, még egyet lökök rajta a szakadék felé. Ha folytatom tovább, magam köpöm szembe és a híres következetességem, amit olyan fontosnak tartok.
Holnap személyesen beszélünk. A telefonban azt mondta, nem tudja elmondani, mi volt, majd, ha találkozunk. Meghallgatom.
Hátha utána lesz valami ötletem.
