A szegregátumokban azért nehéz bármit elindítani, ami kifelé vezet a problémából, mert nincs közösség, és így nincsenek közösségi szabályok sem. A megélhetésért folytatott állandó küzdelem és a tudatlanság szétzilált mindent, sajátos értékrendet és hierarchiákat teremtett, és ezek nem az integráció irányába...
Amikor elkezdtem ezt a munkát, az egyik legszembeötlőbb az volt, hogy mindenki mindenkivel rosszban volt. Indulatosak voltak egymással, nemtörődömök, irigykedtek, hazudoztak, rágalmaztak, kiabáltak. És néha össze is...
Azt hittem, a választások után lecsendesedik majd minden. De nem így történt. Az ellenünk dolgozók végül mindenhol alulmaradtak, és ezt nehezen vették...
Mindig megfogadom, hogy nyáron próbálok kicsit pihenni, töltekezni, de nem nagyon megy. Egyrészt, mert iszonyú elmaradásaim vannak beszámolókkal, hírlevelekkel, pályázati anyagokkal, amivel naponta foglalkozok ugyan, bízva, hogy egyszer csak utolérem magam, de ami előttem van, enyhén szólva frusztrál. Másrészt pedig, mert naponta felülírja a betervezetteket egy váratlan helyzet, egy látogató,...
Amikor egy-egy faluban próbálunk problématérképet készíteni, hogy megértsük a helyzetet, megtaláljuk a beavatkozási pontokat, meglássuk, mire van szükség, mire van hatás az állami rendszerből és mire nincs, sok területről kell információt...
A mi segítségadásunk nem csupán a krízishelyzetek elhárítását szolgálja, hanem egy afféle fejlesztő segítségnyújtás. Ami azt jelenti, hogy azért segítünk egy-egy családnak, hogy változhasson az attitűd, hogy hitet és akaratot ébresszünk a pozitív jövőkép iránt, és a saját boldogulásukhoz segítsük hozzá...
A héten elültek a gondok. Minden ment a maga útján. Rendben, konfliktus nélkül. Ilyen ez. Egyszer megbolydul valami miatt a falu, majd lenyugszik minden. Ha van türelem, és következetesség, hamar berendeződik újra minden. A nyomorúság együttműködésre késztet, ha a sodorvonal már látható. És nálunk azt hiszem, már látszik. Legalább is...
Amikor elkezdtük, nem néztünk mást, csak, hogy mi hiányzik. És sok minden hiányzott ahhoz, amit az ember a normális életről gondol. Nem lehetett elnézni ruhátlan gyereket, egy tányérból a földön kézzel evő kicsiket, nem lehetett bírni, hogy éhesek voltak, tetvesek, hogy semmijük sem volt. Adtunk hát, nemcsak azért, mert nem...
Tegnap Pesten voltam, egy konferencián, A szünetben megszólított egy hölgy. Még nem ismertük egymást, de tudott rólam, a munkánkról. Azt mondja: – azt lehet hallani, hogy neked sikerül. Hogy az, amit ti ott csináltok, tényleg előremutató, és eredményes. Igaz ez? És meg tudod mondani, mi az, amitől...
