Négy faluban, kb. 250 embert vizsgáltak meg a Máltai Szeretetszolgálat orvosai. Olyanokat, akik efféle szolgáltatást nem nagyon érnek el.
Nagyon örültünk a lehetőségnek.
Amikor a támogatottjaink a háziorvoshoz mennek, általában már nagy a baj. A megelőzéshez, a szűrésekhez utazni kell. Arra nem mindenkinek van meg a lehetősége. Pedig kellene. Mindenki tudja, hogy megelőzni a bajt sokkal jobb, mint orvosolni.
Korábban is kaptam már ajánlatokat, pl. hallásvizsgálatra. De mire megyek vele, ha megállapítjuk: készülék kell a gyereknek. Hogy jut hozzá, és hogyan biztosítjuk a folyamatos kontrollvizsgálatot? Ha volt is, akinek segítettünk, nem bírtunk folyton mellette lenni, megakadályozva a csúfolódást, erősítve a hallóka viselésének fontosságát, szülőben, gyerekben. Párszor segítettünk a szemüvegnél is, de nem hordták, nem volt türelem a megszokáshoz, maradtak nélküle, és ellenőrzésre sem mentek már vissza.
Nemrég többek között egy komplex program keretében rákszűrés megszervezésére lett volna mód, de nem mertem még bevállalni, nem tudom még rávenni tömegesen az asszonyokat, a férfiakat meg pláne nem. Most is volt olyan asszony, aki a tüdőszűrésre is csak velem volt hajlandó eljönni. Ha én is bemegyek, vele.
Most is volt bennem egy kis félelem: mi lesz, ha nem jönnek el? Hiába a kihirdetés, a CKÖ segítsége, a védőnők támogatása. De nem volt gond. A támogatott családokból sokan jöttek, anyák, és gyerekek, néhol még az apák is. És mellettük a falvakban öregek, akik éppúgy nem érik el az efféle lehetőségeket.
Volt tüdőszűrés, általános orvosi vizsgálat, vércukor, vérnyomás-mérés, bőrgyógyászati-, ortopédiai és szemészeti vizsgálat is, ingyenes szemüveg-készítéssel, és a mentális állapot felmérésére beszélgetések gyerekekkel és felnőttekkel is.
Akiknél a tüdőszűrő valamit jelzett, azokat majd behívják a tüdőgondozóba. A hamarosan elkészülő szemüvegre 87-en várnak, főleg gyerekek és öregek. Döbbenetesen sok gyereknek kell majd szemüveg. Mit láthattak ők az iskolában, mikor itt alig látják a táblán a villa alakú ábrát? A számokkal nem is próbálkoztunk., hisz még a kis ábrák is nehezen mentek, a teáscsésze, vagy a szék. És nemcsak azért, mert nem látták. Mert nem is ismerték, mi az.
A többi tapasztalattal majd próbálunk továbbmenni. Ahol csak a háziorvoshoz kell fordulni, ott egyszerűbb. A többinél, ami szakorvosi ellátást igényel, ott nehezebb a helyzet. Sok a gerincproblémás, a deformált lábú gyerek.
És volt persze minden: jöttek azok, akik mentálisan sérültek, különböző mértékben szellemi fogyatékosok. Volt, aki ivott előtte. És előfordultak fejtetvesek is. Jöttek a sovány fiatalasszonyok, akik 20 évesen már 3-4 gyereket is hoztak magukkal. Némelyik anya nem több negyven kilónál. És jöttek azok is, akik látszólag túltápláltak, de ez a valóságban meglehetősen egyoldalú, főleg kenyér alapú táplálkozást jelent.
A szakemberek találkoztak zavaros történetekkel, szexuálisan inzultált gyerekekről, és általános iskolás lányokkal, akik már évek óta nemi életet élnek. Az egyik faluban egy gyermek-prostituálttal is. Akinek a családjában a bűnözés és a lányok futtatása adja a megélhetést. Akinek nincs más útja. Ja, és erről a jelenségről tudnunk kell, hogy nincs is. Mármint gyermekkorú prostituált. Legalábbis ezt olvashattam nemrég a miniszter nyilatkozatában.
Találkoztak kisfiúkkal, akik számára az agresszió a követendő példa, hiszen otthon is ezt látja, kapja, az apjától, naponta. Aki olyan természetességgel beszél ezekről, hogy az ember beleborzong. Gyerekekkel, akikben egy feldolgozatlan tragédia félelmetes lelki traumát okozott. Azonnali segítségre lenne szükségük. Kicsikkel, akik nem találják helyüket a világban, a szakember számára egyértelműen kirajzolódó kirekesztettséget megélve.
Azt hiszem, ez lesz a nehezebb. Mert egy vizsgálatra még bevihető egy dongalábú kicsi, még meg tudjuk oldani a speciális cipőt is. Készen lesznek majd a szemüvegek is. És bejutnak majd a tüdőgondozóba, akiknek szükséges.
De azt, hogyan lehetne rendszeres mentális segítséget nyújtó szakembereket, gyermekpszichológusokat szereznünk ezekbe a kis falvakba, azt nem tudom.
Csak azt, hogy nem lenne szabad ebben az állapotban felnőniük. Mert a lelkileg sérült gyerekekből nem lehet egészséges felnőtt nemzedék.
