Azt már sokan megállapították, hogy a cigányok között nincs összetartás, sőt széthúzás van. Pedig jó lenne, ha legalább pár dologban össze tudnának fogni, el tudnák fogadni egymást.
Emlékszem, sok évvel ezelőtt, amikor először vittem egy busznyi cigánygyereket egy szabolcsi iskolába, egy közös programra, akkor hallottam először a gyerekek szájából, hogy minősítették a cigányságukat, és a vendéglátókét is: „Ti nem is vagytok rendes, igazi cigányok. Nem is tudtok cigányul.”
Aztán persze a munka során, egy-egy veszekedés fültanújaként a káromkodások közé fűzött romungro kifejezés jelezte, hogy nem csak a gyerekek szintjén élő a probléma.
Egy faluban akkor tudtam előre menni a dolgokkal, ha a romungrók (magyarcigányok), és az oláh cigányok vezetői, hangadói épp jóban voltak egymással. Ha ők is veszekedtek, várnom kellett. Hogy helyreálljon a béke, és megint egy asztalhoz ülhessünk.
Néha miattam békültek ki. Máskor miattam vesztek össze.
Most az új CKÖ (Cigány Kisebbségi Önkormányzat) sok helyen új személyeket hozott.
Most ismerkedünk össze, gondolkodunk a lehetőségeken, együttműködéseken.
Az egyik helyen biztosítanak: akik most tagok, azok „igazi” cigányok. Oláh cigányok, nem olyanok, mint „amazok”. Mert nekik nyelvük, kultúrájuk van, míg „azoknak” az sincs.
Hosszan ecsetelik, hogy „azok” őket lenézik, lecigányozzák, koszosnak nevezik, úgy csinálnak, mintha „magyarok” lennének, pedig ők sem különbek. Sőt.
Próbáltam sokáig úgy, hogy mindkét csoport mellém álljon. De nem léptem előre. A helyi közösségépítésben nem. Pedig nagy szükségem lenne mindenütt egy erős, együttműködő személyre. Aki segít, amikor nem vagyok jelen. Akiben megbízhatok.
De ilyet nem találtam. Olyat nem, akiben bízhatok, és a többiek is elfogadják a véleményét.
Akiket megbízhatónak éreztem, azokra senki sem hallgatott. Akikre meg hallgattak, azokban én nem bízhattam meg.
Már sehol sincs a régi cigányvajda, akinek a szava szentírás volt, akinek tekintélye segítette a megtévedőket a szabályokhoz rendeződésben.
Van, ahol a tekintély az uzsorásé. Itt igaz csak igazán, hogy a pénz – hatalom. De velük nem szövetkezhetek. Ellenük is harcolok.
Másutt az erőszakosé a tekintély. Azé, aki a legnagyobb hangú, börtönviselt, aki „cigánytörvényekkel” intézi el a dolgokat.
Másutt azé, aki jobban él, mint a többi, akinek háza, autója, telefonja van, bár a „honnant” jobb nem firtatni. Ő azonban csak legyint azokra, akiken segíteni akarok.
Szóval, ez is nehéz. A segítő, közösségépítő partnert megtalálni közöttük. Eddig nem akartam, hogy bárki kimaradjon, ezért igazából senkire sem tudtam támaszkodni.
Most taktikát váltok.
Próbálok egy csoportot generálni magam köré. Természetesen ezt csak az egyik csoportból tehetem. Mindkettőből nem megy. Mert akkor megint újra fellángol közöttük a feloldhatatlan ellentét.
Velük kell először elhitetnem, hogy lehet jobb. De csak akkor, ha közösen akarjuk. Talán képesek lesznek a többeket is a folyamat mellé igazítani.
Plusz feladat megint. Csapatépítés a cigány közösségekben. Mert belülről nem megy nekik. Sőt, csak romlik a helyzet.
Nem tudom, így sikerül e. De azt tudom, hogy közösségfejlesztés nélkül nem megy. El kell indulnunk ezen az úton is. Akkor is, ha átmenetileg lesznek kimaradók.
Meg kell találni azokat a pontokat, ahol háttérbe szorulhat a hovatartozás, és előtérbe kerülhet az emberség. Nem lesz egyszerű.
