Vannak dolgok, ami ellen küzdünk, de a tudáshiány és a szocializáció miatt, még ha eszközökkel segítjük is, nagyon lassú a folyamat, amiben eredményt tudunk felmutatni.
De muszáj mozgatni, nekifutni újra és újra, mert ha hagyjuk, a csírája sem teremtődik meg a változásnak.
Ilyen a szájhigiéné kérdése is. És ennek nem csupán anyagi okai vannak, ha ingyen biztosítjuk, akkor sem tud még tömegesen és tartósan beépülni. Pedig a kellemetlen következményekkel nap, mint nap szembesülnek, mégsem lesz természetes napi rutin a fogmosás.
A fogak állapota rémes a generációs szegénységben. Minden korcsoportban. A felnőttek fogai hiányosak, ami van, az is romlik, és fáj, gyakran begyullad. A legtöbbször erről kapunk jelzést, a fogfájás miatt nem tudnak részt venni valamin, nem tudnak jönni dolgozni, szenvednek otthon.
A fogorvosi ellátásért utazni kell, a nagyobb településekre. De amíg lehet, elodázzák. A gyerekkel még csak-csak elmennek, mert ha nem tud iskolába menni, akkor muszáj valamit tenni, nem hiányozhat ezért túl sokat, annak következménye lesz. Előfordul az is, hogy hetekig fájdalomcsillapítóval jár iskolába a fogfájós gyerek, hátha így elmúlik. A felnőttek pedig a végsőkig húzzák otthon, feldagadt arccal is, szenvedve.
Volt, aki saját magának húzta ki a rossz fogat, vagy piszkálta ki a csonkot, ami a fogából maradt valamivel, nem mérve fel a kockázatot, ami ezzel jár. Csak orvoshoz ne kelljen menni vele.
Így aztán értelemszerű, hogy az egyetlen fogászati beavatkozás ebben a társadalmi csoportban a foghúzás. Fogtömésről nem is nagyon hallottam náluk, hiszen nem időben mennek el, hanem akkor, amikor már késő. Bár, nem megvádolva senkit, azt is gondolom, nem sok erőfeszítést tesznek a fogorvosok sem egy-egy fog megmentéséért. Erről is van már megtapasztalásom, bár nem friss a történet, még az egészségügy egy jobb szakaszában volt, de jól emlékszem, mikor elküldtem egy nagylányt, akinek a maradandó fogai lyukadtak ki elől, hogy tömesse be, míg nem késő. Visszajött azzal, hogy a doktornéni azt mondta, ezt nem lehet betömni. Nem értek hozzá, és nem is akartam mérgezni a viszonyunkat, így azt választottam, hogy menjen vissza, és mondja azt, hogy én küldtem el a fogászatra, és azt kérem, hogy adja írásba, hogy ez a fog már nem tömhető. Erre nyilván betömte. Na igen. Ha egyedül ment a hátrányos helyzetű gyerek, nem volt kockázat, de ha van, aki figyeljen rá, akkor már megfontolandó, hogy milyen kimenetele lesz.
Persze megértem őket is…. hiszen a fogak állapotából látszik, hogy teljesen hiábavaló a küzdelem a fogakért, hiszen nem volt és nem is lesz otthon fogápolás. Pillanatnyi megoldás kell nekik, megszüntetni az elromlott fog miatti fájdalmat. És pótlás sincs, mióta dolgozunk, egyetlen esetben emlékszem, hogy egy fiatalasszony anyagi segítséget kért egy kivehető protézisben… a beültetés szóba sem jöhetett.
Na, igen, mondják most biztosan sokan, ezért kell az edukálás, a prevenció… na de tudjuk, hogy ez a kifejezés sajnos már nincs fókuszban. Ráadásul itt nemcsak a napi fogmosásról lenne szó, hanem sok minden másról is, ha az okokat boncolgatjuk.
Mert az egy dolog, hogy nincs fogkefe, fogkrém (nagyon sokszor adtunk már), a gond az, hogy nincs beépülve a fogmosás. Mint ahogy a mosakodást is elodázzák, főleg ilyenkor télen, ugyanabban a ruhában fekszenek le, amiben napközben vannak. Olyan szinten van beépülve sok gyereknél a hideghez való alkalmazkodás, hogy az iskolában, ahol van fűtés, ott sem lehet leimádkozni róluk a kabátot.