Négy faluban, kb. 250 embert vizsgáltak meg a Máltai Szeretetszolgálat orvosai. Olyanokat, akik efféle szolgáltatást nem nagyon érnek el.
Nagyon örültünk a lehetőségnek.
Amikor a támogatottjaink a háziorvoshoz mennek, általában már nagy a baj. A megelőzéshez, a szűrésekhez utazni kell. Arra nem mindenkinek van meg a lehetősége. Pedig kellene. Mindenki tudja, hogy megelőzni a bajt sokkal jobb, mint orvosolni.
Korábban is kaptam már ajánlatokat, pl. hallásvizsgálatra. De mire megyek vele, ha megállapítjuk: készülék kell a gyereknek. Hogy jut hozzá, és hogyan biztosítjuk a folyamatos kontrollvizsgálatot? Ha volt is, akinek segítettünk, nem bírtunk folyton mellette lenni, megakadályozva a csúfolódást, erősítve a hallóka viselésének fontosságát, szülőben, gyerekben. Párszor segítettünk a szemüvegnél is, de nem hordták, nem volt türelem a megszokáshoz, maradtak nélküle, és ellenőrzésre sem mentek már vissza.
Nemrég többek között egy komplex program keretében rákszűrés megszervezésére lett volna mód, de nem mertem még bevállalni, nem tudom még rávenni tömegesen az asszonyokat, a férfiakat meg pláne nem. Most is volt olyan asszony, aki a tüdőszűrésre is csak velem volt hajlandó eljönni. Ha én is bemegyek, vele.
Most is volt bennem egy kis félelem: mi lesz, ha nem jönnek el? Hiába a kihirdetés, a CKÖ segítsége, a védőnők támogatása. De nem volt gond. A támogatott családokból sokan jöttek, anyák, és gyerekek, néhol még az apák is. És mellettük a falvakban öregek, akik éppúgy nem érik el az efféle lehetőségeket.
Volt tüdőszűrés, általános orvosi vizsgálat, vércukor, vérnyomás-mérés, bőrgyógyászati-, ortopédiai és szemészeti vizsgálat is, ingyenes szemüveg-készítéssel, és a mentális állapot felmérésére beszélgetések gyerekekkel és felnőttekkel is.
Akiknél a tüdőszűrő valamit jelzett, azokat majd behívják a tüdőgondozóba. A hamarosan elkészülő szemüvegre 87-en várnak, főleg gyerekek és öregek. Döbbenetesen sok gyereknek kell majd szemüveg. Mit láthattak ők az iskolában, mikor itt alig látják a táblán a villa alakú ábrát? A számokkal nem is próbálkoztunk., hisz még a kis ábrák is nehezen mentek, a teáscsésze, vagy a szék. És nemcsak azért, mert nem látták. Mert nem is ismerték, mi az.
A többi tapasztalattal majd próbálunk továbbmenni. Ahol csak a háziorvoshoz kell fordulni, ott egyszerűbb. A többinél, ami szakorvosi ellátást igényel, ott nehezebb a helyzet. Sok a gerincproblémás, a deformált lábú gyerek.
És volt persze minden: jöttek azok, akik mentálisan sérültek, különböző mértékben szellemi fogyatékosok. Volt, aki ivott előtte. És előfordultak fejtetvesek is. Jöttek a sovány fiatalasszonyok, akik 20 évesen már 3-4 gyereket is hoztak magukkal. Némelyik anya nem több negyven kilónál. És jöttek azok is, akik látszólag túltápláltak, de ez a valóságban meglehetősen egyoldalú, főleg kenyér alapú táplálkozást jelent.
A szakemberek találkoztak zavaros történetekkel, szexuálisan inzultált gyerekekről, és általános iskolás lányokkal, akik már évek óta nemi életet élnek. Az egyik faluban egy gyermek-prostituálttal is. Akinek a családjában a bűnözés és a lányok futtatása adja a megélhetést. Akinek nincs más útja. Ja, és erről a jelenségről tudnunk kell, hogy nincs is. Mármint gyermekkorú prostituált. Legalábbis ezt olvashattam nemrég a miniszter nyilatkozatában.
Találkoztak kisfiúkkal, akik számára az agresszió a követendő példa, hiszen otthon is ezt látja, kapja, az apjától, naponta. Aki olyan természetességgel beszél ezekről, hogy az ember beleborzong. Gyerekekkel, akikben egy feldolgozatlan tragédia félelmetes lelki traumát okozott. Azonnali segítségre lenne szükségük. Kicsikkel, akik nem találják helyüket a világban, a szakember számára egyértelműen kirajzolódó kirekesztettséget megélve.
Azt hiszem, ez lesz a nehezebb. Mert egy vizsgálatra még bevihető egy dongalábú kicsi, még meg tudjuk oldani a speciális cipőt is. Készen lesznek majd a szemüvegek is. És bejutnak majd a tüdőgondozóba, akiknek szükséges.
De azt, hogyan lehetne rendszeres mentális segítséget nyújtó szakembereket, gyermekpszichológusokat szereznünk ezekbe a kis falvakba, azt nem tudom.
Csak azt, hogy nem lenne szabad ebben az állapotban felnőniük. Mert a lelkileg sérült gyerekekből nem lehet egészséges felnőtt nemzedék.
