Az új közoktatási törvénytervezet fontos pontja a 16 éves tankötelezettség.
Most épp egy 15 évét betöltött lány sorsa kapcsán gondolkodom ezen. A következményein.
Akinek ez meghatározó lehetőség lesz. Hogy öt általános iskolai osztályig jusson 16 éves korára. Amikor már nem lesz kötelező iskolába járnia. Mehet az életbe. Mehet, hisz a törvény szerint felkészült rá. És szerintük úgyis az ő személyes döntése.
Mondjuk rossz tapasztalatot szerzett hozzá bőven. Többször írtam már róla. Mélyszegénységben, komfort nélküli lakásban élt, 11 gyereknek életet adó anyjával, apjával, és akkor már csak 4 kisebb, és egy nagyobb testvérével. Aki magántanulóként, két osztállyal fejezte be az iskolát. Csak a nevét tudja leírni. Az anyja maga is állami gondozott volt, családképe semmi, anyaképe is sokak számára vitatható. Maga is beteg, sokféle betegség befolyásolja még hangulatát, gyermekiről való gondoskodását, a családot sújtó általános nyomorúság mellett.
Nehéz család. Munkánkban a legkisebb kimutatható értéket velük kapcsolatban tudok felmutatni még mindig, több év küzdelme után is. Bár mindig azzal próbálom vigasztalni magam, nem látom, mi lett volna, ha nem küzdünk értük. Sokszor ellenük is. A gyerekekért.
Szóval, itt nőtt fel, folyamatos szökésben, rengeteg iskolai hiányzással, évismétlésekkel. A végén a mindegyikük által óhajtott állami gondozást választották.
De a lakásotthon sem volt neki jó. Innen is gyakran szökött, gyökértelensége végül egy fiú mellé sodorta, aki szintén állami gondozott, de már elmúlt 18, tehát kikerült a rendszerből.
Szeptemberben pár nap suliba járás után szökött el. A lakásotthon, a szabályoknak megfelelően a szökés után jelzett a rendőrségnek, írásban, ahogy kell, ezután, ahogy az ügymenet kívánta, kiadták a körözést. Az országosat.
Innen hetek telhetnek el. Az otthon nem megy érte, és nem nagyon tudnak mit tenni, ha nem akar visszamenni. A rendőrség nem keresi különösebben. Ha véletlen rábukkannak, talán. De akkor se mindig. Ebben az esetben sem. A rendőr rákérdezett ugyan az utcán, amikor otthon, a faluban találkozott vele: – nem vagy te szökésben? Nem, mintha nem tudta volna a választ. Aztán röviden elintézte:- nem találkoztunk, rendben?
Hogy miért? Neki sem volt forrása, hogy visszavigye? Vagy sajnálta a ráfordítandó adminisztrációt? Vagy egyszerűen csak fölöslegesnek érzi a szökött állami gondozott visszavitelét, mert úgyis megszökik majd újra? Nem tudom. Tény, hogy végül én vittem vissza. Mert félő volt, hogy terhes. Szerencsére nem volt az. A suliba viszont vissza se ment, két nap után újra megszökött.
Azóta is szökésben van. Az iskolai hiányzása már rég meghaladta a megengedhető szintet. És most már nem is nagyon tervez az iskolával semmit. Inkább a fiúval. A jövőt tervezik, amiben nincs lehetőség, nincs semmi más, csak a nyomor újratermelése.
Hogy mit tud majd hamarosan, 16 éves korára? Az iskolai dolgokból nem sokat. Írni rémes helyesírással ugyan tud, néha nagybetűket keverve az írott betűk közé. Úgy, mint az idősebb bátyja, aki most börtönben van, én is alig tudtam a nyomtatott betűs, kusza levelét felolvasni a családnak.
Olvasni kicsit jobban tud, de azt sem folyékonyan. Matek, és a többi épp kettes volt. Ennyi a tudása. Ezzel kellene majd munkaerő piaci szempontból értékesnek lennie. Róla, és a hozzá hasonló ezrekről dönt majd úgy a törvény, hogy mehet, menjen is ki az iskolarendszerből. Mondjuk tény, hogy ez az iskolarendszer nem nagyon tudott velük mit kezdeni. Pedig a képességeik alapján lehetne.
Hogy mi lesz velük? Meddig lehetnek a közmunkaprogramban ároktisztításra, szemétszedésre hasznosítva a társadalomban? Vagy nem látszik, hogy ez egy ördögi kör, és az ő gyerekeik is pontosan így fogják majd lefedni az éppen szükséges munkaviszonnyal az előírtakat? Ugyanúgy, mint a szüleik? És ezt majd meddig fogja létszámban, időben bírni a gazdaság?
Mert a létszám nagyot lendül majd a 16 éves tankötelezettséggel. Félek, akkorát, hogy arra a döntéshozók nem is számítanak.
