A kis falvakban, ahol dolgozunk, a templomfelújítások időszakát éljük. A hír, hogy erre több mint 5,7 milliárdot kapott a térség, már rég köztudott. (https://haon.hu/berettyoujfalu-hirei/reformatus-templomokat-hoznak-rendbe-hajdu-biharban-3275590/)
Nyilván fontos is, hogy a műemléki védelem alatt álló kis falusi templomok is megújuljanak. Mégis, most, hogy hallottam, 16 millióból újítják fel a kis faluban is a templomot, ahol a legtöbbet dolgozunk, nagyon elgondolkodtam.
Félreértés ne essék, semmi bajom a vallással. Bár jómagam nem vagyok vallásos, mégis, azok az általános emberi értékek határozzák meg az én gondolkodásomat is, mely Európában (is) szervezi az életet István király óta. Igaz, ebben nem a szenvedés néma tűrése a meghatározó nálam, ami majd a túlvilágon biztosítja a boldogságot, sokkal inkább az élet tisztelete, és az érdek nélküli segítségnyújtás azokon, akik rászorulnak. Szóval, nem vallásosként sem érzem “tisztátalannak” magam.
Értem azt is, hogy most erre lehet pályázni, erre van pénz. Furcsán rendezte egyébként át ez mindenhol az élhetőség szempontjait. Nyilván a döntéshozói székből más fontosságok látszanak, mint a kis falvakból. De akik ott élnek, akik a hitéletet gyakorolják,nekik látniuk kell, hogy mit ír elő a szükség. Az olyan falvakban, ahol a mindent meghatározó lakhatási szegénységből képtelenek kitörni az emberek, ott nem a templom épülete a legfontosabb. Ahol nincs bolt, mert egy szegregátumban egyszerűen nem lehet üzleti alapon egy ilyen szolgáltatást fenntartani, ott az élhető településhez nem a templom tatarozásán át vezet az út. Ahol a faluba vezető út olyan, hogy az idegen visszafordul, mert nem hiszi, hogy az út végén település van, ott nem a felújított templom lesz a vonzerő. Ha az egyház itt komolyan veszi a feladatát, akkor szól: ne a templomot tatarozzuk, hanem ezzel a pénzzel nyissunk szociális boltot, javítsunk életveszélyes házakat, ahol gyerekek élnek 19. századi körülmények között, vagy szervezzük meg a gyerekgyógyszerek ingyenes elérését, vagy a korai fejlesztést, foglalkozzunk az értelmi fogyatékos, mélyszegénységben élő emberek foglalkoztatásával, és még hosszan sorolhatnám.
Tudom azt is, mennyire fontos a templom, mint színtér. De azért azt szerintem mérlegelni kellene, hogy ahol pap sincs, és kéthetente a kijáró segédlelkészt 2-3 néni hallgatja meg, akiből egy a harangozó, ott csakugyan a legfontosabb 16 milliót az épületre költeni?
Valaha tele voltak a templomok. Értem, hogy az állam és az egyház szeretné újra megtölteni őket. De, és most érek a mondandóm lényegéhez, ez nem a külcsínben kell, hogy megtörténjen. Hanem belül, az emberekben, a közösségekben kellene változást elérni. Ám az ehhez vezető utat szerintem valahogy nem találja az egyház.
Egyszer volt egy gyerekrajzpályázat, aminek ez volt a címe: “Rajzold meg a benned levő templomot!”. Most nem megyek abba bele, mennyire alkalmas téma ez egy gyereknek, az egy másik írás témája lehetne. De az, hogy az egyházon belül, a hozzájuk tartozó emberek hány százalékánál van rendben a “bennük levő templom”, azt érdemes lenne megnézni.
Itt van pl. az oktatási szegregáció kérdése. Ebben a témában egy egyházi vezető mondata világította meg számomra a célokat: “nem az iskola a fontos, hanem a gyülekezetépítés”. Ettől a céltól vezérelve szervezik úgy az egyházi általános iskolákat, hogy az oktatási szegregációt gerjeszt, hiszen iskoláikból (tisztelet a kivételnek) kizárják a legszerencsétlenebb sorsú, épp ezért problémás, plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekeket. Mások mennek hozzájuk, a jobb társadalmi státuszú családok, no nem annyira a vallásosság miatt, hanem mert szeretnék a gyerekeiket a problémásoktól (cigány, sajátos nevelési igényű) elkülöníteni. Az egyházi iskolákat pedig ma ezzel vonzóvá lehet tenni.
De valahogy a gyülekezetek száma ettől sem nő, legalábbis nem az egyházakra fordított összegekkel arányosan. Persze van, ahol kötelezően előírják a templomba járást a gyerekek családjának, biztosan remélik, hogy így majd “beszoknak”, de van a kapcsolatrendszerünkben olyan állami iskola, ahonnan többen konfirmálnak, mint a településen egyébként szegregációt gerjesztő egyházi iskolában.
