Az a baj, hogy a megélhetés nehézségei olyan helyzetet teremtenek, hogy az emberek között már csak abban van különbség a faluban, hogy van aki cigány, és van, aki nem. A nyomorúság egyformán szorít mindenkit.
És ebből logikusan következik, hogy nem erősíti az elfogadást, ha az egyik oldalt támogatjuk, a másikat nem. Ezt már régen megértettem. Más falu példáján. De nehéz ezt a gyakorlatban is alkalmazni. Mármint az igazságosság kérdését…. Mert nem lehet egy falu teljes lakosságával az egyenlősdi elvei szerint foglalkozni. Nincs objektív mérce, olyan, akit mindenki elfogadna.
Írtam már arról, hogy elsősorban azokra a családokra fókuszálunk, ahol gyerekek vannak. Ott is előnyt élveznek a 14 év alattiak. Mert mi a gyerekeken keresztül, elsősorban miattuk akarunk változtatni a helyzeten. És, bár igyekszünk mindig bővíteni, a kapacitásunk véges, a sor végére is kerülnek családok. Ráadásul a helyzet az, hogy a faluban nem cigány családnak nem nagyon van 14 év alatti gyermeke. Ők, akik kevesebben vannak, vagy nyugdíjasok, vagy felnőttek a gyerekeik. És persze ők is kevésből élnek.
Azt hiszem, most a hideg miatti helyzet, a gyakoribbá váló élelmiszer és faosztás váltotta ki az indulatokat. Ma nagyon elgondolkodtam. A kolléganőm, aki velem volt, egyenesen megrémült. Félt az agressziótól, megijedt a gyűlölettől, ami tényleg nagy erővel tört fel. Ugyanúgy (mint amit szerencsére egyre ritkábban tapasztalunk meg), a cigányoknál. Semmiben nem különbözött. Sem a szavakban, sem a metakommunikációban, sem az indulatban.
Érvek? Persze voltak. A saját szempontból megközelítve. És a vádak is. Hogy a kisnyugdíjasokat miért nem támogatjuk? És a nem cigányok földjét miért nem szántatjuk fel? Miért mindig csak azoknak adjuk az élelmet, mikor eladják? Nekik is árulják…Ők miért nem kaphatnák fát? Mert látnak ám mindent…a parizert is, amit a múltkor osztottunk. Nekik nem jár? Ők alávalóbbak? Próbálom mondani, hogy a parizert gyermekétkeztetésre kaptunk, nem adhatom másnak, csak oda, ahol gyerek van. Meg sem hallják. Csak fokozzák. Hogy „ezek” nem fogják a kertet sem művelni…. csak ellopják a másét. És persze, hogy mennyit kapnak…200 ezret is a kölykeikre..
Ők meg nyomorognak abból a minimálbérből. Próbálom a gyerekek számával indokolni, jelezve az egy főre jutó jövedelmet, de nem megy át. Hanem, hogy itt a tanulmányi ösztöndíj is. Az is csak a cigánynak megy, mi? A „magyar” meg esélytelen. Nekik nem jár, ugye? Mondanám, hogy de, ha olyan korú, akiknek adjuk, és jól tanul. De már egymást biztatva, hangosan, hangosabban, mint ahogy a helyzet megkívánná, bizonygatnak, szítva tovább az indulatot. Hogy ők nem kaptak iskolatáskát sem. Kérdezem, miért nem tetszettek kérni? Szívesen adtunk volna…A válasz is kirekesztő: mert mi nem vagyunk „olyanok”. Hogy akkor honnan kellene tudnunk, hogy rászorulnak, arra nincs válasz.
A lassan kezelhetetlenné váló vitában még fel tudok tenni egy kérdést: mit javasolnak, mi legyen velük? Ha nem jól gondolkodunk, akkor hogyan csináljuk? Azt mondják meg, mi legyen a falu másik felével? Kicsi csend, és aztán egy „bátor” válasz. Amit nem írok le. Mert én ilyet nem írok le. Aztán dühödten elvonulnak.
Sokáig dolgoztunk azon, hogy a cigányokat magunk mellé tudjuk állítani. Hogy elhiggyék, tenni kell magukért, a gyerekeikért, a környezetükért és jobb lehet. Ha akarjuk, ha együtt akarjuk, menni fog. Most úgy tűnik, az alapot sikerült ehhez megteremteni. Hogy van egy mag, aki akarja, velünk, és húzza magával a többit. Persze még egy pillanatra sem engedhetjük el a nehezen felvett szálat. Ezt tudjuk, érezzük. De az alap napról napra szilárdabb. Lassan tervezhetővé válnak a dolgok.
Aztán, most itt a másik fele. Akik elvileg tudnak egy csomó dolgot, amit ők nem. Tudnak dolgokat az önfenntartásról, a beosztásról, más a munkához való viszonyuk, dolgoznak, vagyis dolgoznának, ha lenne mit. És nem akarják együtt. Nem értik, nem látják, hogy a falu csak együtt indulhat el. Hogy a cigányok nélkül nem megy. Hogy rajtuk is akarunk segíteni, csak oda még több kell. Mert ők még hátrébb vannak.
Muszáj lesz valamit kitalálni. Az elkeseredettségük, gyűlöletük rémisztő.
Most velük kell elölről kezdeni.
