Azért ebben a komplex munkában mégiscsak ők a vezérfonalak. A gyerekek. Értük próbáljuk, hogy ők mások lehessenek majd, más mentalitással, más lehetőségekkel, más jövőképpel.
Ezért van, hogy az oktatás kiemelt szerepet kap nálunk. Egy sor dolog van, amivel a tanulást segítjük, az alap, ahonnan indulunk, a művészeti oktatás, no meg a korrepetálások, fejlesztő foglalkozások, társasjáték pedagógia, ösztöndíjprogram, táborozások, iskolaszerekkel, számítógépekkel történő támogatás, de volt, hogy íróasztalokat is tudtunk adni azoknak, akik tanulással, szorgalommal bizonyították, hogy megérdemlik.
Persze tudjuk, mindez nem elég, kell foglalkozni a családdal is, az élet minden területével, hogy a hatásokat ne nullázza le az átörökített nyomorúság.
Most, hogy mindjárt itt a szeptember, átnéztük újra az elmúlt tanévet is, hiszen újra kell terveznünk nekünk is a segítő tevékenységek rendszerét. Ahol a legtöbb pontú a beavatkozásunk, ott már érzékelhetően csökkent a bukás, az alsósok között egyre több a biztató jel, küzdünk, hogy felsős korukra is megmaradjon a jó eredmény. Tegnap rajzoltam velük egyet kint, remekül dolgoztak, bár most el van varázsolva mind, harmadik hete gyúrják őket az egyetemista önkénteseink, játszanak velük, miközben ezer szálon fejlesztik őket.
Most mindössze egy pótvizsgásunk van, hétfőn, reméljük, sikerrel átmegy majd. A kicsik közül is csak ketten ismétlik az elsőt, egyikük SNI, ott a bizottság, a másiknál a tanítók javasolták az évismétlést. Ő nagyon problémás. Bár erre tegnap rácáfolt, egy órát rajzolt, festett hang nélkül. A nagyoknál is javult némileg a helyzet, de a nagy gond, a hiányzás három gyereknél is évismétlést eredményezett. És ketten buktak még, többől is. A magántanulónk viszont sikeres évet zárt, hála a korrepetálásoknak.
Próbálunk a hiányzással kapcsolatos konfliktushelyzetekben is mediálni, de nem nagyon megy, egyszerűen nem szeretnek bent lenni, amint lehet, ellógnak haza, az iskola tehetetlen, a szülő azt mondja, ő feltette a buszra, nem tehet róla, az iskola a hibás, az iskola szerint a szülő, mert nem neveli felelősségre a gyereket. Persze ők a leggyengébb tanulók, nyilván tele kudarccal, és látjuk a jövőt is, majd elérik a 16 évet, és mindenki fellélegezhet. Most is van egy ilyen fiunk, hat osztállyal zárta le az iskolát és a gyerekkorát.
De nem lehet elengedni egyiküket sem. Kell, hogy valahol megkeressük a nyolc osztály elvégzésnek lehetőségét. Van egy lány is, már 17, hat osztállyal, most már érti, nem jó így, a napokban szólt, hogy talált egy lehetőséget, jó messze innen, csak háromszor kell elmenni, és megvan a 7. és a 8. évről is a bizonyítvány. Kíváncsi voltam, hogy megy ez. Online tanfolyam, kaptam a felvilágosítást, és tényleg háromszor kell elmenni, egyszer beiratkozni, egyszer levizsgázni hetedikből, egyszer meg nyolcadikból. A tandíj 75 ezer.
Elgondolkodtam, hogy vajon miféle online tananyag lehet az, ami az átbukdácsolt hat osztály után annyit fejleszt, hogy teljesíthető a követelményrendszer, még, ha minimálisan is. Aki nem tanult meg jól olvasni, annak online, egyedül hogy megy majd? Vagy nem biztosak a számfogalmai…De akkreditált, úgyhogy biztosan rendben van vele minden. Bár fölösleges ezen töprengeni, hiszen pénz sincs rá, és én valami biztosabbat szeretnék, ami, ismerve a lány tudásszintjét, valós fejlesztést adhat. Mert nem a papír a fontos, hanem az, hogy az alapkészségei megfeleljenek a szintnek. Mert akkor tud majd esetleg mást is megtanulni. Bár lehet, el kellene engednem ezt az ideát… a mai világban nem ez a fontos.
Szóval, most augusztusban ilyenekkel is foglalatoskodunk, próbáljuk előkészíteni az új tanévet, iskolaszert gyűjtünk, iskolára hangolunk, fejlesztünk, motiválunk, családi és gyerek szinten is.
Meg persze foglalkozunk azokkal is, akik más faluban vannak, de nyáron is maradt a kapcsolat. Sokukkal tartjuk folyamatosan a kontaktust a nyári szünetben is.
Pl. hív a fiú, aki halasztott az egyetemen, főleg a megélhetési gondok miatt, és azért is, mert megtapasztalva a hiányosságait, váltania kellett, biztosabb, kevésbé kudarcos területre, ami talán majd álláslehetőséget is könnyebben ad, szóval, eddig dolgozott, de most újrakezdi majd, sikerült bekerülnie és a munkahelye is támogatja. Talán már sínen lesz. Sok mindent megtapasztalt, önállósodott, ügyesedett.
És találkozok a másikkal is, aki egy hónapot dolgozott, az intézmény, ahol tanul, adott neki nyárra munkát is a kertészetben. Most hazajött, a keresményével. Eredetileg úgy gondoltuk, eltesszük majd, hiszen rengetegbe kerül a suli, kész csoda, hogy meg tudjuk teremteni a feltételeit, hogy ott tanuljon, de nem bukott, az átlaga hármas felett lett, ami nem rossz egy ilyen erős középiskolában, pláne ha nézzük, hogy honnan indult. Előtte megbeszéltük, ha megkapja a fizettségét, hív majd, és átbeszéljük, mi legyen vele.
Úgy tervezte, hogy egy kis részét ideadja, hogy vigyázzak rá, majd visszaadom, amikor utazik vissza. Nagy részét viszont hazavinné. Venni szeretne pár ruhát, és a testvéreinek valamit. Meg egy malacot, ott a faluban, hogy a nagyszülei felneveljék, és majd levágják, ha megnő. „Ennek van értelme”.-mondja magabiztosan.
Gondoltam, hogy győzködöm majd, hagyjon meg magának többet. A sulira, kolira, útiköltségre, tanszerre. De nem bírtam megtenni. Mert megértettem, hogy neki ezt most haza kell vinni. Hogy a családja megértse: az, hogy ő most tanul, annak jövője van. Kézzel fogható jövője, mert munka lesz majd belőle, amiért rendes fizetés jár. Éreztem, hogy erre most nagy szüksége van. Mert ez az üzenet megérteti talán az otthoniakkal: nemcsak a segély és a közmunka lehetősége létezik. Van más út is, amit ők nem látnak, nem értenek, de ez a fiú már érti. És ez a legfontosabb.