Joggal gyanakodhatunk ilyenkor, és sokszor be is igazolódik, hogy otthon sincs meleg, vagy legalábbis rövid időre korlátozódik a fűtés. Így szokták meg, hogy mindig kabátban vannak. Ki vetkőzne le még mosakodni is a hidegben? Mindennek persze következménye is van, épp a héten éreztem egy ilyen “kabátos” kisfiún azt a szagot, ami a mosdatlanság, a mosatlan ruha és a füst különös, nyomasztó keveréke. Ami persze nem támogatja a befogadást, hiszen nemcsak én érzem ezt, hanem a többiek is.
Ha visszamegyünk az elejére, akkor azt látjuk, hogy sok kicsinél alkalmazzák a szülők este elalváskor még mindig a cukros vizet a cumisüvegbe töltve. Így alszanak el, a szocializáción alapul ez is, régi szokás a szegénységben. A kicsik között sok van, akinek a tejfogai is rosszak már, ettől. A nagyobbaknál is gyakori, hogy már az ágyban esznek még édességet (ha van), elalvás előtt. (Ezt sokszor látjuk táborozáskor, mikor egyébként beépítjük a fogmosást, de utána még minden további nélkül nasiznak.) Az meg, hogy a cukor felpörgeti őket épp akkor, mikor le kellene nyugodni, végképp nem érdekel senkit.
A másik a fogorvostól (és általában az orvostól, egészségügyi rendszertől) való, szinte beteges félelem, bizalomhiány. Sajnos sok tragikus történetünk is van már, olyan esetekről, mikor a halogatás miatt túl későn jutottak el az orvosig, vagy a sok “saját felelősségre” történő kezelés-megszakítások történeteiről, aminek a mentő a vége újra. Megérhető a rendszer kiégése is ebben, de valami elmozdulás szükséges lenne, legalábbis dolgozni kellene rajta. Próbálkoztunk már sokféle dologgal, előadásokkal, helybe hozott szűrővizsgálatokkal, személyes tanácsadásokkal, hogy bontsuk ezt az értelmetlen és érthetetlen korlátot, és talán nőgyógyászati, szemészeti vonalon már láthatók előrelépések is, de a viszonyulásbeli szakadék még mindig óriási.
A fogazat, a szájhigiéné pedig sok dologra kihat. Esztétikailag sem mindegy, hogy valaki ép fogazattal bír, vagy hiányossal. Ha nincs elég fog, nem megfelelő a rágás. A romló fogak gyulladási gócpontot jelentenek. A szintén a régmúlt szegénységéből hozott “csócsálás” is jelen van, és kockázatot jelent a babákra nézve. És most ne gondoljon senki arra, hogyha régen is volt, akkor most mi a baj vele…mert régen más volt a táplálkozás, más környezeti hatások között éltek, és nem lehet párhuzamot vonni a két világ között. Ma a szegénységben a szénhidrát alapú táplálkozás a jellemző, kenyér, tészták, krumpli, plusz az olcsó édességek, üdítők, energiaitalok, plusz a dohányzás. A tudatos táplálkozás és a szegénység között nem nagyon van metszéspont. Nem tudom pl. mennyi kalcium kerülhet be a szervezetükbe. A jobb társadalmi státuszúak fogyasztják a táplálék kiegészítőket, vitaminokat, de itt ez nem jellemző. A reklámokból sok minden át jön, de ezek nem. Nincs egészségtudatosság. És nincs, aki ezt fejlesztené.
Próbálkozunk persze… a tanodában fogat mosnak az ovisaink. Folyamatos az egyéni edukálás a nagyobbaknál és a felnőtteknél is, hiszen a fogfájással is tőlünk kérnek leggyakrabban segítséget. De lassan haladunk. Valahogy jobban kellene kapcsolódni az egészségügyi rendszerhez. No meg valahogy visszahozni a prevenció fogalmát is. De egyikre sem látok most esélyt. Egyedül küzdünk. Sajnos.