Az összes hónap közül a január a legnehezebb. Hosszú, az ünnepek miatt mindenütt több pénz fogyott, mint kellene, és a hideg is nagy. Ha ilyenkor lesz beteg a gyerek, az a legrosszabb. És ilyenkor szinte mind beteg.
Amúgy sem egyszerű. A kis falvakban hetente egyszer rendel az orvos. Így aztán húzzák a betegséget, amíg a rendelés napja el nem jön. Mert pénzük nincs bevinni a közeli településre, ahol naponta van orvos. Amikor azt kérdezem, miért nem hívják ki az ügyeletet, csak legyintenek: mert mindig kiabálnak velük, hogy miért nem viszik be a gyereket a rendelőbe?
Aztán az orvos felírja a gyógyszert a gyereknek. Van, hogy három félét is. Mert arcüreg gyulladása van, hörghurutja, vagy rosszabb esetben tüdőgyulladása. A recepttel lehet távozni. Lehet menni kiváltani. Arra nem tudnak megoldást mondani, ha nincs miből. Arra senki sem tud. És sok családnál már nincs. Január végére már semmi.
Ha nem a füle fáj, csak köhög, lehet húzni pár napig. És lehet, meggyógyul magától. Ha a füle fáj, az kibírhatatlan. Mert ordít. És annak is rossz, aki befullad. Hörög, elkékül, nézni rossz. Meg, ha nagyon lázas. Az ijesztő. Van, hogy a fél falut be kell járni egy-egy szem gyógyszerért, és van, hogy így sincs. Akinek marad az előző betegségből, néha ad annak, akinél beteg van. Nagyjából tudják, mi mire jó, próbálnak egy-két szemet, kúpot legalább. Kúraszerű szedés, az szóba sem jöhet.
Amíg nem kap igazolást, hogy meggyógyult, nem mehet oviba, iskolába. De gyógyszer nélkül nehezen megy. Aztán, általában kimásznak belőle. Néhol sokáig megmarad a hurutos köhögés, vagy az orrvérzés. De ha már nincs láz, nem sokáig maradnak otthon.
Ebben a hónapban szinte naponta szólnak. Hogy nem bírják kiváltani a gyereknek a gyógyszereket. Tegnap öt receptet kaptunk. Három a négyévesnek, kettő a hatévesnek. Erős antibiotikumok. Az egyik recept 8 napja, a másik 6 napja íródott…azóta várják, ki tudják e majd váltani. Nem tudták. Ma egy két nappal ezelőtti érkezett, középfülgyulladásra.
Sokszor segítettünk már így. Ha nem tesszük, sokkal többen kerülnek kórházba. Az idén kevesebben. Persze csak ott, ahol jelen vagyunk.
A gyógyulás más okok miatt is várat magára. A tüdőgyulladásos mezítláb jön ki elénk a hóba. És bent sincs az a kimondott gyógyító meleg. Az ágyban nem lehet őket tartani. Ha már fekszik, tényleg nagy a baj. Játék nincs, amivel hosszan elvolna. Mesélni? Ahhoz mesekönyv kellene, no meg valakinek folyékonyan tudni kellene olvasni.
Azt hiszem, itt, és ilyenkor, a gyerekeket nézve érti meg leginkább az ember azt, hogy a nyomorban élők egészségi állapota mennyire rossz. Nem látunk csontig lesoványodott gyerekeket, mint Afrikában, de egyoldalúan tápláltakat, vitaminhiányosokat igen. Ilyenkor lehangoló a helyzet. Itt nagyon nehéz az
immunrendszert szinten tartani….. Mindnek csorog az orra, köhög, és az a meleg hónapokig így van, van, akinél tovább is. Aki állami gondozásba kerül, sokszor hetekig kúrálják, mire kigyógyul. És sokaknál marad valami. Szinte minden családban van tartósan beteg gyerek. Mindenféle. Szívbeteg, epilepsziás, asztmás. És még sokféle más is.
Ma órán hozzám bújt egy kicsi, és suttogva mondta: „tudod, voltunk orvosnál – mondja – és azt mondta, be kell mennünk a kórházba. Mert nagyon fáj a lábam belül, és nem tudjuk, mitől. Reggel anyunak kellett segíteni, hogy fel tudjak állni az ágyból.” Sajnálkozom, majd kérdezem, mikor mennek be. „Hát mikor mennénk? Majd ha anyu megkapja a pénzt. Addig ki kell bírni…” mondja olyan természetességgel, ahogy azt csak egy 8 éves, mélyszegénységben élő gyerek képes kimondani.
Igen, Ki kell bírni ezt is. Meg kell tanulni tűrni. Mindent.
