72. Szabad iskolaválasztás és szegregáció

72. Szabad iskolaválasztás és szegregáció

72. Szabad iskolaválasztás és szegregáció

Az már a kezdetekben is nyilvánvaló volt, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű (zömében cigány származású) gyerekek integrálásának törekvései, és a szabad iskolaválasztás egymással ellentétesen ható folyamatok.

A történetben a jelenlegi törvények szerint működik minden. És ebben a törvényes rendszerben megindult valami, ami visszafordíthatatlan folyamatot indított el. Több ilyet láttam már. Bár az orrom előtt még nem szerveződött.

Mondhatnám, jó érzés, hogy előre meg tudom jósolni a lépéseket, és a végét. De nem érzem ettől jól magam. Inkább tehetetlen dühöt érzek, mint már annyiszor.

Szóval, volt egy jól működő általános iskola egy kisvárosban. Szakmailag kezelhető arányokkal a „normál”, a hátrányos helyzetű, problémás, és SNI tanulók között. Aztán jött a kistérségi társulások időszaka. Muszáj volt. A környékbeli kis falvak nem tudták fenntartani iskolájukat. Hát társultak. Lett iskolabusz, lettek új gyerekek. Van, ahonnan csak a felsősök, van ahonnan az alsósok is bejárnak a kisvárosba. Az arány borult, és magával hozott olyan problémákat, amelyek eddig nem voltak, lett fejtetű, agresszió, lopások. Az iskola próbálkozik. Mindennel. De nem elég.

A városban volt egy egyházi fenntartású zeneiskola is. Mindenki büszke volt rá, jól működött. Aztán a csökkenő normatíva ellehetetlenítette a fenntartást. Próbáltak terjeszkedni, nem ment. Hát léptek. Az általános iskolai oktatás felé. Egy olyan iskola felé, ahol nem lesz cigány. Persze nem hivatalosan. Ment a lobbi, szájról szájra terjedtek a hírek, könnyű volt megtalálni a legmegfelelőbb érveket. Mert voltak. És a szülőnek szabad iskolát választani. Őket is meg lehet érteni.

Tavaly beindult két osztály. Egy első, és egy második. Jól szocializált gyerekekkel. Olyanokkal, akik mögött biztos anyagiak, biztos családi háttér áll. Tavaly azok, akik nem cigány származásúak, kettő kivételével mind az egyháziba iratkoztak. A második osztály egyszerűen átiratkozott az önkormányzati iskolából. Persze csak a jobbak.

Most újra az elsős beiratkozás időszaka van. Az egyháziban már megvolt. Nekik nem kellett három héttel korábban meghirdetni az időpontot. A lobbi még erősebb volt, mint tavaly. Olyan erős, hogy az önkormányzatiból a maradék két elsős is átmegy. Most a tanév közben.

Ma ezt lehetővé teszik a törvények. Az egyházi iskolák fő érve, hogy ők nem tehetnek róla, ha ideológiai okok miatt őket nem választják. Persze erre is rá lehet segíteni. Hogy bizonyos rétegnek eszébe se jusson.  Nem az ideológiai okok miatt.

Hanem, mert a felvételhez lelkészi ajánlás kell. Annak meg feltétele a fejenkénti 4000 Ft-os egyházadó. Ezt nem mindenki tudja befizetni. Aki nem, annak marad a másik iskola. Ahol felborul a szakmailag ajánlott arány. És mindannyian tudjuk, hogyha az arány az 50 %-ot meghaladja, onnan nagyon nehéz visszafordítani egy iskolát. Megindul hát szegregálódni, minden erőfeszítés ellenére. Jövőre már három osztály lesz, ami a mai törvények szerint szegregált. Tehát meg lehet büntetni az iskolát, a fenntartót szegregációért.

Mert nem halad a demokráciával.

Vagy mégsem ilyen egyszerű a képlet?

Facebook Comments