Amikor kiosztottuk a vetőmagot, azokat, amiből palántákat kellett nevelni, nem adtuk oda mindenkinek a csomaggal. Mert ahhoz, hogy a káposzta, paradicsom, paprika és dinnyemagokból kiültethető növény legyen, hozzáértés, külön gondoskodás kell. És erre nem volt meg mindenhol a megfelelő tudás, körülmény.
Akinek tavaly a legszebb kiskertje volt, az az asszony vállalta, hogy a másik 25 családnak is felneveli a palántákat. Bíztam benne. Nemcsak a tavalyi szép kertje miatt, hanem mert tudom, nyaranta kertészetbe jár dolgozni, persze feketemunkában, és ott látta, megtanulta a fogásokat. Neki van tudása, nagyobb, mint másnak közülük. Szerettem volna erre építeni.
Megbeszéltük, hogy a palántaföldet, a fóliát mi megvesszük. Úgy egy hét múlva mentünk újra. Nagy munkában voltak. Műanyag ablakredőnyökkel mesterkedtek valamit az udvaron. Olyanokkal, amit mások már kidobtak, hogy használhatatlan. A redőny csíkjait ügyesen hosszú kis vályúkká fogatták össze. Úgy, hogy az alja kihúzható legyen. És készítettek olyat is, ami keresztben is felosztotta a felületet, kis négyzetekre osztva a földet.
–Tetszik tudni, először kitaláltuk, papírból. –mondja a párja. Utána próbálgattuk, hogy lehetne megcsinálni. Van idő. Hát megcsináltuk. – És ezt majd szépen megtöltjük földdel, és egyesével sorban mennek majd bele a magok – veszi át a szót az asszony. – Utána berakjuk a fólia alá, és ha már elég erős, kioszthatjuk. Csak ki kell húzni az alját, és nem törik össze a növény. Ezek a csíráztatók meg jók lesznek jövőre is.
Nagyon tetszett nekem. Aztán hetente mentünk mi is nézni a palántákat. Lassan jelentek meg a csírák, sokáig csak a feliratozott kis vályúkat láttuk. Aztán megindultak, és szép, egyenletes növényekké nőttek. Múlt pénteken osztották ki a paradicsomot és a dinnyepalántokat. Mert a hét végére lehűlést mondtak. És azt gondolták, akkor könnyebben megered.
Vettünk pár alapszerszámot is. Két locsolót, kapát, gereblyét, palántázót. Ki kelet kérni annak, akinek nincsen. A héten majd osztjuk a többi növényt is. De azoknak még erősödni kell, az asszony szerint.
Ezt remekül megcsinálták. Szerettem volna, ha a többiek hozzá fordulnak tanácsért. De kevesen tették. Még kevesen. Nem erőltetjük ezt sem. Az ő kertje mintakert lesz most is, mert az kapálva, locsolva van. A locsolást valami permetezővel végzi. – Úgy egyenletesebb, nem mossa ki a tövét. – magyarázza. A tarackot folyamatosan szedi. Tisztul is a földje, szépen.
Persze nem mindenkié. A másik asszonyén pl. sokat törtük a fejünket. Mert ő nagyon nem ért hozzá. Ehhez sem. Sosem művelt földet. A kiskertet kialakította most is, de inkább csak a nekünk való megfelelésért. A nagyobb felszántott területtel nem boldogul. A borsót sem ismerte meg, amikor kikelt. A dughagymát olyan sűrűre dugdosta, hogy nem is tudnak nőni egymástól. Az üresen maradt részben már nagy a tarack. Kértük a palántázóst, segítsen, mutassa meg, hogy kell. Megtette. De nagyon nehezen alakul.
Biztosan nem lesz még mind a 25 földterületből csodálatosan termő kert. Lesz, akivel küzdeni kell majd azért is, hogy gondozza, locsolja. De sokan megkezdték, próbálják. És mindegy, hogy azért, mert érti, így lesz majd mihez nyúlni, vagy csak mutatni szeretné, tud ő is úgy tenni, ami nekünk fontos. Hogy vele is örülhessünk. Hogy őt is dicsérhessük. Az a lényeg, hogy próbálják. És van köztük, aki egy nem cigány asszonytól kért tanácsot. Ennek is értéke van. A két csoport közeledésében. Egy apró gesztus is közelebb hoz. A minta, az asszonyé, aki a palántákat felnevelte, ott lesz. Ami mutatja, hova lehet majd eljutni. És akarja a többi is.
Kísérletezünk is. Volt, ahová energiafüzet vettünk. Máshol csicsókát ültettünk. Van, ahol napraforgó, vagy kukorica tölti be majd be a kert üresen maradt részét. A lényeg, hogy a föld ne parlagon, gazzal tele maradjon. Már szebb, zöldebb minden, mint tavaly volt.
Nevetünk is, sokat. És ez is nagyon kell…hogy együtt tudjunk nevetni. A múltkor meglátogatott bennünket egy kedves önkéntesünk, aki sok remek ötlettel állt már elő, neki köszönhetjük a biobrikettet is. Szóval, mondja nekem, ahogy a talaj tápanyag utánpótlásáról beszélünk pár cigányasszonnyal, hogy most találta, valami külföldi honlapon, hogy az emberi vizelet jó pótló, nem a széklet persze, mert az fertőző, de a vizeletben sok olyan anyag van, ami kell a növényeknek. Hogy lehetne pl. szólni, hogy a kertbe pisiljenek. – Úristen, mondtam, ne…. egy csomó energiát fektettem abba, hogy mindenhol WC legyen, és mindenki egy helyre végezze a dolgát…. nehogy előjöjjünk most ezzel az ötlettel! Nagyot kacagtunk.
A héten beszélgettem pár városival. Persze jönnek a kérdések, miért nem művelik a kertet, stb. Mondom, hogy mert nincs képesség, akarat rá. Csóválják a fejüket. Nem értik. Nem értik, micsoda apró lépésekkel, és milyen kitartóan kell megdolgoznunk minden eredményért. És nemcsak nekünk, hanem a cigányoknak is. Hogy milyen óvatosan kell megtenni minden lépést, mert az, amit ők maguk tudnak megfogalmazni, az az igazi, nem pedig az, amit kívülről megmondanak, vagy rákényszerítenek valakire. Nem értik, hogy ezek a dolgok nem egy mondattal, utasítással rendeződnek. Hogy minden tevékenységet be kell illeszteni egy nagy rendszerbe, aminek a vezérlője a saját akarat kell, hogy legyen. Mert minden más csak addig tart, amíg a külső kényszer ott van. És erre nem lehet igazán építeni.