Nehéz, konfliktusokkal terhelt munka az, amiben próbálom kihangosítani az egyháznak ezt a tudatosan felvállalt, szerintem a biblia tanításával ellentétes szerepét. A legutóbbi iskolai beiratkozások idején történt, hogy az óvodai szülői értekezleten az egyházi iskola igazgatója többek között azzal is kampányolt az iskolája mellett, hogy kivetítette a szülők elé az iskola HHH, SNI, magántanulói adatait, összevetve azt a “rivális” állami iskoláéval. Az egyházi nem vesz fel ezekből a plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekekből, ám mivel a feladatot el kell látni, nincs más mód, ők az államiban tanulnak. Tehát, az egyházi iskola idézi elő, hogy ezek a gyerekek az államiban halmozódjanak fel, majd ezt, mint minőségi különbséget hangsúlyozza a szülők előtt. Mikor rákérdeztem, hogy ezt így etikusnak tartja-e, egyházi iskola igazgatójaként, a válasz az volt, hogy igen, hiszen az adatok nyilvánosak. De nem az adatokhoz való hozzáférés volt itt a lényeg, hanem, hogy úgy tűnik, nincs az az eszköz, amit ne használna az iskolája jobb pozicionálásáért. Pedig az állam eleve jobb anyagi feltételekkel ajándékozza meg őket, mint saját, állami iskoláit, már ez eleve vonzó, és elég lehetne.
Szóval, úgy érzem, az egyházon belül is hibádzanak ezek a “belső templomok”. Egy, általam nagyon tisztelt pap mondta nekem, hogy “köztünk is ugyanannyi gyarló ember van”. Igen, ezt is értem, és el is fogadom. Cigányokkal dolgozva ki vagyok téve a verbális agressziónak, és lehet, hogy ők indulatból, és alpáribb szavakkal fejezték már ki sokszor nemtetszésüket valami hozzám kötődő dologgal kapcsolatban, mégis, a legbántóbb és a legkirekesztőbb mondatokat azt hiszem nem tőlük kaptam, hanem az egyházhoz kötődőktől, épp az oktatási szegregáció állandó firtatása miatt.
Persze, ott van a pápa, megadatott nekem, hogy találkozhattam vele, és átélhettem azt a kisugárzást, ami azt a bizonyos “belső templomot” döbbenetesen tisztán és átláthatóan mutatta. Vannak papok, akikkel értékesnek érzek minden találkozást, mert hiteles minden körülöttük, vagy van kollégám is, aki vallásos, és példa nekem is a segíteni akarása, pozitív hozzáállása mindenhez. A cigányoknál pedig, akik majd’ mind hívő emberek a maguk módján, továbbra is azt gondolom, a vallás mentén olyan formálódás történhetne, ami az integrációjukat nagyon meglendítené.
Sosem fogom megérteni, hogy miért nem erre fókuszál az egyház, és jelenik meg ennyi állami támogatásból tömegesen a szegregátumokban? Nem feltétlen papokkal, hanem az egyházhoz kötődő közösségfejlesztőkkel, akik megismerve a közösséget a vallás segítségével kezdenék el felépíteni az emberekben azt a “belső templomot”.
Annyira jó lenne, ha belátnák, hogy az emberekkel kellene foglalkozni. Nem kirekesztően, hanem befogadóan. Mert e nélkül üresen maradnak a szépen felújított templomok. A gyülekezet ugyanis egy közösség lenne. Akiknek biztosan nem a templom restaurálása a legfontosabb.
Néhány éve volt egy erdélyi pedagóguscsapat nálunk. Elvittem őket a református templomba. Egyikük szemrehányóan kérdezte: hogy néz ki ez a templom? Hányan élnek itt? Magyaráztam, hogy sok a lakos, de kevesen járnak templomba….meg, hogy mindig újítják, stb. De tudtam, nem erre gondol. Én is megnézem a templomokat mindenhol, ahol megfordulok. Számomra a templomépítészet egy lenyűgöző építészeti csoda. És pontosan érzékelhető, ha belép az ember, hol van népes gyülekezet, és hol van “csak” épület.
Sok minden eszembe jut még, de már így is hosszúra nyúlt ez az írás….Egy biztos, az egyház nagyon fontos eszköze lehetne a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének. Ha első helyre tenné a “belső templomok” építését, és érvényesítené ezt a papjaira és az egyházi intézményekben dolgozókra, ha helyi segítő-fejlesztő programokat dolgozna ki, ha nem a pénz és hatalomvágy hajtaná….és nem kirekesztő, hanem befogadó lenne. Ahogy azt Ferenc pápa vallja.
