A tehetséggondozás központi kérdés ma a közoktatásban, sajnos a felzárkóztatás, esélyteremtés nem kap töredéknyi hangsúlyt sem. Emlékszem, egyszer írtam valahol arról, milyen jó lenne, ha az un. Tehetségpontok Hálózata mellett lenne egy Esélypontok Hálózat is, ami a szegénységben élőkre fókuszál.
Hallgatom sok fórumon, hogy a tehetséggondozás módszertani háttere milyen szépen fejlődik, milyen rendszereket fejlesztenek a mérésekre. Létezik már óvodai tehetséggondozó program is, ami szuper, hiszen minél hamarabb figyelünk fel a tehetségekre, annál nagyobb az esély a kiteljesedésre.
Minden gyermek tehetséges valamiben, mi is erre építünk, próbáljuk átgyűrűztetni a pozitív hatásokat a többi területre.
A tehetséggondozás a pedagógiai munkára fókuszál, ami a jobb társadalmi státuszú gyerekeknél jól is működtethető. Ám akik halmozottan hátrányos helyzetűek, generációs szegénységben élnek, ott az iskola hatása mellett mással is számolnunk kellene. A család hatásával. Ami nem a tehetségről, annak támogatásáról szól.
Mi a tanodánkban, ami atipikus (az államiakhoz viszonyítva) születéstől (sőt, már a terhesség alatt) kezdünk kapcsolódni, a családmentor 0-3 éves kor között keresi fel otthonukban is a babákat és az anyukákat hetente, és szervez számukra a tanodaépület mozgásos szobájában is foglalkozásokat, majd folytatódik a fejlesztés más szakemberekkel az ovis korosztályban. Itt mozgáskotta, logopédia és más módszerek, technikák segítik a fejlesztést. Tehetséggondozásról nem igazán beszélhetünk még, túl sok a hátrány, amit be kell hozni az iskola kezdetére, hogy majd a tehetségcsírák is felfedezhetők legyenek.
Az általános iskola alsó négy évfolyamában az állami oktatás mellett ott van a művészeti iskolánk, és a tanodánk személyes és csoportos fejlesztése, egyéni fejlesztési tervekkel, folyamatos nyomkövetéssel, személyre szabott tanulás-támogatással.
És a gyerekek ebben jól működnek. Bár egy szegregált iskolában, ahol sok a részképesség kieséses, vagy akár sajátos nevelési igényű gyermek, az emberben kicsit változik a kép, még, ha objektivitásra törekszik is, hajlamosabbak vagyunk a kiemelkedőt a többiek viszonylatában értékelni. De belekapaszkodunk, ha feltűnik valami, legyen az gondolkodási képesség, finommotorika, fantázia, bármi.
Ezek a gyerekek haladnak az általános iskolában is, a tanulmányi eredményeik jók (nyilván itt is jelen van a viszonyító torzulás), sok az alsós ösztöndíjasunk, akik évről évre bent maradnak az eredményeik jogán a programban. Azokon a tanulmányi versenyeken, melyeken más iskolákkal együtt indulnak, pl. matematikából, természetismeretből, idegen nyelvből, ritkábban sikeresek, egy szegregált iskolából nehéz ezeken a megmérettetéseken labdába rúgniuk.
Rajz, ének, sportversenyeken inkább, de ezek a területek a tehetséggondozásban akkor számítanak, ha az általános intellektuális képességeknek is birtokában van valaki. Hányszor hallom pedagógusoktól: “Világos, hogy ezek a gyerekek ebben tehetségesek. A rajzolásban, táncban….esetleg a sportban. A többi nem megy nekik.” (Ehhez már csak egy adalék az én egyik utolsó, az állami rendszerben az igazgatóhelyettestől kapott mondat, ami után otthagytam az állami oktatást: “rajzolni a hülye is tud.”)
Aztán eljön a felső tagozat, és történik valami. Valami, ami elkezdi elvinni a fókuszt, és azokból a gyerekekből, akit ígéretesnek, tehetségesnek éreztünk, minden küzdelmünk ellenére nagyon sokat elveszítünk. Elvész a motiváció, jönnek a magatartási problémák, a hiányzások, és minden gyorsan elkezd romlani.
Vajon miért? Eltűnik a tehetség? Nem hiszem… Megváltozik a pedagógusok viszonyulása? Nos, ebben már van valami, a sorozatos kudarc, amivel szembesül a pedagógus azért, mert nem sikerül bevonni a korábban motivált gyereket, nem jön el a tehetséggondozó alkalmakra, nem figyel, láthatóan nem érdekli, hamar kiégeti a szakembereket. Elengedik a történetet, hiszen azért az nagyon erős, hogy “segíteni csak azon lehet, aki akarja”.
De mi történik a motiválhatósággal? Mi ássa alá? Ha ezt megértenénk, és tudnánk hatással lenni rá, azt hiszem, nagyot tudnánk lépni a hátrányos helyzetűek tehetséggondozásában.
A mi tapasztalatunk az, hogy a család tehetséget támogató attitűdjével van a gond. A helyét elfoglalják azok a minták, melyek otthon a siker fogalmához kötődnek. A siker pedig nem a tudást jelenti, hanem a pénzt, és a pozíciót. És itt két részre kell bontanom a gyerekeket, mert ez, amit most írtam, ez elsősorban a fiúkra jellemző. A lányok jobb arányban tudják tartani a tempót felsőben is. Őket később veszítjük el, a középiskolás korban, és itt is a családi minta lesz a meghatározó.
Ám a tehetséggondozás nem szól a családról, hogy evvel is lenne dolga valakinek. A szülői, sőt a nagyszülői generáció is elveszítette a tehetségtámogató attitűdöt, a tehetségmegtartó viszonyulást….vagy talán meg sem volt úgy soha, ahogy azt a másfajta szocializációban felnövők gondolják. Felépíteni, képessé tenni erre a családokat pedig senki sem akarja.
Megelégszünk a felszín piszkálásával, a lecsúszó szegények kategóriájából kiemelve, kollégiumban mentorálva néhány tehetséget, és nem törődve a generációs szegények kategóriájával. Mert oda más, és több munka kellene. Emblematikus mondat égett be nekem a rendszerből: “oda megyünk, ahol fogadókészség van”. És nem érdekes az a társadalmi csoport, ahol nincs.
Mert ott nem jön az eredmény könnyen. Mert ott generációs a rendszer mulasztása. És hiába hangoztatom, hogy az iskolai lemorzsolódás kockázatának kitett gyermekek tehetséggondozását nem lehet csak az oktatásban értelmezni…nem megy át. Mindig egyedül maradok ezzel. A programoknak nem része a családok felkészítése, attitűdjének formálása.
Nemcsak a tehetséggondozásban, hanem sehol. Pedig így a hatás, ami a gyerekekre irányul, a társadalmi leszakadásban leamortizálódik.
Bocsánat, ha ünneprontó leszek, mert nem akarom a tehetséggondozás fontosságát kisebbíteni, de muszáj azt mondanom, hogy a tehetséggondozás ebben a kizárólag az oktatásra fókuszáló formában növeli a társadalom kettészakadását. Tanultuk valamikor, hogy minden gyermeket a szociokulturális környezetével együtt kell értelmeznünk.
Így kellene. A tehetséggondozásban is.